Túl fogjuk élni!

~3~

  Leültem az ágy mellé allított székre. A fáradtság hulláma áramlott át a testemen. Már lassan két napja nem aludtam. Éppen hazafelé indultam, amikor Tessa szólt, hogy Dr. Addy keresett engem. De addig nem mehetek haza, amíg nem beszéltem a lánnyal. Lehet, hogy valami eszébe jutott, hiszen azt kiabálta álmában, hogy "mama ne". Próbáltam nyitva tartani a szemem, de egyre nehezebben ment.
             
                             ***

  Ahogy kinyitottam a szemem, Dr. Davist pillantottam meg az ágyam mellett. Feje a vállán pihent, nagyon fáradt lehetett ha ilyen helyzetben is sikerült elaludnia. Nem mertem felébreszteni. Néztem az alvó orvost, és elmosolyodtam. Olyan békésnek tűnt így, szinte már-már kisfiúsnak hatott. Pedig valójában, 26-27 éves lehet. Barna haja, felül kicsit hosszabbra volt hagyva, mint oldalt, bár ez nem volt annyira szembeötlő. Arcán egyértelműen észrevehetőek, a túlhajszoltság jelei. De nem értem, hogy miért nem ment haza, ha ilyen fáradt. Miért maradt itt? Ahogy ezen gondolkodtam, Dr. Davis elkezdett ébredezni. Mikor kinyitotta a szemét, tekintete zavart tükrözött. Mintha hirtelen nem tudná, hogy hol is van. Pár másodperc alatt összeszedi magát, és megpróbál komoly arckifejezést ölteni magára. Halkan elkezdtem nevetni ezen.
-Most meg miért nevet?-kérdezte mosolyogva.
-Csak az arckifejezésén nevettem.-mondtam, és ajkamba harapva próbáltam elfolytani, a kitörni készülő nevetésem.
-Neharagudjon, hogy így kellett látnia engem, de már nagyon fáradt voltam.
-De akkor miért nem ment haza?
-Meg akartam kérdezni, hogy esetleg Dr. Addy nem-e volt ismerős magának. Úgyhogy visszaindultam, de arra értem ide, hogy maga azt kiabálja, hogy "mama ne".
-Óó..én erre nem emlékszem.
-Nem emlékszik arra esetleg, hogy mit álmodott?
-Sajnálom, de nem.-hajtottam le a fejem. De ez, persze nem volt igaz. Csak egyszerűen, még nem álltam rá készen, hogy  elmeséljem..
-Próbáljon meg pihenni. Viszlát holnap.
-Viszlát.
Miután az orvos elment, az oldalamra fordultam, és becsuktam a szemem. Megpróbáltam csukva tartani, de féltem újra elaludni. Féltem, hogy újra ezt a borzalmas jelenetet látom majd magam előtt. Éreztem, hogy lassan legördül egy könnycsepp az arcomon.
 
  Halkan kinyílt, a kórterem ajtaja. Olyan gyorsan fordultam a hang felé, hogy éles fájdalom nyilalt a fejembe.
-Csak óvatosan kisasszony. Úgy hallottam, hogy be volt törve a koponyája.
Dr. Addy lépett be a kórterembe. Egy kicsit zavarban volt.
-Jóestét, doktor úr.
-Jóestét. Remélem nem ébresztettem fel.
-Nem. Nem tudok aludni.
-Valami baj van?
-Rosszat álmodtam.
-Esetleg a múltjával kapcsolatos dologgal álmodott?
-Igen. Dr. Davis azt mondta, hogy azt kiabáltam, mama ne. Aztán megkérdezte, hogy emlékszem-e az álomra.
-Elmesélte neki?
-Nem. Egyszerűen, nem tudtam elmesélni neki.
-Nos, ha szeretne beszélni róla, én itt vagyok. Meghallgatom. Persze, csak ha szeretné elmesélni.
Ránéztem az idős orvosra, és ömleni kezdtek belőlem a szavak. Ösztönösen megbíztam benne.