𝐌𝐨𝐧𝐬𝐭𝐞𝐫 𝐀𝐦𝐨𝐧𝐠 𝐌𝐞𝐧 | 𝐦𝐠𝐜 | ✓

♤16.♤

Hat óra múlt pár perccel, de ma valamilyen csoda folytán nem voltam álmos. Sokkal inkább kialudtnak éreztem magamat, amit természetesen furcsálltam is, de végül csak megvontam a vállamat.

Szótlanul bámultam a plafont, hiszen a többiek még mind aludtak. Egy idő után azonban meguntam ezt a dolgot. Így hát kikeltem az ágyamból, felöltöztem, majd halkan lesiettem a lépcsőn. Halkan beléptem a konyhába, felkapcsoltam a villanyt és úgy döntöttem, hogy csinálok magamnak egy kávét. A kávémmal a kezemben ültem fel az egyik bárszékre, miközben a telefonomat bámultam, ami csak ott hevert előttem. Sóhajtva megráztam a fejemet, majd inkább tovább iszogattam a kávémat. Kibámultam a konyha ablakán. Az utcákon sötétség uralkodott, hiszen még a nap sem kelt fel. De én már talpon voltam... Kezdek aggódni magam miatt...

Miután elfogyasztottam a kávémat, megfogtam a telefonomat és vissza sétáltam a szobámba. Elterültem az ágyamon. A zsebem mélyére süllyesztettem a telefonomat. Vettem egy mély levegőt, majd figyelmemet ismét a plafonnak szenteltem. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy egy repedést látok-e, vagy csak a képzeletem játszik velem? Hamar rájöttem, hogy az utóbbi. Így pedig kiderült az is, hogy mégsem vagyok annyira kialudt, mint azt gondoltam...

Szorosan lehunytam a szemeimet, szinte kényszerítettem magam arra, hogy aludjak vissza, de nem ment. Egyszerűen nem tudtam elaludni. És fogalmam sem volt arról, hogy miért.

Fáradtan felsóhajtottam, majd előhalásztam a rezgő telefonomat a zsebem mélyéről. Rosa neve villogott a kijelzőn.
— Szia — emeltem a fülemhez a készüléket.
— Liz nincs nálatok? — kérdezte Rosa.
— Nem tudom. Nem láttam. — feleltem. — De lehet, hogy Luke-kal van. — tettem hozzá.
— Remélem... — motyogta az orra alatt.
— Figyelj... Rosa... — kezdtem halkan.
— Igen? — kérdezte kíváncsian.
— Nem lenne kedved elmenni valahová? — kérdeztem bizonytalanul. — Tudod... Sétálgatni, beszélgetni. Utána meg beugorhatnánk valahova ebédelni... — magyaráztam. — Persze csak akkor, ha van hozzá kedved. M-Mert nem muszáj... — motyogtam. Egyre hülyébbnek éreztem magamat. Még egy rohadt randira se tudom elhívni a lányt, akit szeretek...
— Mikey — hallottam a hangján, hogy mosolyog. — Lenne kedvem hozzá. Viszont...
— Viszont? — kérdeztem azonnal.
— Ez egy randi?
— Igen! — vágtam rá azonnal. — Vagyis nem. Nem randi. Egyáltalán nem az. Pff, ugyan. — nevettem el magam kínosan.
— Öhm... Oké. — hallottam meg Rosa hangját a vonal túlsó feléről. — Szóval ez egy randi, ami nem randi? — kuncogott.
— Hahaha. — forgattam meg a szemeimet.— De... Aham. Valami olyasmi. — suttogtam magam elé.
— Benne vagyok. Mikor találkozunk? — kérdezte. Megkönnyebbülten fújtam ki az eddig bent tartott levegőmet.
— Mondjuk kilenckor? — kérdeztem vissza.
— Oké. Hol várjalak?
— Majd... Majd elmegyek érted. — feleltem.
— Rendben... Akkor várlak. Szia! — köszönt el tőlem. Vigyorogva figyeltem, ahogyan elsötétül a képernyő. Úgy ahogy csak sikerült randira hívnom, nem?

Kikeltem az ágyamból, majd halkan kiléptem a szobámból. Luke ajtaja előtt álltam meg. Halkan benyitottam, majd megpillantottam, ahogyan Liz-t öleli át. Mosolyogva megráztam a fejemet, és inkább úgy döntöttem, hogy nem zavarom őket. Azért a többiekhez is benéztem. Ashton-nál kezdtem. Ő Andy-t ölelte át. Calum viszont fent volt.
— Hogyhogy fent vagy? — kérdeztem, miközben beléptem a szobájába. Cal csak megvonta a vállát.
— Alig aludtam valamit az éjjel. — felelte. — Te viszont eléggé boldognak tűnsz. — jegyezte meg halkan.
— Az is vagyok. — mosolyodtam el.
— Szabad tudni, hogy miért? — kíváncsiskodott.
— Kilenckor találkozom Rosa-val. — válaszoltam.
— Oh, szóval randid lesz? — vigyorgott.
— Valami olyasmi. — bólintottam egy aprót.
— Szorítok nektek! — mosolygott Cal.

Egy kicsit még beszélgettünk, de utána visszamentem a szobámba. Calum ismét megpróbálkozott az alvással. A szobámba vissza érve lehuppantam az ágyamra. Csendben bámultam magam elé, miközben azon gondolkodtam, hogy mi van velem és Rosa-val. Egyáltalán van valami köztünk? Jah, levegő. Jó sok levegő...