Vadócok (Csábításból Jeles fanfic)

28. Felspannolva

       Lassan az egész suliban úrrá lett a szervezés. Ahogy közeledett a nyílt nap, a tanárok is egyre engedékenyebbek lettek, de még így is volt olyan osztály, akik óra után maradtak a suliba. Ilyen például Nathanielék csapata, akik a tornatermet lefoglalták a színdarabra, és most bőven van munkájuk a kellékekkel. Bár az előadás témáját (az igazgatónőn kívül) titokban tartották, annyit megtudtunk, hogy Nathaniel felel a szövegért, Violáé a díszlet, Carla pedig a ruhák felől gondoskodik.
        Mi is egész jól haladunk. Rosalya, egyik gyűlésnél bemutatta a felszolgálóruha első példányát. Igazán aranyos lett a végeredmény. Puffos rövid ujjú, hagy egy szolid dekoltázst mutatni, de egyáltalán nem sokat. Laza, combközépig érő szoknya, ami alsószoknyával éri el a kívánt fodros hatást. Végül egy derékra köthető kötényke, kis zsebbel, hogy elférjen egy cetli és toll.
Kenék is jól haladnak, már a menüt és az itallapot is összeállították. 3 féle süti – fekete erdő, franciakrémes és zserbó – . Italokból elsődlegesen a kávéfélét tüntették fel, mint az espresso, macchiato, cappuichino. Akik pedig másra vágynak, fogyaszthatnak kólát, narancslevet, vagy limondádét. Az utóbbi helyben készül el.
Az én csapatommal is beszereztünk már elég sok mindent. Bár nem vagyunk elégedettek, de eddig úgy néz ki, hogy a menzát alakítjuk át. Ott adott a hűtő is. Béreltünk arra a napra 3 kávéfőzőt és vettünk hangulatosabb asztalterítőt. Beszereztünk sok eldobható poharat, de szerencsénkre használhatjuk az itteni üvegpoharakat is, valamint kistányérokat meg evőeszközöket a sütikhez. Az egyedüli probléma, tényleg csak a hellyel volt. Egyáltalán nem lettünk elégedettek tőle, hiába kézenfekvő.
    – Tök nyomasztó ide bejönni. – kezdte az egyik fiú egy asztalon ülve. Megdumáltunk egy hirtelen találkozót azokkal, akik a helyért felelnek, hogy végre pontot tegyünk a dolgok végére. Most pedig így a menzán összeülve, tényleg nem azt érezzük, hogy ez a legjobb ötlet. – Ha erre a helyre gondolok, csak a felismerhetetlen kaják jutnak az eszembe. – többen  helyeseltek, és valójában én is egy véleményen voltam.
    – Igen, ráadásul nagyon kiesős helyen van. A suli végében a lépcsőknél, nem a legegyszerűbb megtalálnia annak, aki még nem volt itt. – értett egyet egy másik srác.
    – Tudjátok fiúk, teljesen igazatok van. Ráadásul a nyílt napra már kellemes idő lesz, sokan töltenék az idejüket inkább kint, mint egy hatalmas lyukban..
    – Tényleg, Caroline, lehetne akár kint is! – vetette fel az egyikük – A bejáratnál nagy a hely.
    – Ez jól hangzik és jól is néz ki, de valószínűleg ott lesz a legnagyobb tömeg. Így nem lesz valami hangulatos azoknak akik ki akarnak ülni kávézni. És olyan hely kell, ahol mi is be tudunk rendezkedni konyhának.
    – A legközelebbi az A terem, vagy a diák önkormányzati..
    – És akkor rohangáljunk ki-be a főajtón tálcákkal?! – hüledezett az egyik.
    – Olyan hely kell, ahol van egy kis hangulat is.. virágok például..
Erre többünknek is felcsillant a szeme, és már láttam magam előtt a tökéletes helyszínt. Hogy nem jutott ez már korábban is eszünkbe??
    – A kertész klub!!
    – Frankó, az tele van olyan bizbasszal, amiért a lányok meg a felnőttek oda vannak. – mondta kisCastiel. Legalábbis ahogy a széken ülve dőlöngél és semmi kedve az egészhez, akár ő is lehetne fiatalabb kiadásban, fekete rövid hajjal.
    – Virágokkal. – helyeseltem. – Igazából ez kivitelezhető.. Odaviszünk néhány asztalt meg széket, és mi a klubtermet használjuk. Kell, hogy legyen ott néhány konnektor! Pár nappal előtte átviszünk 2-3 hűtőt és berendezzük a helyet is a tányéroknak és kávéfőzőknek.
    – De ezt meg fogják nekünk engedni? – kérdezte óvatosan az egyikük.
    – Nos, Ken tagja a klubnak, szóval szerintem rábízzák azzal a feltétellel, hogy ő kezeskedik értünk.
        Mögöttem ajtó nyitódást hallottam, majd megpördültem, hogy a többiekhez hasonlóan, értetlenül figyeljem, ki akar épp most bejönni. Messze van még az ebéd idő, és a szakácsok is csak a konyharészen tartózkodnak.
Az ajtó mögül Castiel kinyújtogatta a nyakát, hogy betekinthessen, majd elégedetten beljebb lépett, ahogy észrevett.
­­­­­    – Csak, hogy megtaláltalak, kislány. – csibészen mosolygott ahogy közelebb jött, de megállt, mert akkorra már én is elindultam felé. Gondolom nem kell, hogy egy negyed osztály hallgassa amit mondani akar. Lebiggyesztett ajakkal és szúró szemekkel mögém pillantott, majd végigelemezte a fiúcsapatot. Pár pillanattal később elégedetten, öntelt mosollyal nézett ismét rám.
    – Te most komolyan feltérképezted a helyet, hogy van e okod aggodalomra? – kérdeztem halkabbra fogva.
    – Ebben a bagázsban nem igazán találok vetélytársat magamnak. – felelte, majd megsimogatta a felkaromat.
    – És csak terepszemléletre jöttél, vagy szeretnél is valamit?
    – Ami azt illeti, jó okom volt rá. – folytatta, és a suttogásunkból ismét normális hangszínre váltottunk. – Ma korábban lelépek, úgyhogy már nem találkozunk. Jövő héten pedig nem jövök.
    – Hűha, csak nem előre láthatóan beteg leszel? – cukkoltam.
    – Csak amolyan stúdiós dolog. – vonta meg a vállát.
    – Nem úgy volt, hogy megvárjátok, hogy vége legyen a sulinak? Hogy ne menjen rovására?
    – Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem dolgozunk addig. Mostanra pedig elkezdjük felvenni az egyik számot, amit még Lysanderrel írtunk. Amit a pubban is játszottunk.
    – Ó, az azért tényleg nagy előrelépés.
    – Ezért kell rá egy hét. Plusz még a hétvégék is. Emellett pedig már otthon írok egy másikat is, csak ahhoz még idő kell.
    – Akkor tényleg elfoglalt leszel.. – sóhajtottam – esetleg, ha lesz egy kis időd valamikor suli idő után, találkozhatunk vagy valami. Ugyanis két hét múlva, mire visszajössz, én leszek távol egy időre.
    – Csak nem elkapod tőlem a jövőbeli betegséget? – vigyorgott rám.
    – Nem, tegnap beszéltem anyuékkal, hogy hazamegyek kicsit.
    – Áh végül is, már két hónapja nem voltál otthon.
    – Másfél.. valahogy úgy. – sóhajtottam, majd a csoportra pillantottam. Ezt ő is észrevette.
    – Jól van, értem én a célzást. Bár nem értem miért éppen itt tartotok kupaktanácsot, ez a hely legalább olyan pocsék, hogy a mi kísértettémánkhoz passzolna. Mindenképp kerítenék egy zombi konyhás nénit hajhálóval, aki a látogatókra akarja tukmálni az itteni trutymókat.
    – Igazából épp megválunk ettől a teremtől. Akár tarthatnátok tényleg itt, nem? Úgy emlékszem, még nem találtatok megfelelő helyszínt.
    – Még lehet is belőle valami, de most már hagylak. Később találkozunk, Carrie.

        A következő napokban már én is felspannolódtam. Amennyire lehetett, odafigyeltem az órákon, legtöbbször elmentem kosáredzésre, majd koliban a nap hátralévő részében a rendezvényről agyaltam. Egy darabig nem volt okunk összeülni, helyette chat csoportban beszéltük meg a fejleményeket. Hamar elröppent a két hét, szinte már nehezemre esett itt hagyni a srácokat. De tudtam, hogy boldogulnak nélkülem is, ha pedig mégis történne valami, tudnak írni nekem.
        Castiel délután elkísért a vonatállomásra, és közben a munkáról mesélt. Fáradtnak tűnt, de nagyon lelkes volt. Annyi ember hiszi azt, hogy ő egy nem törődöm fiú, aki mindent félvállról vesz, pedig ez nincs így. Amit szeret, abba minden szenvedélye megtalálható.
A többi pedig kit érdekel.
Végül megérkezett a vonat és az utolsó percig próbáltunk együtt lenni. Én a vonaton, ő a peronon, kettőnk között pedig a záródni készülő ajtó.
    – Üdvözlöm a szüleidet. – búcsúzott gonosz mosollyal, mielőtt még az ajtó bezárult volna. Nagyot nyeltem.
Teljesen jogos egyébként, már ideje lenne tudni róla apuéknak. Azzal már tisztában vannak, hogy Lysanderrel vége. Itt az idő, a következő lépést kis megtenni.

        Jólesett végre otthon is pihenni, első napokban pedig anyuék teljesen elkényeztetnek. Sokáig alhatok, kedvenc ételeimet főzik, és nem faggatóznak a jegyeimről. Az csak nagyjából 3.napon kezdődik.
Meglátogattam a nagyszüleimet is, és türelmesen hallgattam, ahogy mamám pletykákat oszt meg. „A szomszéd néni lányának az unokatestvére megházasodott, de biztos csak mert szerelembaba lett a kapcsolatból", és a többi hasonló sztori, amiknél még csak az alanyt sem tudom beazonosítani, de azért értelmesen bólogatok. Így tudtam meg, hogy a bácsinak, akinek régen virágboltja volt és általános ballagásomon tőle vették a csokrot, a felesége elhunyt. Hát persze, hogy tudom ki ő! De a nagyszüleimnek épp elég, ha valaki meghallgatja őket. Kiültem nagyapámmal a friss levegőre, ő pedig már elő is vette a pipáját, hogy megpucolja. Bár még délelőtt volt, érezni lehetett, hogy a telet már magunk mögött hagytuk. Nem volt csípős hideg, csak hűvös.
A napokban elő hozakodtam a témával, hogy úgy kapcsolatom kezd ALAKULNI. Isten ments, hogy apát azzal riogassam, hogy már egyből más fiúm van. Várhatóan vegyes fogadtatásom volt, de megnyugtattam őket, hogy Castiellel minden rendben és erről ők is megbizonyosodhatnak a nyílt napon.
Lassan letelt az otthon töltött időm és bár kivételesen izgatottam vártam, hogy visszamenjek, a szívem egy picit mindig összetörik, hogy itt hagyom a családomat. Nagyapa most is elmondta, hogy ugyan látnak e még legközelebb, ami igencsak egy aljas, de bevált trükk, hogy rosszul érezzem magam. Ravasz papa!

        A vonaton felhívtam Castielt, de nem vette fel.  Annyira azért mégsem unatkoztam, mert a kávézós osztállyal elindult egy chates beszélgetés. Mint kiderült, szinte minden megvan már szervezve és ma összeültek, hogy kiosszák a feladatot. A konyhán azok fognak dolgozni, akik Kennel lettek beosztva. Logikus, mivel ők végig a süteményekkel és italokkal foglalkoztak. A varró lányok közül néhányan felszolgálók lesznek, míg mások az asztalokat törlik és a rendért felelnek. Az enyémek közül lesznek karbantartók, akik figyelnek, hogy semmi ne ürüljön ki, vagy ha még kell segíteni takarításban és egyébben. Lettek beosztva mosogatástól kezdve vendég üdvözlőkig. Mindenre gondoltak.
Annyira, de annyira vártuk!


        Minden tökéletesnek indult. A fesztivál egy pénteki napon volt, de már a csütörtök sem a tanításról szólt. Az esemény napján lelkesen ébredtem és kiválasztottam egy kényelmes szerelést a mai napra. Egy hosszított, zöld-fekete flanel ing, vele térdnél kivágott legging. Mindehhez, az otthon vásárolt, új vastag talpú sportcipő. A mai tömegben nem árt, ha kapok a méretemhez pár centit. Lazán összefogtam a hajamat, és az iskolai helyett egy kisebb táskával hagytam el a szobát.
A Nap, vakító sugarai lassan a felszínre törnek és bár még hűvös van, néhány óra múlva a sugarak kellően jó időt fog varázsolni nekünk.
        Az iskola bejáratától kezdve hatalmas nyüzsgés fogadott. Bár a nyílt nap csak 2 óra múlva kezdődik, a diákok fejvesztve rohangálnak az utolsó simítások miatt. A tanároknak persze hűlt helyük, valószínűleg bemenekültek az irodába, hogy nyugtuk legyen.
Egyenesen a suli kertjébe mentem. Ken már ott volt, valamint az osztályból is kezdtek gyülekezni.
    – Jó reggelt srácok! – köszöntem vidáman, mire egy csapat stresszes diák fogadott.
    – Mit csináljuk? Tiszta felsülés lesz!!
    – Ugyan srácok! – nevettem – Erre készülünk hetek óta.
    – Így van – helyeselt Kentin – várunk még pár percet, aztán elkezdhetünk kipakolni. Mivel már minden a klub helységben van, gyorsan meg leszünk.
A srácok nagyon aranyosak, hogy így izgulnak, de tényleg nem ártott őket megnyugtatni. Az a cél, hogy ők is jól érezzék magukat.
Vártunk egy kicsit, és az osztály nagy része már megérkezett. Rosa írt üzenetet, hogy picit késik, 5 lánnyal együtt, így kezdjük el nélkülük. Ezen kívül pedig két fiú hiányzott még, köztük KisCastiel, így ki tudja, mikor érnek be.
Elkezdtük elrendezni az asztalokat, amit előző nap csak egy helyre kigyűjtöttünk a menzáról, majd szépen kicsinosítottuk. Fehér terítő került mindegyikre, valamint apró tálkák, benne cukor és tejszín. Néhány asztalra hamutálcát tettünk, ügyelve arra, hogy rendezetten legyenek, így nem kell a nem dohányzóknak, dohányzók között ülniük. Míg én a csapat felével kint szervezkedtem, Ken az ideiglenes „konyhában" osztogatta az utasítást.
Előkészítették a süteményeket, a különböző kávékat és tejet. A kávéfőzőkkel próbakört csináltak, majd néhányan kipróbáltuk, milyen lett. Egyértelműen látszott, hogy a konyhai csapat sokat gyakorolt erre a napra. Miközben Ken kikészítette a limonádénak valót (szirup, mentalevél és még ki tudja mi), végre befutott Rosa is.
    – Ti aztán fantasztikusan előkészítettétek a helyet! – lelkendezett Rosa, ahogy két nagy szatyorral a kezében belépett az ajtón.
    – Ti aztán fantasztikusan elértétek, hogy kihúzzátok magatokat a munka alól! – válaszoltam hasonló örömmel.
A barátnőm mögött még néhány lány is beért, hasonlóan megvolt pakolva mindegyikük.
    – Az úgy volt, hogy tegnap este áthívtam őket, hogy utolsó simításokat végezzünk és segítsenek ma a cipekedéssel. Amint látod, van bőven cucc!
    – Nem lepődtek meg a szüleid? Bár már voltunk nálad többen is.
    – Ugyan, hiszen pontosan látták, mekkora őrültek háza uralkodik a szobámban a sok anyag darabok miatt.
    – Rosalya, azt hiszem jobb lenne most már a lényegre koncentrálni... - szólt Ken.
    – Igen, persze! Akkor vegyük át a fontosakat! A feladatát mindenki ismeri, de ahogy már említettem a chaten, ebből a buliból mi sem akarunk ki maradni ám! Na meg, elsősként elkél nektek a segítség a tapasztaltabbaktól. Így én felelek a kávézóért, én leszek az üzletvezető és könyvelő. Csak hogy tudjátok, egy elég pocsék feladattól mentelek meg titeket ezzel. – hangsúlyozta Rosa. Az biztos, hogy mindenre gondolt. - Ha bármi probléma adódik, nekem szóljatok. Vagy ha nem akkora a gáz, természetesen fordulhattok Carolinehoz és Kentinhez is.
    – Lassíts, Rosalya.. – csitította Ken – tudod, érezzék jól magukat, meg ilyenek.
    – Ott, még nem tartunk! – tiltakozott. Teljesen átszellemült, és elvesztettük őt. – Most jössz te, ugyanis Kentin lesz a konyhafőnök! Ajánlom, hogy mindent kézben tarts,hiszen már összeszoktál a csapatoddal. – Ken megszeppent egy pillanatra, majd kihúzta magát, mint egy engedelmes katona. – És te, Caroline!! – hangsúlyozta, ujjal mutogatva rám.
    – Én? Hiszen a megvalósításért feleltem. Tessék, megvalósítottam...
    – És ezért, most te felelsz a kiszolgálásért. A pincérlányok már kaptak egy gyorstalpalót és felkészültek, de te felelsz azért, hogy minden rendben menjen. Épp ezért, te is pincér leszel!
A csöndet, ami ezután következett, vágni lehetett volna. Lenéztem magamra, ahol a fekete térdnél kivágott nadrágommal szembesültem. Nem is értem, hogy gondolta. Az osztály némán figyelt. Hol rám, hol a „főnökasszonyra" nézett.
    – Most csak szívatsz. –mondtam végül. Ebben a pillanatban nyitott be KisCastiel és a barátja, akik még nem értek ide. Viszont ahogy bejöttek, Rosa minden fiút kiparancsolt, hogy a lányok átöltözhessenek. Persze egyel több felszolgálóruha volt, mint ahány pincér lány.
    – El sem hiszem, hogy a hátam mögött ezt csináltad! – duzzogtam Rosara, de azért automatikusan öltözni kezdtem. Kizárt, hogy ennek a lánynak nemleges választ adjak, de azért legalább duzzoghatok. Az pláne felháborító, hogy a ruha mérete tökéletes volt. Végül a mai szettemből, csak a magasított cipő maradt meg, de nem nézett ki rosszul a combközépig érő fodros ruhával. – Ebben meg fogok fagyni! Délig legalábbis, tuti!
    – Akkor jobb lesz, ha szorgalmasan dolgozol és mozgásban maradsz! – csipkelődött.
Bár kételkedve indultam neki, a többi lány teljesen belelkesült a ruháktól és alig várták, hogy elkezdjék a napot. Rosa rám bízta őket, onnantól pedig éreztem, hogy újabb kis padavanjaim lettek. Igyekeztem megjegyezni a nevüket, közben pedig tanácsokkal ellátni, holott még én sem nagyon tudtam mi legyen.
    – Rendben, akkor elsőként győződjetek meg róla, hogy van nálatok jegyzettömb és írószer. Felosszuk magunk között az asztalokat, hogy legyen egy alap rendszer, de ha látjátok, hogy valakinek több vendége van, az besegíthet, akinél nincs.
    – De hogy kezdjünk neki? – kérdezte idegesen Mary.
    – Ha jön vendég, valaki menjen oda, és kínáljátok hellyel. Kérdezzétek meg, hogy szeretnének e cigizni, mert akkor egyből a jobb oldali asztalokhoz kíséritek.
    – És ha valaki leül egy helyre és kér hamutálcát? Ültessük el? – faggatózott Sarah.
    – Semmiképp! Az kínos lenne. Az utána érkezőket igazítsátok hozzá.
    – És ha a hely megvan, akkor vigyük menüt nekik?
    – Pontosan. Az is jó, ha már akkor nálatok van és egyből átadjátok. Ne álljatok fölöttük amíg választanak. A rendelést Kennek adjátok le, vagy oda ahova ő majd mondja. Aztán kiviszitek és majd a végén kifizetik.
A lányok teljes stresszben voltak. Izgatottak a jó értelemben, de féltek is.
    – Nézzétek... Én sem csináltam még ilyet, csak innen onnan gyűjtöttem tapasztalatot. Viszont fontos, hogy ti is élvezzétek, mert úgy lesz igazán hangulatos ez a nap. Ha elrontotok valamit, hát istenem! Ez nem egy szigorú munkahely, egy nyílt nap. A vendégek is lazán fogják kezelni, és jobban érzik magukat, ha ti is feloldódtok. Ha segítség kell, majd együtt megoldjuk!

        Elhagytuk a helységet, hogy átadjuk a helyet a konyhásoknak. A diákok kötényeket viseltek, ami nyilván Rosa maximális beleadásának köszönhető. Az osztály még nem látta a pincérlány ruhákat felpróbálva, így most kínosan hosszan bámultak minket. Rosa hátul állva, büszkén húzogatta ki magát. A lányok imádták ezeket a holmikat, a fiúk pedig ahogyan kellett is, zavarba jöttek. KisCastiel is, bár távolabb állt zsebre dugott kézzel és morcos kifejezéssel, egy pillanatra találkozott a tekintetünk és láttam, ahogy kipirul az arca. Milyen aranyos.
        A Nap gyorsan tette a dolgát. Egyre elviselhetőbbé vált  az idő, már szinte egészen kellemes. Nálunk csönd volt, de beszűrődött az épület felőli nyüzsgés, hangoskodás. Tényleg jó helyet választottunk. Az asztalok között álltam, egy tálcával a kezemben. Hallottam, ahogy valaki szólt, elkezdődött a nyílt nap. Egy lány aggódott, hogy nem jönnek ide emberek, de Rosa nyugtatott mindenkit, hogy nyilván nem a kávézó lesz az első hely ahová betérnek. Ekkor a klub helységből hangos csattanás hallatszódott, majd ezt követte némi káromkodás. Kentin kiabálva „nyugtázta", hogy legalább tényleg nem hozzánk jönnek először.
        Nevetnem kellett. Nem érdekeltek a problémák, majd megoldjuk. Éreztem, hogy ez a mi napunk lesz. Széles vigyorral néztem Rosara, aki hasonló lelkesedéssel bámult vissza rám. A pincérlányok tálcákkal a kezükben elfoglalták a pozíciójukat. Egy csapat voltunk. Együtt nyerünk, vagy bukunk.