𝗪𝗛𝗘𝗡 𝗜'𝗠 𝗪𝗜𝗧𝗛 𝗬𝗢𝗨; 𝐳𝐬𝐨𝐥𝐭𝐢 𝐟𝐟 |

» 19.fejezet «

Zsoltira tekintve vártam a válaszokat, de azok nem érkeztek. A fiú továbbra is ugyanúgy ült, mint eddig. Maga elé meredt, és nem mondott semmit. Már - már ijesztő volt, ahogyan a ki kapcsolt állapotban lévő tv képernyőjét lesi.

— Zsolti — kezdtem volna suttogva, mire hirtelen elfordította a tekintetét, és a nadrágjába markolt. — Zsolti, ugye tudod, hogy mindig melletted leszek? — suttogtam miközben mellé csúsztam, és vállaira simítottam a kezeim.

— Anya magával akar vinni — bökte hirtelen, mire megállítottam a kezem.

Remegve húztam vissza magamhoz, miközben nagyot nyeltem. Nem mehet el, nem hagyhat itt pont most. Szükségem van rá. Most van a legnagyobb szükségem rá.

— És az apád? — kérdeztem halkan. — Ő nem tehet ez ellen valamit? — hagyták el néma suttogások az ajkaim.

Zsolti fájdalmas tekintettel pillantott vissza rám, miközben egyik kezét a kanapén pihenő kezemre simította. Ujjainkat össze fűzve harapott az ajkaiba.

— Ki van akadva — felelte sóhajtva az előttem ülő fiú. — A bíróságon is csak azért lehettem vele, mert anya lemondott rólam, de így, hogy ő vissza jött — tárta szét a karjait. — Így nem tehetek semmit — rázta a fejét suttogva.

— D-de — kezdtem bele remegve, miközben felálltam, és fel s alá kezdtem el járkálni.
— Ha e-elmúltál tizennyolc, ha felnőtt vagy — mutattam rá, de Zsolti csak szomorú mosollyal az arcán rázta továbbra is a fejét.

— Sajnálom Reni — állt fel. — Nem vagyok még tizennyolc, kötelező lesz vele mennem, hogyha nem mond le rólam — simított végig a karomon. —Úgy sajnálom — fancsalodott el az arca.

Könnyes szemmel ráztam meg a fejem, és megakartam szólalni, de nem ment. A szavak a torkomra forrtak, miközben a könnycseppek utat engedve maguknak, végig gördültek az arcomon.

— Ne Reni, kérlek — ölelt szorosan magához. — Nem akarlak így látni, kérlek ne tedd ezt velem — suttogta a fülembe.

Szorosan bújtam hozzá, miközben az arcom a vállába temettem.

— K-komolyan gondoltad, hogy szeretsz? — kérdeztem halkan, hirtelen.

Zsolti végig simított a hátamon, majd távolabb hajolt tőlem. Feltekintve rá, megpillantottam halvány mosolyát, amelyt már annyiszor láttam.
Egy tincset simítva a fülem mögé, végig vezette ujjait az arc élemen.

— Szerinted? — kérdezett vissza.
— Szerinted mi a válaszom erre? — suttogta ajkaim.

Csillogó tekintettel pillantott le rám, miközben továbbra is szorosan tartott közel magához. A mellkasára simítva a kezem, közelebb hajoltam hozzá. Ajkaira tapasztva a sajátomat, halványan elmosolyodtam.

— Szeretlek, és nem akarom, hogy valaha is elmenj a közelemből — suttogtam.

Ugyan láttam, hogy Zsolti száját elhagyja pár apró szó, de hallani már nem hallom. A fülembe dobogó szívem mindent megtesz ez ellen. A szavak ellen...

» by: Janka «

— remélem tetszik ez a rész, szeretnék bocsánatot kérni, hogy ennyi ideig nem volt rész, remélhetőleg mostmár többször lesznek részek...
...azt is sajnálom, hogy ilyen rövid lett...

írva: — » 2021 01 25 ~ hétfő