𝗪𝗛𝗘𝗡 𝗜'𝗠 𝗪𝗜𝗧𝗛 𝗬𝗢𝗨; 𝐳𝐬𝐨𝐥𝐭𝐢 𝐟𝐟 |

» 21.fejezet «

Annak ellenére, hogy Ricsi reggel azt javasolta a lépcsőnél, hogy látogassam meg az iskola után Zsoltit, ezt nem tettem meg. Tanítás után ugyanis Máday az egész osztályt bevonta egy közös büntetésbe, mivel nem jelentünk meg órán. Míg mi megértettük a helyzetet, a többiek nem éppen, s ezt végül szóvá is tettük.

— De igazgatóhelyettes asszony — szólt Ricsi fáradtan. — A többiek fent ültek az osztályban, ők miért maradtak itt? — kérdezte, amivel nem csak engem, hanem Kingát és Máday-t is meglepte.

— Pósa, meglep, hogy ilyet mond — tette a szívére a kezét az igazgatóhelyettes asszony. — De úgy érzem, abból nem tanulnátok — tette karba a kezét, majd elhagyta a helyiséget.

A könyvtárba tanácstalanul néztünk össze, majd neki kezdtünk a pakolásnak. Elszerettem volna menni, bár bizonytalan voltam. Nem voltam benne biztos, hogy készen állnék beszélni Zsoltival. Ha esetleg az anyjával menne, akkor nem állnék készen arra, hogy elengedjem. Szükségem van rá, és bármennyire is önzőnek hangzik, de azt akarom, hogy mellettem maradjon.

— Ren, Ren — rázta előttem a kezeit Ricsi, mire megráztam a fejem, s rátekintettem.

— Hm? — lepődtem meg.

— Akarod, hogy eltereljük a figyelmét? — kérdezte suttogva. — Ha akarod, akkor elmehetsz Zsoltihoz, és megbeszélhetitek az egészet — folytatta. — Szerintem szüksége lenne rád — sóhajtotta.

— Csak még nagyobb bajba sodornám az osztályt — feleltem lemondóan. — És egyébként is, nem tudom, hogy tudnék-e abban a tudatban elé állni, hogy elmegy innen — motyogtam. — Miért van egyáltalán az anyjának pont most szüksége rá? — morgolódtam, mire Ricsi döbbenten tekintett le rám.

Tudom egy kissé túlzásba estem ezzel a kijelentésemmel, de ezekben a pillanatokban ez nem érdekelt. Mély levegőt vettem, majd lehajtottam a fejem. A kijárat felé tekintettem, majd elszántan indultam meg felé. Nem kell a többieknek miattam szívniuk, majd többet.

— Renáta, mégis hova mész? — kiáltott utánam Kinga.

Nem feleltem neki, mivel tudtam, hogy csak kiakadna, s kiabálna velem. Az ajkaim harapdálva nyitottam ki végül a könyvtár ajtaját, s léptem ki a folyosóra.
Máday igazgatóhelyettes karba tett kézzel kapta rám a tekintetét, majd felvonta szemöldökét.

— Rentai — szólt rám. — Remélem jó oka van arra, hogy ki jött hozzám — szólt dühösen.

Látszott rajta, hogy elege van már az osztályunkból, s a folyamatos balhéinkból. Mély levegőt véve, azonnal elé álltam, majd hátra kulcsoltam a kezeim.

— Elnézést igazgatóhelyettes asszony, csupán szerettem volna elkéredzkedni — motyogtam magam elé, miközben a lábfejem néztem. — Tudja az egyik osztálytársunk éppen nem a legjobb állapotban van, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy jobban lett-e — folytattam.
— Aggódom, hogy netalán azóta valami nagyobb gond is történt — tettem hozzá.

Máday nem felelt rögtön. Körbe tekintett a folyosón, majd újfent rám pillantott.

— Nagy Zsolt hiányzik, nem igaz? — érdeklődött végül. — Már fel is tűnt, hogy nem idegesít folyamatosan — forgatta szemeit. — Örüljön, hogy nagyobb baj nem szokott magával lenni, elmehet — motyogta Máday, mire kikerekedtek a szemeim.

Nem hittem volna, hogy belemegy ebbe. Azt hittem, hogy vissza küld a könyvtárba, s leszid, amiért megpróbáltam kihúzni magam a bűntetésből, de ez nem történt meg. Amilyen gyorsan csak lehetett, elhagytam ezek után az iskolát, s annak a területét. Zsoltiék otthona felé vettem az irányt, s csak reménykedni tudtam, hogy ő még ott van, s nem késtem el. Az utcákon végig sietve, szinte futva vettem az irányt a ház felé, miközben próbáltam elkerülni a piros lámpákat, s az autókat.

Az a kevés, s rövid út, amit mindig megtettünk Zsoltiék garázsához, most olyan soknak, s hosszúnak tűnt, még akkor is, hogyha viszonylag hamar oda is értem. Talán tíz, vagy húsz perc lehetett, mire odaértem, s ennél talán több kellett ahhoz, hogy bemerjek kopogni.
Ám, mikor ezt megtettem, egészen más látvány fogadott végül, nem az, amire számítottam...

remélem tetszett ez a rész, s megint bocsánatot szeretnék kérni, hogy tényleg ekkor kihagyást engedtem meg magamnak. és azt is sajnálom, hogy ilyen rövidek a részek...

publikálva: 2021.10.03. ~ vasárnap
(inkább nem is próbálok ígérgetni, hogy hamarabb lesznek részek)