Vadócok (Csábításból Jeles fanfic)

16. Változások

        Egy pillanat alatt beköszöntött az egy hetes őszi szünet, amire természetesen haza mentem, hogy a családommal töltsem. Ugyan így tett Kim és Viola is, ellenben Rosával, aki kihasználta az időt, hogy Leighel elutazzon kettesben. Rajtuk kívül pedig már az utolsó tanítási nap este, Armin és Setsuko repülőre szállt, hogy elutazzanak két hétre Japánba. Alexy szerint az sem biztos, hogy testvére visszatér onnan. Nathaniel is elutazott az egész családjával, ami lényegében Ambernek volt köszönhető. Természetesen vitte magával a barátnőit is.
        Nem lehet megszokni, hogy ismét délben kelhetek, ráadásul a saját ágyamban. Pizsiben lebotorkáltam a konyhába, ahol anyu ebédet főzött.
    – Jó reggelt! – köszöntem neki, mire megjegyezte, hogy már nem igazán van reggel – Apa hol van?
    – Dolgozni ment.
    – Ó, tényleg.. Hétfő van.
Anyu megterített reggelire és beszélgetni kezdtünk az iskolai tervekről.
    – Nem beszéltetek még erről az igazgatónővel?- csodálkozott.
    – Év elején volt róla szó, és a továbbtanulási nyomtatványt fél évkor kell kitöltenünk. De nem tudom, hogy mi legyen. A reáltantárgyak szóba sem jöhetnek, a humán egész jól megy. De nincs hozzá kedvem.
    – Ne aggódj kicsim, amikor nekem kellett dönteni, én még akkor sem tudtam, amikor már előttem volt a papír, hogy ki kell töltenem. – próbált meg vigasztalni – Egyébként meg, ha egyáltalán nem tudsz dönteni, akkor sincs baj, ha egy évet halasztasz. – olyan váratlanul ért, hogy nem is hittem el, hogy a saját anyukám mondta ezt – Elvégre már felnőtt leszel, döntsd csak magad. Sokan nem is mennek egyetemre, hanem dolgoznak. Persze örülnék, ha tovább tanulnál, de ha haza akarsz jönni és dolgozni, nincs ellenemre, hogy többet lássalak.
    – Köszi anyu.. – suttogtam magam elé, és szürcsölni kezdtem a forró teát.
    – De ha ezt apádnak elárulod, letagadom, hogy ilyet mondtam – kuncogott és leült mellém. – És mond csak, jól sejtem, hogy már akadt neked udvarlód?
    – Jaj, anya.. honnan veszed most ezt így?
    – Anyád nem süket, hallottam nem egyszer, hogy egy fiúval beszélgetsz telefonon.
    – Semmi komoly – motyogtam.
    – Hát, persze. Tudod, hogy apád hányszor akart veled erről beszélni, de én megállítottam? Úgy gondolom, ennyit megérdemlek.
    – Hát.. egy osztálytársammal járok együtt. – adtam meg magam.
    – Csak nem Kentinnel? – csattant fel izgatottan.
    – Nem, dehogy! Más valaki az. – anya egy kissé, mintha csalódott volna.
    – Lysandernek hívják, idén iratkozott át hozzánk. Nagyon jó tanuló – tettem hozzá, hogy megnyugtassam, majd hirtelen ötlettől, előkaptam a zsebemből a telefonomat – várj, mutatok róla képet. Amúgy suli mellett komolyzenével foglalkozik.
Mutattam néhány közös képet, majd pár olyat is, amin csak ő van.
    – Nagyon helyes fiú, megbízhatónak látszik. – mondta anya, és úgy tűnt elégedett. – A megjelenése is igen.. határozott, nagyon.. egyedi. –kereste a szavakat.
    – Ugye?? – vigyorogtam, majd a felismeréstől elnevettem magam. Pontosan úgy reagálok, mint Rosa Leigh esetében.
    – Egyszer elhozhatnád bemutatni. – vetette fel, de az ötlet hallatán már nem voltam úgy feldobva.
    – Ez.. nem olyan egyszerű.. – nem tudtam hogyan fejtsem ki jobban, de anyu sem próbálta erőltetni, hiába láttam, hogy kíváncsi.
    – Ne aggódj édesem, pontosan tudom, hogy milyen a kamasz szerelem. Sok bonyodalmak, dús érzelmek.. Problémák halmaza, majd annak megoldása.. De kincsem, remélem, nem kell mondanom, hogy nagyon figyelj oda magadra...
    – Ezt hogy érted? Figyelek, én... JAJ.. Anya! Ne menjünk ebbe kérlek bele, odafigyelek és semmi olyan nem történt amire gondolsz!!
Anya nevetni kezdett, de nekem ilyenről beszélni, nagyon kínos. Később viszont tényleg belegondoltam, hogy bár hónapok óta együtt vagyunk, sosem közeledtünk olyan értelemben egymáshoz. Lysander az a fajta úriember, aki magától nem tenne semmilyen intimebb dolgot, én pedig nem nyitottam felé ilyen téren. Persze mit is csinálhatnék, menjek fel hozzá és vetkőzzek? Már a gondolatba is belepirultam, hogy ilyet egyáltalán megtegyek, de azt nem fogom elfelejteni, hogy néhány dolgot kérdezzek Rosától.