Túl fogjuk élni!

~13~

Hosszú percekig csak öleltük egymást. Aztán eltolt magától és szemügyre vett.
-Rengeteget változtál Lin.
-Hát igen.. A saját nagypapám sem ismert fel.
-Bele se merek gondolni, hogy én, hogy éreztem volna magam ha nem ismersz fel.
-De még szerencse, hogy hamar visszanyertem az emlékeimet és nem kellett rosszul éreznéd magad. - bújtam vissza az ölelő karjai közé. Erre ő felnevetett, és magához szorított.
-Istenem, hogy te mennyire hiányoztál nekem.-suttogta a fülembe.
-Te is nekem. - adtam egy puszit az arcára.
A hirtelen beálló csöndben egyszercsak a nagypapa hangjára lettünk figyelmesek, aki emelt hangon vitatkozott valakivel. Kis idő után felismertem az ismeretlen hangját. Az orvosom volt az.
-Kivel vitatkozik a nagyapád? - kérdezte Peti. Én pedig válaszul az ajkamhoz érintettem a mutatóujjamat jelezve, hogy maradjon csendben.
-Csak pár percet kérek Louis. Kérem.
-Nem bánom. De nincs egyedül. Úgy gondoltam, hogy jót tesz neki a legjobb barátjának a jelenléte.
Pár másodperc múlva nyílt az ajtó, és az orvosommal találtam szembe magam. Miután felocsúdtam a döbbenetből rájöttem, hogy még mindig Peti karjai között vagyok. Gyorsan elengedtem, és lefejtettem magamról a kezeit, aztán a fülem mögé simítottam egy kósza hajtincsem. Nem felejtettem el azt, amit az orvosom mondott a kollégájának, mégis amikor a szemembe nézett minden ellenséges gondolatom szertefoszlott. Csak arra tudtam gondolni, hogy voltam elég fontos neki ahhoz, hogy idáig eljöjjön tisztázni egy állítólagos félreértést. Hosszan néztünk egymás szemébe, de egyikünk se szólalt meg. Görcsbe rándult gyomorral vártam, hogy megszólaljon. Mire..
-Linnéa..
Ahogy meghallottam kétségbeesett hangját, a szívem még hevesebben kezdett verni, pedig azt hittem, hogy ez lehetetlen. A gyomromban parányi pillangók jártak táncot és a melegség futótűzként áramlott szét a mellkesomban. Olyan erős szeretet hullám áradt szét a szívemben, amilyet még soha nem éreztem. És mégis, amikor megszólaltam, hűvös és távolságtartó volt a hangom.
-Miért jött ide doktor úr?
-Sajnálom, hogy megzavartalak titeket. Azt hiszem hiba volt idejönnöm. - ezzel fogta magát és kiment a szobámból. Hallottam ahogy elköszön a nagypapától aztán bezáródott az ajtó. Hallottam ahogy beindítja az autóját majd elhajt. Mindeközben éreztem, hogy a szívem fájdalmasan dobog a mellkasomban. Minden egyes dobbanást apró késszúrásnak éreztem. Azt hiszem ez volt az utolsó esély arra, hogy tisztázódjon a félreértés. És én elszalasztottam..
-Mi a baj Lin? Meg mi volt ez? Ő volt az orvosod? Minek jött ide? És..
-Peti elég már! Hagyd abba kérlek! - szorítottam a fülemre a kezeimet. Hallottam a szemrehányást a hangjában. Mintha az én hibám lenne az, hogy idejött. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Peti talán rájött, hogy egy kissé tolakodó volt, ezért bocsánatot kért. Aztán lefejtette a kezemimet a fülemről.
-Ne haragudj.-ismételte meg.
-Nem haragszom.
-De akkor sem értem, hogy mi volt ez.
-Én sem értem Peti. De akkor se kellett volna így letámadnod. Nem csinált semmit.
-Tudom. De ahogy rádnézett az nagyon nem tetszett nekem.
-Miért? Hogy nézett rám?-néztem rá reménykedve.
-Amikor belépett az ajtón és látta azt, hogy öleljük egymást úgy nézett rám, mintha elvettem volna a legújabb játékszerét.
-Tessék? De hát ez nem igaz. Az..
-Te nem láthattad, mert lesütötted a szemed, mintha valami rosszat csináltál volna.
-De ő nem ilyen.
-Mondd csak Lini.. mennyire ismered jól a te orvosodat?
Mielőtt válaszolhattam volna, halk kopogást hallottam. Reménykedtem benne, hogy dr. Davis jött vissza és ezt Peti is látta rajtam, ezért szemrehányóan nézett rám. De csak a nagypapa volt az.
-Beszéltél Ezrával angyalom? Tisztáztátok a félreértést?
-Nem mondott semmit. Elment. Azt mondta, hogy nem akart zavarni. De nagypapa.. Milyen félreértésről volt szó?
-Nekem se mondta el, hiába kértem.
Csalódottan el kezdtem babrálni egy apró cérnaszálat.
-Talán majd jövő héten elmondja. Pénteken kell menned kontrollra.-mosolyodott el. Visszamosolyogtam rá és eldöntöttem, hogy utána járok ennek a bizonyos félreértésnek.