Túl fogjuk élni!

~19~

Nem is tévedtem. Az idő csigalassúsággal vánszorgott. Ezra és dr. Thomphson dolgoznak én pedig jelenleg egyedül ülök az orvosiban. Leraktam a könyvet magam mellé és egy pillanatra behunytam a szemem. A fáradtság ólmos súllyal nehezedett a mellkasomra. Az arcomat a tenyerembe temetve ültem tovább. Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem azt, hogy Ezra visszatért a reggeli vizitről.
-Valami baj van? - ült le mellém legnagyobb rémületemre.
-Megijesztettél.
-Ezen nem csodálkozom. Nagyon elgondolkodtál.
-Csak fáradt vagyok egy kicsit.
-Nem aludtál sokat éjszaka? - nézett rám aggódva. Én pedig zavartan néztem rá.
-Az igazat megvallva.. Egyáltalán nem aludtam.
-Miért nem tudtál aludni?
-Nemtudom. - finoman felvonta a szemöldökét, mire folytattam. - Én próbáltam aludni, de minden egyes alkalommal újabb és újabb dolgon kezdtem gondolkodni. Először azon, hogy nem tudom megfejteni a viselkedésedet. Aztán Peteren, hogy neki még csak azt se szabad megtudnia, hogy mi egyáltalán köszönőviszonyban vagyunk egymással.
-Miért? - kérdezte kissé élesen.
-Tudod, az életemet is rábíznám, de.. attól félek, hogy mondana valamit a nagypapának. Megijeszt ez a bizonytalanság, hiszen eddig feltétlen bizalommal fordultam felé bármi problémám is volt. 18 éve vagyunk legjobb barátok. De nagyon aggaszt a viselkedése.
-Így már megértem. - felelt elgondolkodva.
-A nagypapáról pedig eszembe jutott Linda és.. - elcsuklott a hangom, Ezra pedig fél karral átölelt.
-Nyugodj meg Linnéa, nem lesz semmi baj. Most már senki nem bánthat. - elkezdte simogatni a hajam, én pedig megráztam a fejem.
-Nem attól félek, hogy bajom eshet. Tudod, mi régen Lindával nagyon közel álltunk egymáshoz. Nagyon szerettük egymást. Akkor kezdődött a probléma amikor nélküle mentem el először otthonról. Akkor kezdett megromlani a kapcsolatunk. Nemtudom hol találkozhatott azzal a szörnyű alakkal, de biztos vagyok benne, hogy amikor elvitt magával minket, abban Linda keze is benne volt.
Elgondolkodva hallgatta ahogy beszéltem.
-Ebben lehet valami. - szólalt meg végül. - Sőt, elég valószínűnek tartom, hogy tényleg így történt. Gondolkodtunk ezen Louissal, és arra jutottunk, hogy Linda minden kétséget kizárólag Stockholm-szindrómában szenved.
-Erre még nem is gondoltam. De így belegondolva igazatok lehet.
Pár percig csendben ültünk, de aztán Ezra megszólalt.
-Linnéa.. Hogy értetted azt, hogy nem tudod megfejteni a viselkedésemet?
-Mert egyik percben eltaszítasz magadtól, aztán újra el kezdesz közeledni felém. Megcsókolsz, utána pedig azt mondod, hogy a nagypapa miatt nem tanácsos ebbe belekezdeni. Amit teljes mértékben meg is értek, mert nem akarom, hogy bármi bajod legyen miattam. Most meg.. Mindegy Ezra. Ne is foglalkozz ezzel. - mosolyodtam el erőltetetten, de nem mertem ránézni azok után, amit rázúditottam.
-Linnéa.. - kezdett bele, de a nyíló ajtó belefolytotta a szót. A nagypapa odasétált hozzánk és csípőre tett kézzel megállt előttünk. Egy hosszú pillanatig azt hittem, hogy hallotta a beszélgetésünket. De aztán...
-Még mindig nem reggeliztél?
-Nem. Még mindig nem.
-Gyere csillagom, elmegyünk enni valamit. Ezra csatlakozol hozzánk?
-Még dolgoznom kell Louis, de köszönöm a meghívást. - felállt mellőlem, majd odasétált az asztalhoz.
-Túlhajszolod magad. - csóválta meg a fejét a nagypapa. - De, ahogy érzed. Én nem szeretnék rád erőltetni semmit.
A nagypapa elindult az ajtó felé, én pedig haboztam egy pillanatig, de aztán elindultam utána.
Alig tudtam arra koncentrálni, amit a nagypapa mondott. Folyamatosan azon járt az eszem, hogy Ezra vajon mit akart mondani.
-Mit szeretnél enni? - kérdezte végül.
-Nemtudom. Nem igazán vagyok éhes. - nem is hazudtam. Egy falat se menne le a torkomon. Olyan érzés volt, mintha a nyelőcsövem borsó méretűre szűkült volna össze. Igazából magam sem értem, hogy miért mondtam mindezt el neki, hiszen még azt sem tudom, hogy én mit érzek. Nem vagyok közömbös iránta az biztos. De, hogy beleszerettem? Az lehetetlen.

Időközben megérkeztünk a kávézóba. A nagypapa azt mondta, hogy üljek le, ő pedig majd meglep valamivel. Türelmesen vártam, aztán megjelent a kedvenc csokis muffinommal és kaptam egy fehér forró csokoládét is. Erre azért mégse mondhattam nemet.
Miközben reggeliztünk, - ami igazából tízórainak is megfelelt volna - beszélgettünk egy keveset.
A nagypapa kérdezősködött a hogy létem felől, én pedig türelmesen válaszolgattam. Nem hagytam, hogy a hangulatom rányomja a bélyegét a nagypapa napjára, ezért vidámságot erőltettem a hangomba. Látszólag sikerült a nagypapával elhitetni, hogy minden a legnagyobb rendben van, így amikor pár perccel később elváltunk az orvosi előtt, nyugodt szívvel mentem be a szobába. Csak Ezra volt bent, aki mosolyogva köszönt nekem. Visszamosolyogtam rá, aztán leültem a fotelbe. Levettem a cipőmet és felhúztam a lábam, hogy a térdemre rakhassam a könyvem.
Már legalább egy órája csendben ültünk, mikor Ezra megszólalt.
-Nem kényelmetlen úgy ülni? - kérdezte őszinte kíváncsisággal.
-Régi rossz szokásom így olvasni. - mosolyogtam rá.
-Tudnál nekem segíteni?
-Persze. Miben? - léptem oda mellé.
-A 236-os kórteremben szükség van rám. Maya Wiliams hamarosan átesik egy műtéten. Eléggé zaklatott és úgy gondoltam, hogy illő lenne megnyugtatni.
-Ez kedves tőled. És én miben segíthetek? - kérdeztem összezavarodva.
-Emlékszel, hogy a múltkor miben segítettél nekem?
-Persze.
-Tudnad folytatni? Amint visszaértem segítek neked. De muszáj lenyugtatni a hölgyet. Ne hidd azt, hogy vissza szeretnék élni a kedvességeddel..
-Nyugodj meg Ezra, semmi ilyesmire nem gondoltam. Szívesen segítek. - folytottam bele a szót. Ezra felállt, puszit adott a számra, majd kiment az orvosiból. Leültem a helyére és nekiláttam átmásolni a betegek adatait.

Nem sokkal később Ezra visszajött, elvette mellőlem a kórlapokat és el kezdte diktálni nekem. Így valamennyivel gyorsabban haladtam. Pár órán belül, mikor már éppen az utolsó szavakat írtam le, a nagypapa bejött az orvosiba.
-Zavarok? - kérdezte kedvesen.
-Nem, Louis. Már pont végeztünk.
-Remek. Mára végeztem, úgyhogy ideje indulni Linnéa. Lent leszek a parkolóban.
-De nem lenne egyszerűbb ha együtt mennénk le? - kérdeztem összezavarodva.
-Neked még fel kell venned a cipőd, nekem pedig beszédem van dr. Moore-ral.
-Oh. - néztem a lábamra és rájöttem, hogy tényleg nem vettem fel a cipőt.
-Tönkre fog menni a gerinced ha így olvasol.
-Nyugodj meg nagypapa, nem fog. - legyintettem egyet, majd lehajoltam a cipőért. A nagypapa kiment a szobából, én pedig Leültem a fotelbe. Ezra megvárta amíg végzek, aztán odahúzott magához és olyan szenvedélyesen csókolt meg, ahogy azt a kertben tette.
Nem sokkal ezután kibontakoztunk az ölelésből és elindultam a nagypapához. Most már nem vágytam semmi másra, csak egy kiadós alvásra.