𝗪𝗛𝗘𝗡 𝗜'𝗠 𝗪𝗜𝗧𝗛 𝗬𝗢𝗨; 𝐳𝐬𝐨𝐥𝐭𝐢 𝐟𝐟 |

» 10.fejezet «

Már csak miliméterek választottak el minket egymástól mikor hangos csörölpölést hallottunk. Ez a hang elég is volt ahhoz, hogy Zsoltit kizökkentse ebből az egészből.

Nagyokat pislogva hátráltam pár lépést majd kifújtam a bent tartott levegőt. Észre se vettem, hogy egy ideje már bent tartottam. Zsolti a száját rágva fordult vissza hozzám majd felém nyújtotta a kezét.

- Gyere, haza kísérlek - mondta nyugodtan.

Arcán némi csalódást vedeztem fel, de ezt egyből leplezte. Hang nélkül követtem őt. A szám rágva sétáltam mellette és próbáltam kitalálni valamit amit mondhatok amivel talán megtörhetném a kínos csendet.

- Zsolti? - kérdeztem halkan, mire rám tekintett.

- Mi az? Valami baj van? - kérdezett vissza.

- Én is ezt akartam tőled kérdezni - torpantam meg. - Minden rendben? Szokatlanul csendben vagy - motyogtam.

Zsolti csak halványan elmosolyodott, majd bólintott, mintha csak azt jelezné, hogy megértette, hogy mire célzok.

- Nincs semmi gond - rázta a fejét. - Veled is minden rendben? - kérdezett vissza és közben elindult.

Utána mentem majd elgondolkodtam. Minden rendben volt velem?

- Persze - jegyeztem meg. - Csak egy kissé zavar, hogy még nem beszéltem Virággal - jegyeztem meg.

- Akkor miért nem hívod fel? - kérdezett rá. - Vagyis, ez csak egy ötlet és talán akkor nyugodtabb lennél...vagy ilyenek - motyogta zavartan.

Lassan bólintottam majd csendben tovább indultam. Igaza volt Zsoltinak. Beszélnem kellene Virággal személyesen vagy telefonon. Őszintén, nem akartam az iskoláig várni. Azt akartam, hogy már az iskolába is ketten menjünk, úgy, ahogy szoktunk.

- Igazad van - pillantottam Zsoltira, mire felkapta a fejét. - Beszélnem kéne vele, de.... - akadtam meg. - Nem tudom - tört ki belőlem. - Mit mondjak neki? Vagy csak rontsak rá, hogy hol volt vagy miért hagyott ott? - kérdeztem tőle kétségbeesve.

- Vagy csak legyél őszinte és mond el neki, amit érzel - vont vállat majd megállt.

A házunk előtt álltunk. A számba harapva néztem elsőnek a házra majd vissza Zsoltira.

- Köszönök mindent - suttogtam. - Remélem nem voltam annyira unalmas számodra - nevettem kínosan.

- Nem - rázta a fejét. - Én pedig azt remélem, hogy nem lett belőlem eleged és esetleg majd elmehetünk ketten moziba vagy ilyesmi.. - motyogta, mire bólintottam.

- Örömmel, most viszont...mennem kell - mutattam a házra, majd mielőtt még bármit is reagálhatott volna, hozzá hajoltam és átöleltem. - Szia - engedtem el majd az ajtóhoz sétáltam.

- Szi-szia - intett utánam.

...
Remélem tetszik!
Folytatás következik!
by: Janka

(sajnálom, hogy egy ideig nem volt rész. Igyekszem majd gyakrabban írni)