Túl fogjuk élni!

~21~

Nem csak, hogy megszerettem ezt a könyvet, de már az első oldalon szerelemes lettem belé. Két hét telt el azóta, hogy először a kezembe vettem az első kötetet, azóta már négyszer kiolvastam az egész sorozatot. Persze mondtam Petinek, hogy ne engedje nekem, hogy újra elolvassam és eddig ki is bírtam, hogy ne érjek hozzá. Jó, mondjuk az hozzátenném, hogy még csak 2 nap telt el azóta, szóval nem könyvelem el teljes sikernek.
Viszont úgy döntöttem, hogy elmegyek a nagypapával a kórházba, hogy még véletlenül se érezzek kísértést arra, hogy újra elolvassam.
Így történt az, hogy itt ülök az orvosi szobában az Üvegtrón ötödik részével, az Empire of Storms-al. Körülbelül a felénél járhatok már legalább 3 hete. Elég siralmas teljesítmény.
- Szia. - Ezra lépett be az orvosiba.
- Szia. - köszöntem én is. Ezra közelebb jött hozzám, és egy óvatos puszit adott a számra.
-Mesélj valamit.
Elmeséltem neki, hogy mit mondott a két nyomozó.
- Szóval lényegében örülnünk kellene annak, hogy végre nyomra bukkantak, de addig nem tehetnek semmit, amíg nem adnak jelet vagy nem hibáznak, mert nem tudják, hogy hol vannak. Igaz?
- Igen. És Linda is csak addig van biztonságban, amíg engem el nem kapnak..
- Nem fognak elkapni. Vigyázunk rád.
- De ez sem garancia. Lehet, hogy Demetrio megunja a várakozást, és Linda holttestével fog üzenni. Érted már mi a baj? Linda megbízik benne. Segít neki. Pellicernek pont erre van szüksége. Kihasználja őt, hogy engem elkapjon, és az sem tartaná vissza, hogy őt használja csalinak. Bánthatja is, mert így azt hiszi, hogy sietni fogok a megmentésére.
- Megtennéd?
- Nemtudom. Undorító módon viselkedett, elvesztettük miatta a szüleinket, lelki fájdalmat okozott a nagypapának akkor is, és most is, amikor újra felbukkant. Elhitette vele, hogy meghaltam én is. De mégiscsak a húgom. Fox nyomozó jól mondta. Demetrio kihasználta a naivitását, és azt is, hogy éppen haragudott rám. Fiatal még. A legtöbb tinédzser, köztük Linda is, úgy érzi, hogy mindenki rosszat akar nekik, hogy őket senki nem érti meg. És, hogy a szülők is csak azért hoznak szabályokat, hogy ezzel is bizonyítsák a gyerek és a felnőtt közötti különbséget. Hogy a szülők ezt megtehetik, a gyereknek meg hallgatni kell rájuk. Én úgy gondolom, hogy a mi szüleink nem voltak olyan szigorúak. Nem érdemelték meg ezt a sorsot. - ökölbe szorítottam a kezem. Ezra finoman összekulcsolta az ujjainkat.
- Ne érezd magad hibásnak.
- Nem értettem, hogy miért járkál olyan önelégült fejjel.
- Nem a te hibád, hogy nem vetted észre.
- Tudom. Azt hiszem. - tettem hozzá egy rövid szünet után.
- Hogy tudnám elterelni a figyelmed róla?
- Nemtudom.. - közelebb hajoltam Ezrához, ő pedig a számra tapasztotta a száját. Közelebb húzott magához. Az ujjaival beletúrt a hajamba, a másik kezét pedig a derekamra csúsztatta.
Éreztem, hogy egyre hevesebben ver a szívem, ahogy a csók egyre hevesebb lett. Hirtelen szétváltunk.
- Hú.. Ez.. Ez intenzív volt. - szólaltam meg kissé rekedt hangon.
- Remélem sikerült elterelnem vele a figyelmedet, mert ezt nem lett volna szabad. - nevette el magát halkan. - Legalábbis nem itt. Az orvosiban. Elvégre Louisnak ide szabad bejárása van.
- Meg minden kollégádnak.
- Ráadásul Tessa akkor szeret a legjobban benyitni, amikor nem lenne szabad.
Mindketten pontosan tudtuk, hogy Ezra melyik esetre gondolt. Szerencsére Tess nem hozta fel nekem a dolgot. Viszont Ezráról ez biztos, hogy nem mondható el. Egészen biztos vagyok benne, hogy párszor megpróbálta szóba hozni, de Ezra elhessegette a kérdéseivel együtt. Persze Tessáról tudni kell, hogy nem adja fel egykönnyen. Ráadásul régi barátság fűzi Ezrához. Elég ha ránéz azzal a nagy mogyoróbarna szemeivel, és az orvosom minden indulata szertefoszlik. Nem csodálkoznék azon, ha egy héten belül kiszedne belőle mindent. El tudom képzelni, hogy teljesen random időpontokban feltesz egy-egy kérdést, amikor Ezra nem számít rá, és akaratlanul is információmorzsákat ejt el neki, amit Tessa szépen összerakosgat. Aztán persze megjelenik nálunk és engem is kifaggat.
- Min mosolyogsz? - kérdezte Ezra.
- Semmi. Csak elképzeltem, hogy Tessa csapzott hajjal megjelenik nálunk és magyarázatot követel tőlem. Édes istenem! Most belegondoltam, hogy a nagypapa milyen fejét vágna. - kitört belőlem a nevetés. Annyira nevettem, hogy már fájt a hasam. Épp a könnyeimet törölgettem, amikor a nagypapa belépett a szobába.
-Nahát angyalom, téged nevetni is látni? - az arcán csak sugárzó örömöt lehetett látni. El se bírom képzelni, hogy milyen látványt nyújthattam eddig, ha már annak is örül ha nevetek. Tényleg.. Amióta kiszabadultam, nevettem én egyáltalán őszintén? Nem emlékszem. Pedig régen mindig nevettem, és mindig mosolyogtam.
- Szia nagypapa. - mosolyogtam rá.
Volt nála egy köteg papír, amit most odarakott Ezra asztalára.
- Ezeket át tudnád nézni? - nézett Ezrára.
- Persze. - el is indult az asztal felé, de a nagypapa megállítatta.
- Nem most azonnal gondoltam. Túl hajszolod magad kedves fiam. Elég ha holnap átnézed.
- A betegeimmel is foglalkoznom kell..
- Igaz is, jó, hogy megemlítetted. Holnap nem kell bejönnöd dolgozni. Dr. Thomphshon azt mondta, hogy szívesen átveszi tőled a holnapi ügyeletet.
Úgy láttam, Ezrát meglepték a hallottak.
- Viszont, ha már holnap úgyse jössz dolgozni, nyugodtan ármehetnél hozzánk is, és Linnéa segíthetne neked. Tudod, hogy nem szívesen hagyom egyedül. És a kórházban se töltheti minden idejét.
- Persze, ez érthető. Természetesen át tudok menni. Körülbelül mikor szoktál felkelni? - nézett rám Ezra.
- Ez változó. - vakartam meg a halántékomat. - Ha időben lefekszem, akkor korán felkelek.
- De amikor még hajnali kettőkor is olvas, akkor délben se lehet kirobbantani az ágyból.
- Jólvan na.. Majd lefekszem időben. - nevettem el magam zavartan.
- Rendben. Akkor majd megbeszéljük, hogy mikor menjek.
A nagypapa mosolyogva nézett minket. Miért érzem úgy, mintha kerítőt játszana?