𝐌𝐨𝐧𝐬𝐭𝐞𝐫 𝐀𝐦𝐨𝐧𝐠 𝐌𝐞𝐧 | 𝐦𝐠𝐜 | ✓

♤5.♤

Egész éjszaka csak forgolódtam. Rosa járt a fejemben. Nem hagyott nyugodni a gondolat, miszerint terhes. Arról nem is beszélve, hogy tőlem...

Sóhajtva keltem ki az ágyból. Felöltöztem, majd lesiettem a lépcsőn. Senki sem volt ébren rajtam kívül, de ezen nem is csodálkoztam. Reggel hat óra volt. Ilyenkor minden normális ember aludni szokott. Az alvás helyett megittam legalább három kávét, ha nem többet.

A bárszéken ülve figyeltem a telefonomat, mintha csak valami érdekes lenne rajta. Vajon Rosa fel fog hívni, vagy sem? Nem tudtam erre a kérdésre a választ...
— Hogyhogy fent vagy? — lépett be Luke ásítva a konyhába.
— Nem bírtam aludni — vontam meg a vállamat. — Te miért nem alszol?
— Liz elhívott magával sétálni. — felelte. — Szörnyen izgulok. — tette hozzá Luke. Szőke haját halványan világította meg a felkelő nap fénye.
— Nyert ügyed van, nyugi — mosolyodtam el halványan.
— Úgy legyen — sóhajtott fel halkan. — Rosa nem keresett téged? — érdeklődött.
— Ugyan miért keresne? — kérdeztem vissza. — Nincs rá oka... — suttogtam magam elé kissé csalódottan.
— Te vagy a gyereke apja. — közölte egyszerűen, mire én elhúztam a számat.
— Nem kell emlékeztetni — motyogtam.
— Szerintem igen is van arra oka, hogy keressen — folytatta az elméletét.
— Hogyne — forgattam meg a szemeimet.
— Hány kávét ittál? — vonta fel kérdőn a szemöldökét az előttem álló Luke.
— Egyet — feleltem gyorsan.
— Michael! — szólt rám, jelezve, hogy át lát rajtam.
— Oké... Lehet, hogy megittam hármat... — vallottam be. Luke bőrszíne egy pillanat alatt átváltott fehérre. Kissé (nagyon) lesokkolhattam őt.
— Soha többet nem hagyom, hogy reggel hatkor egyedül legyél itt — motyogta, miközben a homlokát masszírozta. — Tíz körül elmegyek. Találkozom Liz-zel — magyarázta. — Szólok Ashton-nak és Calum-nak, hogy rakják el előled a kávét.
— Nem vagyok kisgyerek. — forgattam meg a szemeimet, miközben összefontam magam előtt a karjaimat.
— Akkor sem ihatsz több kávét! — szögezte le.
— Jó — fújtam ki az eddig bent tartott levegőmet. Tekintetem a telefonomra tévedt, amely ebben a pillanatban felvillant.
— Mi az? — nézett le a készülékre Luke kíváncsian.
— Semmi — mosolyodtam el szomorúan. — Valaki megjelölt egy képen — tettem hozzá halkan.
— Másra számítottál, ugye?
— Túl jól ismersz — húztam el a számat. — Azt hittem, hogy keresni fog vagy valami... De tudhattam volna, hogy nem fog. Nincs rá oka. — magyaráztam. Luke szomorúan figyelt engem. Nem tudott mit mondani, de lehet, hogy jobb is így.
— Mindegy — legyintettem. — Jó szórakozást Liz-zel! — erőltettem magamra egy mosolyt.
— Hová mész? — nézett utánam tanácstalanul.
— A szobámba — feleltem, majd felsétáltam az emeletre vezető lépcsőn. A szobámba belépve vettem egy mély levegőt, majd végig terültem az ágyamon és a plafont kezdtem el bámulni.

Semmihez sem volt kedvem. Csendben bámultam a plafont, hátha törnénik vele valami. Mondjuk ez hülyeség. Azon kívül, hogy esetleg rám szakad semmi érdekes nem történhet. Szóval tovább bámultam a plafont, miközben a jobb kezemben tartottam a telefonomat hátha megcsörren, vagy valami. De nem történt semmi sem.

Sóhajtva keltem ki az ágyból, majd az íróasztalomhoz sétáltam. A fiók mélyéről pedig előhalásztam a füzetemet, mely fölé jelenleg is görnyedek, közben csak Rosa-n jár az eszem. Vajon minden rendben van vele? Tudni szerettem volna... De inkább nem hívtam fel. Biztosan megvan nélkülem is. Tuti... Ott van Liz, segít neki mindenben. Nem kellek oda én is, hogy aztán megint otthagyjam, vagy, hogy elrontsam a hangulatát. Jobb, ha nem találkozunk...

Bárcsak minden olyan lenne, mint régen! A jónál is jobb lenne... Újra magam mellett tudhatnám őt. Újra átölelhetném és újra megcsókolhatnám. Újra vele lehetnék... És minden a legnagyobb rendben lenne, de nem. Semmi sincs rendben! El van cseszve az egész... Az egész dologban talán az legrosszabb, hogy én tettem ezt vele. Miattam terhes, az én hibámból... Szívesen helyre hoznám a történteket. Szívesen visszatekerném az időt, de nem tudom. Pedig nagyon szeretném. Szeretném, ha újra minden rendben lenne kettőnk között. Ha minden olyan lenne, mint régen... Mindent teljesen máshogy csinálnék! Nem hagynám ott...