Zsolti álkapcsa megfeszült és idegesen járkált fel s alá. Egyátalán nem tetszett neki a véleményem, ahogyan nekem sem az övé.
- Téged védtelek! - kiáltotta dühösen. - Az a szemétláda megérdemelte azt amit kapott - morogta. - Többet is érdemelt volna - feszültek meg izmai.
- Akkor sem kellett volna verekedned, neked is bajod eshetett volna - szóltam vissza rekedten.
- És mit tettem volna? - tárta szét a karjait. - Néztem volna végig, hogy konkrétan bűntetlenül megússza ezt az egészet? - kérdezte dühösen.
Jobban végig néztem rajta. Bal szeme alatt egy kisebb monokli díszelgett, de ő szinte nem is törődött vele. Remegő ujjait folyamatosan tördelte és össze ütögette. Ideges volt, túlságosan ideges.
- És kihitte volna, hogy az a szarházi emo létére nem is olyan gyenge - morogta még hozzá, mire szemeire kaptam a tekintetem.
- Zsolti - szóltam, de mintha meg sem hallotta volna.
- Csak tudod szar érzés volt végig nézni, ahogyan eszméletlenül feküdsz - mondta ki hirtelen. - Amikor megláttam Virágot, azt hittem, hogy nem sikerült beszélned vele, és minden kiderült - túrt a hajába. - Inkább az történt volna - morogta.
- Zsolti, kérlek - szólni akartam nekik ismét.
- Az én hibám volt - ült le hirtelen a szobában lévő gurulós székre. - Nem kellett belemennem ebbe az egészbe - jelentette ki. - Nekem kellett volna beszélnem vele, vagy veled kellett volna mennem - folytatta. - A közeledbe kellett volna maradnom, akkor talán nem így néznél rám és nem lenne semmi bajod - mutatott felém, de kezei remegtek. - Akkor nem lett volna okom szétverni Doriánt és most nem lenne senki bajban - magyarázta. - Hidd el, hogy nem akartam semmit sem tenni, de téged látva - ismét felém mutatott, mire zavartan a fülem mögé tűrtem az előre hulló tincseket. - Soha nem bocsátottam volna meg magamnak, hogyha esetleg nem kelsz fel vagy, hogyha nem szorítod meg a kezem - dőlt hátra és fordította el a tekintetét.
Csendben néztem végig rajta, majd összébb húztam magam. Vissza dőltem az ágyra, a párnák közé. Fáradt voltam és nem volt másra szükségem csak arra, hogy az ágyba feküdjek és megse mozduljak a nap hátra levő részébe.
Zsolti érdeklődve pillantott rám, mikor nem feleltem neki. Szemei aggódva csillogtak, mintha bármelyik percben elájulhatnék vagy esetleg eltávozhatnék.
- Zsolti, gyere ide - motyogtam.
Hangom hol elment, hol vissza tért. Rekedtes volt, és ez egyátalán nem zavart volna, hogyha nem kellene beszélnem valakivel. Ugyan megtehettem volna, hogy nem beszélek Zsoltival, de egyszerűen muszáj volt.
Ahogyan ott ült elkeresedetten és letörten. Nem akartam ismét így látni.
Lassan lépett felém, majd feküdt be mellém, mire közelebb húzódtam hozzád és a mellkasára hajtottam a fejem. Kezeim lassan körbe ölelték a derekát, majd lehunytam a szemeim.
- Máday mit mondott neked? - kérdeztem.
- Nem mondott semmit, csak a szemembe nézett és megrázta a fejét - mikor feltekintettem, akkor láttam, ahogyan össze préseli ajkait. - Egyedüliként Haller beszélt velem, nem tartotta a legjobb, és leghelyesebb döntésnek, de megértett - harapta be ajkait. - Ricsi pedig az igazgatónál van Cortezzel együtt, hogy ki magyarázzanak - kezdte piszkálni a hajam.
- Miért tetted ezt, Zsolti? - kérdeztem meg újból.
Zsolti mély levegőt vett, majd szorosabban ölelt magához, mintha csak attól félne, hogy elmegyek, elhagyom őt.
- Nem bírtam azt nézni tétlenül, válasz nélkül, hogy mit tett veled - suttogta. - Nem tudtam végig nézni, hogy egy undorító vigyorral az arcán állt melletted és várakozóan toporgott - sziszegte. - Tudta, hogy megfogom tenni, jól tudta - mondta ki.
Álkapcsa megfeszült, ahogyan egész teste is. Még közelebb húzódtam hozzá, majd megfogtam az arcát a másik oldalon, és egy apró csókot nyomtam arcára. Lehunyt szemmel döntöttem neki az arcom, arcának.
- Köszönöm - suttogtam. - Köszönöm, hogy segítettél - magyaráztam.
- Reni - kezdett volna bele, de nem hagytam.
- Velem maradnál most egy kicsit? - kérdeztem. - Csak addig míg nem tudok aludni - csúsztam vissza helyemre.
- Persze - felelte Zsolti, majd lecsúszott mellém.
Nem mondott semmit, csupán végig simított a hajamon, és egy apró csókot nyomott homlokomra. Közelsége és érintése teljesen megnyugtatott. Nem éreztem magam veszélyben. A közelében nem.
_____________________
by: Janka
publikálva 2020 12 03 ~ csütörtök
YOU ARE READING
𝗪𝗛𝗘𝗡 𝗜'𝗠 𝗪𝗜𝗧𝗛 𝗬𝗢𝗨; 𝐳𝐬𝐨𝐥𝐭𝐢 𝐟𝐟 |
Fanfiction"A vállamnak dőlve nézett fel a szemeimbe majd egy halvány mosoly suhant végig arcán. Letöröltem az utolsó könnycseppeket az arcáról majd közelebb hajolva hozzá egy csókot nyomtam a homlokára. - Ugye velem maradsz? - kérdezte halkan, már szinte féli...
