Vadócok (Csábításból Jeles fanfic)

30. Váratlan vendég

      Annyira nem vágytam rá, hogy kiszolgáljam a gráciát és barátnőit. Miért kellett most idejönniük? A többiekre néztem, de Rosa épp kupaktanácsot rendezett náluk, hogy kik menjenek el a színdarabot megnézni. Hát, ez van. Magamra maradtam. De ha így is alakult, igyekszem a lehető legnyugodtabban elintézni mindent, hogy csak essünk túl rajta. Felkaptam három menüt és odamentem az érintett asztalhoz.
    – Sziasztok, üdv nálunk. – köszöntem nekik kedvesen egy kis mosollyal. Túljátszani sem akarom, inkább a lehető legtermészetesebben. A válasz persze nyilvánvaló volt. Lisa egy rágógumit pukkasztott ki, Charlotte szisszentett, Amber pedig felvonta az egyik szemöldökét. Csodálatos... - Tessék, itt vannak a kínálatok. Majd később visszajövök, válasszatok nyugodtan.        – Egy pillanat. – szólt Amber, mikor épp indulni készültem – A terítő csupa mocsok. Nem szívesen koszolnám össze magamat mások hanyagsága miatt. Az érintett helyre pillantottam. Valóban kilöttyent egy kicsi kávé az előző vendégektől, és némi morzsa is volt az asztalon. Ezért a helyért a rövid hajú pincérlány felel. Valószínűleg nem vette észre, vagy elfelejtette megcsinálni. Természetesen érthető az előbbi káosz után, kérdéses inkább, hogy ők akkor miért éppen ide ültek le, mikor majdnem az egész hely üres most.
    – Mivel kávéfoltos is, így le kell cserélnem a terítőt. Ezért azt javaslom, üljetek át egy másik helyre. Ahová szeretnétek.
    – Hát minket nem fogsz csak úgy átpakolgatni! – fakadt ki Lisa, mire hosszan sóhajtottam, nehogy a végén visszaszóljak – Ide ültünk le.
    – Rendben, akkor egy pillanat. Addig válasszatok valamit.
        Elmentem a klubhelységbe, ahol előbb még összeakadt Rosával a tekintetünk. Riadtan nézett rám, de én csak számára észrevehetően legyintettem. Bent felkaptam egy tiszta terítőt, de mielőtt visszaindultam volna, még kinyújtózkodtam. Ehhez jól jön az energia.
    – Kell segítség? – kérdezte mögöttem kisCastiel, aki egy asztalon ücsörgött zsebre dugott kézzel. Bár inkább csak ilyen rutinkérdésnek hangzott, mint őszinte felajánlásnak, de értékelem a szándékot.
    – Köszi, megoldom. – mosolyogtam, majd így egy kicsit jobb kedvvel tértem vissza a lányokhoz. Tényleg nem voltak hajlandóak elülni, így nekikezdtem lepakolni az asztalról, majd leszedni a terítőt. Közben észrevettem rajta egy friss rágógumi darabot és jelentőségteljesen Lisára néztem, aki ekkor már nem rágcsált semmit. Inkább nem szóltam, tettem tovább a dolgomat. Borzasztóan útban voltak, de nekik sem lehetett kellemes, hogy közéjük hajolva pakolok. Feltettem az új terítőt, ahol Charlotte már nem bírta tovább és picit hátrébb dőlt. Végül visszatettem a cukrot és a tejszínt és a koszos terítővel visszamentem a klubhelységre.
Amikor úgy láttam, hogy már választottak, odamentem felvenni a rendelést.
    – Végre már, azt hittem hívnom kell valakit. – morogta Amber. Leadták a rendelést, még meg is lepődtem, hogy nem variáltak túl sokat. Bent elkészítették és kivittem a három cappuccinot.
    – Fuj... - fintorgott Charlotte – Én cukorral kértem! – üres tekintettel ránéztem, majd gyorsan beugrott az aduászom. A kötényzsebbe nyúltam és elővettem !A! jegyzettömböt. Úgy tettem, mint aki figyelmesen átolvassa, de egyből kiszúrtam Charlotte rendelését.
    – Attól tartok, sajnos nem. Nem tettél említést erről a kérésedről. – azzal megmutattam neki a lapot bizonyítékul.
    – Hát egyszerűen csak nem írtad fel. Könnyű így kibújni a felelősség alól.
    – Hogy jussunk is valamire, ajánlhatom előtted a kikészített kockacukrot, amivel kedvedre ízesítheted. – mutattam a kis tálkára.
    – Hát ez felháborító! – csattant fel Lisa. Jellemző, hogy ilyen hanyag munkát végezz. Mekkora mázlid van, hogy ez nem igazi munkahely, különben lenne egy beszélgetésünk a főnököddel. – büszkén vigyorgott, de ezen elgondolkoztam.
    – Ha ez az óhajotok, teljesíthető. Akkor szóljak Rosalyanak? – kérdeztem ártatlanul.
    – Kész vicc az egész játszóházatok. – csatlakozott végül Amber is. – Azt hiszed, hogy felveszel valami idétlen ruhát és majd mindenki szépen kávézósdizik veled? Csodálom, hogy nem homokot meg sarat szolgáltok fel. – nem mondtam semmit. Szívesen tettem volna, de akkor csak elfajulnak a dolgok. – Élvezheted a kis fantáziavilágodat, de jobban teszed, ha azt a kis barátaiddal teszed és nem rángatsz bele másokat is rájuk csimpaszkodva.    – Rájuk.. csimpaszkodva? – Lisa kuncogni kezdett. Lassan kezd összeállni a kép. Már egy ideje Amber békén hagyott, de ma a barátnője látott Castiellel. Óh, hát innen fúj a szél.. És nem is csoda, ha nem tudnak arról, hogy együtt járunk, mivel ha nem épp nem kettesben vagyunk, teljesen normális barátoknak tűnünk. Főleg az iskolában, kivétel a mai nap..    – Na mi lesz? Hogy akarod helyre hozni a hibádat? Vagy végig itt fogsz állni?
    – Mi a probléma? – szólt mögöttünk egy srác.
     – Te ki vagy? – kérdezte Charlotte.
    – Nick. – válaszolta kisCastiel – Úgy tűnt, valami gond van. – vetette oda hanyagul.
Hát igen, eddig nem is igazán engedtük vendégek közelébe, és most is csak értetlenül figyeltem, hogy mégis mit akar kihozni ebből. Csak úgy idejött, mint egy security.
    – Csak az, hogy Caroline nem azt hozta, amit kértünk. – válaszolta Amber egy fokkal kedvesebben. Természetesen az előbbi beszédstílust, csak én érdemlem ki.
    – Akkor hozunk másikat. – válaszolta egyszerűen, Charlotte pedig győztes vigyorral átadta a csészéjét.
        Nickkel elmentünk a klubhelységbe. Nem szóltunk semmit, én nem is igazán tudtam hogy mit kellene. Hülyén éreztem magam, elvégre már kezdhettem volna így az egészet. De azt is tudom, hogy nem tévedtem és kiálltam az igazam mellet.
    – Nézd. Köszi, de ők nem olyan emberek, akikkel könnyű szót érteni. – mondtam.
     – Mindegy, már idegesítő volt a jelenet. – vonta meg a vállát. – Valaki pakoljon bele valami cukros sz@rt, aztán haladjunk tovább! – szólt a többieknek, mire az egyikük hozott két kockacukrot.
Azzal kiment az ajtón és a többiekkel együtt, az ablakból néztük azt a bizarr jelenetet, hogy a már valószínűleg kihűlt capuccinót visszaviszi neki a benne el sem olvadt cukorral. Simán lerakta az asztalra és szó nélkül elment. Idebent kitört belőlünk a röhögés.

        Ahogy telt a délután, egyre kevesebben jöttek, 5 óra után pedig már egyáltalán nem voltak felnőttek. Csak mi, akik az iskolába járnak és olyan külsősök, akik ismernek innen valakit. Már nem csináltak programokat sem, csak külön termekben alakultak ki bandák. Mindenhol más zene szólt és másfelé csoportosultak. Most már én is átérzem az igazgatónő félelmét.
        Eljött a színdarab utolsó előadása. Rosaval mindössze ketten mentünk el a kávézós osztályból, mindenki más maradt. A társaság fele már látta, a maradékot pedig nem érdekelte. Gyorsan vettük a lapot és Kentin kitalálta, hogy még lenne néhány hely ahová elnézne, így az osztályt magukra hagytuk. Kell nekik az ilyen közös élmény, amikor már a munka után csak együtt lazíthatnak.
Ez az ő pillanatuk. Rájuk nézve pedig nosztalgikus hangulatba kerültünk.