Túl fogjuk élni!

~10~

Visszafelé senki sem szólalt meg. Mindenki el volt merülve a saját kis világában. A két orvos, a kávézóban elhangzottakon gondolkodott, míg Linnéa azon, hogy mitől borulhatott ki ennyire az orvosa. Sajnálta, hogy nem tudott segíteni neki, hiszen ő is mindenben segített, ébredése pillanatától kezdve.
-Megérkeztünk.-mondta dr. Davis, miközben kiszállt a volán mögül.
-Látom, hogy valami nyomja a szívét, doktor úr.-szólaltam meg olyan halkan, hogy az orvosomon kívül senki sem hallotta.
-Aranyos vagy, hogy aggódsz miattam, de nincs semmi bajom.-kétkedő tekintetemet látva megcsóválta a fejét, majd így szólt.
-Kompromisszumot ajánlok.-kissé oldalra billentettem a fejem, jelezve, hogy hallgatom.
-Elmeséled nekem, hogy mit mondtál Fox felügyelőnek, én meg elmondom, hogy mi bánt engem.
-Rendben.-egyeztem bele az orvos legnagyobb döbbenetére. Gondolom arra számított, hogy ha kiküldtem őket, most sem fogom elmesélni neki.
-Hát jó. Akkor most visszakísérünk a kórterembe, és később benézek hozzád.
-Rendben van, doktor úr.
Mikor megérkeztünk a szobámba, átöltöztem, majd lefeküdtem az ágyba. Dr. Davis nem mondta, hogy pontosan mikor jön, így türelmetlenül vártam. Legalább egy óra elteltével nyílt is a kórterem ajtaja, és belépett rajta az orvosom.
-Szia.
-Jó napot.
-Nos, megígértem, hogy visszajövök. Essünk is túl rajta.
Várakozóan néztem rá.
-Kezdheted.
-Én? Én azt hittem, hogy maga kezdi..
Elakadt a lélegzete. Látszott rajta, hogy nehéz mesélnie erről.
-De ha gondolja, hogy úgy könnyebb, akkor meséljen magáról egy kicsit.-mosolyogtam rá félénken.
-Ezt nekem kellene mondanom. Hiszen szinte semmit se tudok rólad, pedig már több mint fél éve itt vagy.
-Ez igaz, de nagypapa is el tud mondani bármit ha megkérdezi.
-De én viszont tőled szeretném hallani.
-Hát jó. Akkor most én ajánlok valamit.
-Hallgatlak.
-Maga is mesél magáról, és én is mesélek magamról.
-Rendben van.
-28 éves vagyok, és Chicagóban éltem. Van egy nővérem, Charlotte. Édesanyám, Sophia sebész, mint ahogy édesapám is.
-És őt, hogy hívják?-mosolyogtam rá.
-Danielnek.-viszonozta a gesztust, majd kijelentette, hogy most én jövök.
-Hát jó. Linnéa Addynek hívnak, és 18 éves vagyok. De lassan betöltöm a 19-et.-tartottam fel a mutatóujjamat, hogy hangsúlyozzam szavaimat, mire az orvosom felnevetett. Egészségügyi iskolába jártam, mivel a papa nyomdokaiba akartam lépni. Ő idegsebész. Őt Zack Addynek hívták. Mamámat pedig Elizabethnek hívját.
-És neki mi a szakmája?
-Mentőápoló. Igazából én is az akartam lenni, de volt egy elég csúnya balesetem, aminek köszönhetően összeroppant az L. 1-es csigolyám.
-De hát ez, hogy történt?
-Ezt nem szeretném részletezni. A lényeg az, hogy szerencsétlen vagyok. Na de most maga jön.
-Nos, hol is folytassam? Mindig is magamnak való gyerek voltam. Elsősorban a tanulásnak éltem, hiszen én is orvos akartam lenni, mint a szüleim. A baráraim ezt elfogadták, de miközben én a felvételire készültem, a baráti társaságunk pár új taggal bővült. Miután én sikeresen bekerültem az orvosira, ők ünnepelni akartak.
-Gondolom azok az új emberek is ott voltak. - mosolyogtam rá.
-Így van. Egyik barátom barátnője, illetve az ő legjobb barátnője. Meglepődtem, persze tudtam, hogy ők is oszlopos tagjai lettek a társaságunknak, de nem gondoltam volna, hogy ők is jönnek. Illetve nem is találkoztam velük az előtt. Mikor megérkeztek, be is mutatkoztak. Brad barátnőjét Feliciának hívják, a barátnőjét pedig Samanthának. -szomorúan elmosolyodott.- Azt hittem, hogy azok a tipikus nagyképű, okoskodó plázacicák. De persze pont az ellentétjei voltak, okosak, viccesek, és egyáltalán nem voltak nagyképűek. Lehetett szívni a vérüket. Hamar jóba lettünk.
-Samantha lett a felesége igaz? - kérdeztem csendesen.
-Igen. Nem volt nehéz beleszeretni. Egyszerűen tökéletes volt. Mint külsőleg, mint belsőleg. 2 év után megkértem a kezét. Nem sokra rá megszületett a kisfiam, Benjamin. Minden olyan tökéletes volt. Miután befejeztem az iskolát úgy terveztük, hogy elutazunk a szüleihez, akik vidéken laknak. Ez eddig rendben is lett volna.. Már pár órája utaztunk, amikor megálltam egy benzinkúton. Bementem fizetni, de mikor kifelé jöttem, csak annyit láttam, hogy egy fekete hajú férfi pisztolyt tart a feleségem fejéhez, és elhajt a kocsinkal. Azonnal hívtam a rendőrséget, akik nem sokra rá meg is érkeztek. Átadták az ügyet William Fox főfelügyelőnek, aki el is kezdte a nyomozást.. De aztán pár nappal később felhívott és megkért, hogy menjek be a rendőrségre. Hallottam a hangján, hogy valami szörnyű dolgot akar nekem mondani. Így is lett. Miután beértem, közölte velem, hogy megtalálta a feleségem, és a 2 éves kisfiam holttestét. A gyilkosuk soha nem került elő. - csuklott el a hangja. Ránéztem és láttam, hogy egy könnycseppet töröl le az arcáról.
-Sajnálom doktor úr. - suttogtam alig hallhatóan.
-4 év telt el azóta.. De most már meséld el, hogy mit mondtál Fox felügyelőnek.
-Rendben.-elmeséltem neki mindent pontosan úgy, ahogy a főfelügyelőnek is. - Doktor úr. Lehet, hogy az rabolta el a családomat, aki a maga családját is?
-Fox felügyelő szavaiból kiindulva, valószínűleg így van Linnéa.
-Ha elkapják ezt az embert, akkor maga is megnyugodhat. Hogy az az ember, aki tönkretette a családját, végre megbűnhődik a tetteiért. - mondtam elszánt hangon. Az orvosom meglepődve nézett rám, aztán elmosolyodott. - Igazad van Linnéa. Meg fog bűnhődni mindazért amit velem, veled, és még kitudja hány családdal tett.