𝗪𝗛𝗘𝗡 𝗜'𝗠 𝗪𝗜𝗧𝗛 𝗬𝗢𝗨; 𝐳𝐬𝐨𝐥𝐭𝐢 𝐟𝐟 |

» 16.fejezet «

Csak egy gyenge nyomást éreztem a mellkasomon. Ez volt az ok, amiért felkeltem. Mozgolódva próbáltam felkelni, de mintha valami az ágyhoz szögelt volna. Az a bizonyos „szög” pedig nem volt más mint Zsolti, aki karjaival szorosan fogta derekam, miközben arcát mellkasomon pihentette.
Lábaink egymásba fonódva feküdtek el a takaró alatt. Halvány mosoly kúszott ajkaimra, majd kisímitottam Zsolti haját az arcából. Olyan nyugodnak látszott. Szemei alatt még ott volt az ütések nyoma, de próbáltam nem észre venni őket. Miattam volt ez az egész. Ha én nem akarok így, pont akkor kibélkülni Virággal, akkor nem történt volna meg ez az egész. Miért kellett nekem odamennem? Gondolataim egy cseppet sem akartak nyugodni, így hát szép lassan, ahogy csak tudtam, kiszálltam Zsolti alól, majd az ajtó felé indultam. A lábujjhegyeimen kellett lépkednek, nehogy a padló újra felnyikorguljon. Mikor már kint voltam, fellélegeztem és leengedtem a vállaim. Ez a kis mozgás sem tett túl sok jót nekem. Hátam fájt, ahogyan a karjaim is és a lábaim is. Mosolyogni egyenesen kínszenvedés volt ebben a helyzetben.

- Jó reggelt Renáta, azt hittem már sosem kelsz fel - dünnyögte oldalról egy túlságosan ismerős hang.

- Neked is jó reggelt Kinga - motyogtam vissza rekedten.

Hangom nem igazán passzolt ide. Fáradt volt és alig hallható. Kinga nem tette szóvá hangsúlyom, csak kissé elhúzta a száját, mikor meghallotta hangom.

- Ez borzalmas - nyögte ki végül.

Ezt én nem tettem szóvá. Jól tudtam, hogy mennyire borzalmas, de nem igazán érdekelt. Ezek után már nem, ahogyan az sem érdekelt, hogy mi történt Doriánnal. Csak elakartam már felejteni mindent.

- Hogy-Hogy itt vagy? - kérdeztem végül, mire Kinga zavartan tekintett rám.

A haját az ujjai között csavargatta, miközben halványan elmosolyodott. Nem láttam még ilyennek, és féltem, hogy tudom miért ilyen. Zsoltihoz van köze, azt már előre tudtam, de az, hogy mi, azt még ki sem akartam mondani magamban.

- Hát tudod, Zsolti meg én - akadt meg, aztán inkább nem folytatta.

- Mi van veled és Zsoltival? - kérdeztem rá csalódottan.

Nem jelentettek semmit neki azok a majdnem csókot, vagy a szavak? Csak „szórakozott” volna velem? Nagyot sóhajtva hagytam inkább ott Kingát,majd a konyhába siettem. Persze gondolhattam volna, hogy Kinga rögtön utánam fog jönni.

- Tudod rosszul ítéltem meg - folytatta, de én nem akartam hallgatni. - Igazából tök jó fej, és rendes - felelte. - Nem olyan idegesítő, mint az osztályban - forgatta a szemét, de azután rögtön el is mosolyodott.

Persze, hogy nem olyan idegesítő. Ő még ott sem idegesítő. Rendes és jó fej? Zsolti mindig is az volt, és törődő.
Kingának miért pont most kellett ezt észre vennie? Miért nem előbb? Még azelőtt, hogy beleszerettem volna Zsoltiba. Amikor Kinga rám pillantott láttam benne azt, amit a saját szemembe is láthattam volna.

- Ő most a legjobb, nem akarom soha elengedni - suttogta, mikor meghallottuk a lépcső nyikorgását.

Hirtelen már csak arra lettem figyelmes, hogy egy szürke melegítős, fekete pólós fiú, azaz Zsolti lép be a konyhába. Haja kócosan mered szét az ég felé.
Mielőtt még bármit szólhatnék, rám tekint, majd szólásra nyitotta az ajkait.

- Már jobban vagy, ugye? - kérdezte halkan, mintha csak egy titkot mondott volna, amit senki nem hallhat.

- Persze, és úgy gondoltam, hogy jobb lenne, hogyha hazamennék - hadartam.

Nem hagytam, hogy Zsolti még egyszer megszólaljon. Tovább folytattam, egyre csak azt ecsetelve, hogy nekem jobb lenne otthon, ami igaz is volt.
Semmi szükségem nem volt egy szerelmes párra, akiből az egyik az én szerelmem...

» — «

by: Janka

Írva : 2020. 12. 16 - szerda

— remélem tetszik, és elnézést kérek a kisebb kihagyásért

» — «