𝗪𝗛𝗘𝗡 𝗜'𝗠 𝗪𝗜𝗧𝗛 𝗬𝗢𝗨; 𝐳𝐬𝐨𝐥𝐭𝐢 𝐟𝐟 |

» 4.fejezet «

Nagyot ásítva ültem fel egy ágyon majd körbe néztem. Mikor körül néztem össze zavarodottan éreztem magam. Nem jártam még ezen a helyen, ettől viszont pánikolni kezdtem.
Ijedten másztam ki az ágyból majd végig néztem magamon. Egy nagyobb, fekete póló volt rajtam, amin egy edző termi logó villogott.

A számba harapva túrtam a hajamba és elgondolkodtam. Tegnap Zsoltival és Ricsivel voltam. Nagy valószínűséggel, most valamelyikük szobájába kell, hogy legyek. Ezzel a tudattal mentem le a lépcsőn. Miközben megtettem az utat, már tudtam hol vagyok.
Zsoltinál. Megismertem a falakat és bútorokat. Végül a konyhába mentem, azzal a reménnyel, hogy Zsolti ott lesz.

- Szép jó reggelt csipkerózsika - mosolygott rám, mikor beléptem.

Zavarodottan néztem rá, majd halványan elmosolyodtam. Furcsa volt, hogy így nevezett. Még senki nem szólított ennek.

- Neked is - mondtam volna, de a hangom túl rekedt volt.

- Minden rendben? - kérdezte aggódva.

Próbáltam köhögni vagy beszélni, de nem nagyon ment. A torkom nagyon fájt és kissé a fejem is.
Lassan leültem az asztalhoz és a hajamba túrtam. A könyökömre támaszkodtam és a tenyerembe temettem az arcom.

- Fázok - szóltam hirtelen. - És fáj a fejem és a torkom is - motyogtam.

Zsolti nem felelt erre, hanem felrohant a lépcsőn. Gondolom a szobájába mehetett. Gondolatom végül be is igazolódott, mikor egy sötét zöld bundásabb pulcsit tartott a kezébe.
Mikor felsegítette rám a pulcsit, halkan motyogtam egy köszönöm-öt. Zsolti csak a szekrényekhez lépett és egy bögrét vett ki belőle. Nem tudtam tovább figyelni rá és inkább az asztalra hajtottam a fejem.

- Tessék - nyújtotta felém végül a bögrét.

- Köszönöm - motyogtam majd belekortyoltam a teába. - Zsolti - tekintettem fel rá hirtelen.

- Hm? - fordult felém.

Arcán nem láttam különösebb érzelmet. Mintha fáradt lett volna. Nem volt a tekintetében semmi undor, semmi megvetés. Úgy nézett rám, mint egy barátra.

- Nem vagyok a terhedre? - kérdeztem félve.

Nem is tudom, hogy mitől féltem. A válaszától vagy a reakciójától. Zsolti elsőnek felvonta a szemöldökét, majd halkan felnevetett. Lassan ült le elém.

- Már miért lennél? A barátom vagy, és a barátok segítenek egymásnak - nézett mélyen a szemembe.

Akkor miért csókoltál meg? Akartam mondani. És én miért csókoltam vissza. Kérdeztem magamtól. Jelentett neki egyátalán valamit az a csók? És ha nem? Engem miért zavarna ennyire?

- Reni - ért a kezemhez ami az asztalon pihent. - Minden rendben? - nézett rám kérdőn.

- Persze - mosolyodtam el halványan. - Zsolti - szóltam újra halkabban.

- Igen? - nézett a szemembe.

Pár pillanatig haboztam. Nem tudtam mit mondhatnék neki, vagy hogyan is kérdezhetném meg.

- Nagy baj lenne, hogyha itt maradnék egy kicsit? - kérdeztem a számat harapdálva. - Nem akarok haza menni - suttogtam.

Zsolti megértően nézett rám majd bólintott. Most nem annak a fiúnak tűnt aki mindent elviccel. Most egy gondoskodó fiúnak tűnt, aki nem akarja, hogy bármi bajom essen. Olyan fiúnak tűnt akit szívesen tudtam volna magam mellett....

.....
Remélem tetszik!
by: Janka