𝐌𝐨𝐧𝐬𝐭𝐞𝐫 𝐀𝐦𝐨𝐧𝐠 𝐌𝐞𝐧 | 𝐦𝐠𝐜 | ✓

♤15.♤

Nem aludtam valami sokat. Csak Rosa-ra tudtam gondolni, és arra, hogy én most tényleg elüldöztem a szüleit, akik valószínűleg jobban utálnak, mint valaha.

Szóval a sok gondolatom miatt, már fél hatkor fent voltam. A plafont bámultam, miközben néha-néha lehunytam a szememet, hátha sikerül vissza aludnom. Na ez persze nem történt meg. Elnyeltem egy ásítást, majd kikeltem az ágyból. Felöltöztem, majd halkan lesiettem a lépcsőn. A nappaliban sötétség uralkodott, amin nem is csodálkoztam. Ilyenkor általában minden normális ember alszik. Felkaptam a cipőmet, majd az ajtóhoz léptem és halkan kiléptem rajta. A reggeli hűvös levegő azonnal megcsapta az arcomat. A járdát kisebb tócsák uralták, amelyek még nem száradtak fel a tegnap esti esőzés óta. Fejemet a kék, szinte felhőtlen égbolt felé fordítottam. Zsebre dugtam a kezeimet, majd sétálni indultam. Az utcák teljesen kihaltak voltak. A felkelő nap fénye megcsillant a járda szélén lévő vízcseppeken. Hangulatos volt.

Igazából nem volt úti célom. Arra mentem, amerre a lábam vitt. A sétálás közben teljesen elfeledkeztem arról, hogy hány óra lehet. Újfent elvesztettem az időérzékem. A gondolataimba merülve sétáltam át egy-egy utcán. A telefonom csörgése rántott vissza a valóságba. Így hát előhalásztam a készüléket a zsebemből. Rosa volt. Érdeklődve nyomtam rá a zöld színű fogadás gombra.
— Felkeltettelek? — kezdte Rosa köszönés nélkül. A hangját hallva akaratlanul is elmosolyodtam.
— Nem, dehogy. — feleltem. — Ami azt illeti már fent vagyok egy ideje. — tettem hozzá.
— És te hogyhogy fent vagy? — érdeklődtem, hiszen a nap még nem kelt fel teljesen. Kábé fél nyolc lehetett.
— Nem nagyon tudtam aludni. — vallotta be. Tisztán láttam magam előtt, ahogyan Rosa megvonja a vállát.
— Én sem. — mosolyodtam el halványan, bár igaz, hogy ezt nem láthatta.
— Hol vagy most? — kérdezte hirtelen.
— Öhm... — néztem körbe, de egy utca nevet sem pillantottam meg, a környék viszont ismerős volt. — Nem olyan messze tőletek. — feleltem végül. — Miért? — kíváncsiskodtam.
— Izé... — köhintett egy aprót. — Nincs kedved találkozni? — bökte ki nagy nehezen.
— Van. — válaszoltam azonnal. — Elmenjek eléd? — kérdeztem, miközben beleharaptam az alsó ajkamba. Lehet, hogy egy kicsit ideges voltam. Egy kicsit nagyon.
— Ha nem gond, akkor igen. — felelte.
— Oké, akkor indulok. — mondtam, majd bontottam a hívást. Zsebre vágtam a telefonomat és már indultam is Rosa-ék felé. Rosa az ajtóban állva várt.
— Tudtommal beteg vagy — kezdtem köszönés nélkül. — Maximum két pulcsiban jöhetsz el. — magyaráztam.
— De ne már! — nyafogott. — Tök jól vagyok! Látod? Nincs semmi bajom. — mondta, miközben végig mutatott magán, majd amikor ismét rám emelte a tekintetét tüsszentett egyet.
— Ühüm. — bólogattam sokat sejtően. — Nincsen semmi bajod, ugye?
— Nincsen semmi, de tényleg! — győzködött. — Ez csak.. - gondolkodott el. — Allergia!
— Ugyan mire? — nevettem fel halkan.
— A pollenre? — kérdezett vissza bizonytalanul.
— Nem vagy allergiás a pollenre. — forgattam meg a szemeimet. — Ismerlek Rosa. — mosolyodtam el.
— Ja, tudom. — sóhajtott fel halkan. — Mindjárt jövök. — tette hozzá, majd már indult volna vissza a házba, ha el nem kapom a csuklóját. Visszahúztam magamhoz. Rosa elvörösödve nézett fel rám, arról nem is beszélve, hogy szörnyen közel voltunk egymáshoz.
— Engedj el — suttogta, de én nem válaszoltam. Csak tovább fogtam a csuklóját.
— De abban mi az izgalmas? — kérdeztem suttogva. Éreztem, ahogyan Rosa izmai megfeszülnek.
— Az, hogyha elengedsz nem ütlek fejbe egy serpenyővel! — vágta rá szinte azonnal.
— Eh — nevettem fel halkan, majd elengedtem Rosa csuklóját, aki csak hátat fordított nekem, és visszament a házba. Mosolyogva néztem utána.

Pár perccel később Rosa ismét előttem állt.
— Tádá! — mosolyodott el édesen. — Dupla pulcsi. Megfelel?
— Tökéletesen. — bólintottam egy aprót, mire Rosa csak megforgatta a szemeit. — És... Hová megyünk? — érdeklődtem.
— Gondoltam, hogy sétálhatnánk valamerre. — vonta meg a vállát.
— Merre legyen az a valamerre?
— Hahaha — mosolygott. — Arra amerre a lábunk visz. — gondolkodott el Rosa.
— Benne vagyok. — bólintottam egy aprót, majd útnak indultunk.