𝗪𝗛𝗘𝗡 𝗜'𝗠 𝗪𝗜𝗧𝗛 𝗬𝗢𝗨; 𝐳𝐬𝐨𝐥𝐭𝐢 𝐟𝐟 |

𝙘𝙝𝙖𝙥𝙩𝙚𝙧 𝙤𝙣𝙚/𝙤𝙣𝙚 𝙗𝙤𝙤𝙠;

[javítva: 2022.03.03.]

A hideg lépcsőn ültem, s magam elé meredten bámultam egyetlen egy pontot az előttem elterülő aszfalton. A szemfestékem már teljesen elfolyt, s könnyeim áztatták az arcom. Szorosabban karoltam át magam, s reszketve pillantottam vissza az épület felé. Fáztam kabát nélkül, de nem lettem volna képes visszamenni oda, s nem is tudtam volna kivenni még csak a kabátomat sem, hiszen a jegyünk Virágnál volt. Amikor vége lett a koncertnek, egyből Virág után kezdtem kutatni, de nem találtam sehol. Időközben Peti is elhagyta a helyszínt, én pedig nem tudtam kitől segítséget kérni. Azon gondolkodtam ezek után, hogy mi lenne, ha felhívnám az egyik osztálytársam, de nem tudtam, hogy mennyire is neheztelnek rám.

Először Cortez-t hívtam, de miután hosszas csengetés után sem vette fel, hanyagoltam. Utána Ricsit próbáltam, de azokután, hogy kinyomott, nem próbáltam újra hívni. Próbálkoztam még Kingánál és a rockereknél is, de náluk is kicsöngött. Utánuk Dave-t hívtam, de ő sem vette fel. Foglalt volt.

Utoljára Zsolti számára nyomtam rá, s az ajkaimba harapva emeltem a fülemhez a telefonom. Csak annyit tudtam tennit, hogy vártam.

— Sziaa Reni! — kiáltott bele a telefonba a fiú, mikor felvette.

Megkönnyebülten, halvány mosollyal az arcomon köszöntem vissza.

— Szia Zsolti — szólalt meg szipogva.

— Mi a baj? Kit kell megvernem? — kérdeztem egyből, mire halkan felnevettem.

Zsolti volt az egyetlen, aki megtudott nevetettni a legrosszabb helyzetben is. Az ilyen helyzetekben. Ő senkit sem utált, vagy ha mégis, akkor is haverodva tette mindezt.

— Nem tudnál esetleg segíteni nekem? — kérdeztem kissé kétségbeesetten.

Csak ő maradt nekem. Ha esetleg nem segítene, nem tudtam volna kihez fordulni. Már csak a szüleim maradtak, de ők biztos engem hibáztattak volna.

— De! — vágta rá azonnal. — Persze, tudok segíteni — mondta. — De mi a baj? Ugye nem támadtak meg? Vagy... — folytatta volna, de aztán hirtelen felsikított.

Úgy hangzott, akárcsak egy lány.

— Úristen. Ugye nem erőszakoltak meg? — kérdezte, mire össze zavarodva néztem magam elé.

— Mi van? Nem, dehogy — ráztam a fejem annak ellenére, hogy tudtam, hogy ő ezt nem láthatja. — Nem találom Virágot, és egyedül vagyok itt a koncerten — kezdtem bele. — Félek. Az utca túloldalán egy fiú banda van és... — hadartam volna össze-vissza.

— Hol is volt pontosan az a koncert? — vágott a szavamba Zsolti egyetlen egy kérdésével.

Miután lediktáltam a címemet, Zsolti azonnal letette. Nem hagyta, hogy mondjak esetleg még valamit. Egyszerűen csak letette. Zavarodottan, s kissé félve néztem a telefonomra, majd pedig csalódottan hajtottam le a fejem. Az utolsó reményem kissé ingatag lábakon állt.

....

Remélem tetszik!
Folytatás következik!
Itt lenne az új Zsoltis Fanfiction!

By: Janka