Vadócok (Csábításból Jeles fanfic)

22. Újévi Csoda

        Amikor a csóknál a szívem egyre hevesebben kezdett reagálni, Castiel lassan abbahagyta és egy lépésnyit eltávolodott.
    – Azt hiszem, most tényleg jobb, ha megyek. – teljesen elengedett és lassan elhátrált - Holnap találkozunk, Carrie.

        Minden erőm elszállt, a recepción kifejezéstelen arccal adtam át a személyimet és azon se rágódtam, hogy valószínűleg ők ezt mind végignézték.
    – Engedéllyel jöttél? – kérdezte a nő kedves mosollyal.
    – Igen Sophie... Sophie Yager... - mondtam továbbra is póker arccal, a nő pedig a számítógépen keresgélni kezdett.
    – Meg is van. – mosolygott végül – Az igazolványa itt marad, amíg az épületben tartózkodik. Már mehet is nyugodtan.
    – Köszönöm... - automatikusan arra mentem, amerre a kezével intett.
A liften megnyomtam a gombot, majd a folyosóra érve kikerestem a megfelelő szobaszámot. Csak az ajtóhoz érve jutott eszembe, hogy kulcsot nem is kértem, viszont az ajtó nyitva volt, így csak bementem. Nagyon otthonosan volt berendezve a szoba, de nem tudtam erre gondolni.
        Az éjjel nagyon nehezen tudtam elaludni. Folyton azon járt az eszem, hogy felhívjam, vagy legalább ráírjak Castielre, valami magyarázatot követelve. Végül egyszer sem tudtam megtenni. Ha akkor, ott szó nélkül le tudott lépni, valószínűleg nem áll szándékában beszélni róla. Legalább azt remélem, hogy most nem csak én vagyok olyan ostoba, hogy ő járjon végig a fejemben. Ezek után megérdemli, hogy én is beleágyazódjak a gondolataiba. Vagy lehet, hogy mindez nem is érdekli? Tényleg csak a fagyöngy miatt tette ok nélkül?

        Másnap az alakon beszűrődő fény ébresztett. December utolsó napja van, szilveszter. Bár csukódott le a szemhéjam a tegnapi virrasztástól, már nem tudnék már visszaaludni. Kikászálódtam az ágyból az ablakig és lenéztem az emeletről. Az utakat és járdákat eltakarították, de egyébként minden mást vastagon beborított a hó. Végre, már a hangulat is valamelyest téliesebb lett. Az emberek hosszú csizmában és bakancsban sétáltak, sokakon még sapka és kesztyű is volt. A gyerekek már jó néhány hó angyalt készítettek, a parkoló autók tulajdonosai pedig a szélvédőről söprik le a havat. Egy kicsit sikerült mellőznöm Castielt, és a buli hangulatra asszociálni. Felhívtam Alexyt, hátha ráér, hogy ruhát vásároljunk nekem az estére.
    – Gondolom az meg sem fordult a fejedben, hogy ilyenkor valószínűleg egy csomó hely zárva van...
    – Basszus! - a homlokomra csaptam. Még csak Rosa barátját sem lehet megkérni egy gyors nyitásra, mivel nincsenek is itt.
    – Nem kell aggódnod, van még egy két hely, bár a tökéletes ruhára hiába vársz.
    – Honnan tudod? Mármint, hogy bármi is nyitva lenne.
    – Onnan, hogy a tesómmal épp a központban vagyunk, és látok egy két kis butikot világítani. De szerintem már nem sokáig, szóval jó lesz, ha sietsz.
    – De.. ha ketten vagytok, akkor nem a zavarok?
    – Emiatt nem kell aggódni, mire ideérsz, már végzünk.
        Megbeszéltük a találkozót, majd gyorsan elmentem zuhanyozni és felöltözni. Végül a bőröndömből előhalásztam a térdig érő csizmámat, és már csak a kabát maradt, mikor a fogason lógó lila sálra pillantottam. Ha most felveszem, újra csak ő fog a gondolataim között járkálni.
A sál nélkül hagytam el a kollégiumot.

        A recepción visszakaptam az igazolványomat is, majd láttam, hogy egy busz éppen megállt a váróban, így lélekszakadva rohantam, hogy elérjem.
        A megbeszélt helyen már vártak az ikrek, mindkettejüknél egy szatyor volt.
    – Sziasztok! Ezek szerint ti is vásároltatok?
    – El sem tudod képzelni, hogy házigazdaként mennyi teendő vár! – bosszankodott Armin, de valahol mégis úgy tűnt, hogy élvezi.
    – Csak morcos, mert a tervezgetések miatt nincs ideje játszani. –vigyorgott Alexy.
    – És mit hagytatok így utoljára? – nyújtottam a nyakamat, a szatyrok felé.
    – Igazából nem felejtettük el, de úgy gondolom, hogy nem lesz elegendő. Így elrángattam Alexyt, hogy vegyünk még tűzijátékot. A római fáklya a kedvencem!
    – Jó ég, és két szatyorral kellett kipótolni??
    – Sokan leszünk. – vonta meg a vállát. – Nos? Akarsz ruhát venni, nem? Jobb lesz igyekezni, mielőtt bezárnak.
    – Te is jössz? – csodálkoztam, mivel Armin nem az a nagy vásárlós.
    – Alexy bezsongott és nekem is nézni akar valamit. Nem tetszik neki az a póló, amit a ma estére szántam. – a szemét forgatta, de a testvérét nem érdekelte. Karon fogott és elhúzott minket az első boltba.

        Néhány butikkal később egy szendvicsezőben ültünk, hogy megtömjük a hasunkat. Sikerült választani egy hosszú ujjú -széles nyakkivágású sötétkék ruhát, ami csípőig a bőrhöz passzolt, de a szoknya része már lazábban végződött. Ehhez viszont kellett egy harisnya is, amivel kevésbé voltam kibékülve, de a téli bélelt harisnyák azért mégsem szakadnak el egy mozdulat után. Egy fényes feketére esett a választás, fehéren telefirkálva mindenféle kedves szavakkal, mint a „death/kill/scary". Alexy biztosra vette, hogy ha alaposan elolvassuk az egészet, megtaláljuk benne a házi bomba elkészítését is.
Természetesen a fiúk sem maradtak vásárlás nélkül, Alexy talált egy csomó buli kelléket és teljesen megőrült. Végül arra jutottak, hogy vesznek egy-egy kalapot az estére. A formára ugyan az volt, csak Arminé matt fekete, a testvéréjét pedig kék flitter borította.
    – Na és most mi lesz, srácok? Hazamentek és nekiálltok készülni? – kérdeztem, ahogy a szenóba haraptam. Alexy egy falattal küzdött így Armin válaszolt, mielőtt a gőzölgő teába kortyolt.
    – Lassan, igen. A szüleink csináltak nasit az estére, szóval azzal nem lesz gond. Délután elmennek otthonról és nekikezdünk az előkészületeknek.
    – Nem kell erősítés? Szívesen besegítek!
    – Köszi, de megoldjuk. Ezen kívül már Nathaniel is felkínálta a lehetőséget és addig erősködött, hogy ő végül jönni fog.
    – Na azért nem kellett megerőltetnie magát, mivel eleinte nem sok kedved volt mindehhez. – vágott közbe Alexy.
    – Én is szívesen megyek! Úgy sincs semmi dolgom, szóval ma csak ülnék egy idegen kollégiumi szobába.. amiért persze hálás vagyok. De egy női, exházigazda erősítés talán nem árt – tettem hozzá, majd elővettem a nem létező boci szemeimet.
– Nem tudod megállni, hogy egyszerűen csak jól érezd magad, igaz? – vigyorgott Alexy.

        Végül abban maradtunk, hogy ha nagyon unatkoznék, átugorhatok segíteni. Megkaptam a címüket, majd elváltak az útjaink.
        A kollégiumban lassan készülődni kezdtem. A rövid ruha nagyon jó választás volt a házibuliba. Nem túl kirívó de nem is túl komoly. A harisnyát meg talán meg is szeretem, bár ennek a bélése van olyan vastag, mint egy nadrág. A magas sarkú bokacsizmát vettem fel, mivel úgy sem kint leszünk, nem kell a hosszú szárú. Csak oda kell eljutnom, a lakásban úgy is levevődik. Ritka pillanatok egyike, hogy kisminkeltem magam. Az asztalon találtam kis tükört, így odaültem és elkezdtem kiemelni a szemem tusvonallal, majd spiráloztam. Végső soron pedig egy matt meggyvörös rúzst használtam, ami vízálló is. Praktikus, ha nem akar az ember foltot hagyni a pohár szélén. Utoljára még enyhén begöndörítettem a hajamat és a tartóssága érdekében telefújtam hajlakkal.

        Busszal jutottam el az ikrekhez. A megálló kicsit messzebb volt a háztól, így sokat kellett gyalogolnom, ezalatt pedig teljesen megfagytam. Annyira lehűlt az idő, hogy a hó is ropogott a talpam alatt, ahol még nem volt eltakarítva. Gyorsan szedtem a lábam és alig vártam, hogy megérkezzek.
Az ikrek együtt nyitottak ajtót. Mindketten elegánsan lazán öltöztek. Arminon sötétkék farmer, fekete minecraftos pólóval, rajta egy ugyanolyan színű zakó, könyékig feltűrt ujjal. Alexyn fehér farmer, kék póló „LIKE A BOSS" felirattal, és lila zakó. Mindkettejük szereléséhez, nagyon jól illett a ma választott kalap.
    – Csinos vagy! Kerülj beljebb!
    – Kösz fiúk, ti is nagyon jól néztek ki!
Körbevezettek, szinte minden szobát megmutattak. A konyhában derült ki, hogy nincsenek egyedül. Nathaniel az egyik széken ült, mikor pedig beléptem, azonnal felállt, hogy köszönjön.
    – Nem hittem, hogy ilyen hamar itt leszel! – csodálkoztam.
    – Az ünnepek alatt együtt volt a család, szóval alig vártam, hogy okot találjak a lelépésre. – nevetett – A legtöbb teendővel már végeztünk is, de talán lehetne javítani egy-két dolgon.
    – Mire gondolsz? – kérdeztem.
    – Például a tesóm azt találta ki, hogy a kaják legyenek a konyhában, a piák pedig a nappaliban. – kezdte Alexy – Mert a kettő együtt túl sok lenne.
    – Hát, ahogy láttam a nappali elég nagy mindenkinek, a konyha viszont már a fele társaságnak is szűkös. Ezt lehetne használni „raktárnak", ahonnan feltöltjük a nappali asztalát. – ötleteltem.
    – Pontosan. – helyeselt Nathaniel. – A nagyszobában egyszerre lehet mindig két tálca rágcsálnivaló, és minden italból két, legfeljebb három üveggel. Aztán ha elfogynak, hozunk innen és így legalább az emberek sincsenek ezerfelé.
        Elkezdtük behordani a nagyszobába a megbeszélt nasi tálcát és italokat, majd jöhettek a papírpoharak is. Tényleg tágas a szoba, és mivel az asztal alacsony, nem kellett székekkel foglalkozni. A fiúk puha párnákat helyeztek el a földön, így könnyen körbe lehet ülni.
Egy-két csinosítás volt már csak hátra, de közben jól szórakoztunk. Armin felhozta, hogy akár meg is ihatnánk már valamit, mire Nathaniel elővette a mixertudását. Szórakozottan dobálta a poharakat, majd az ujjai között két üveget megtartva, egyszerre öntött két helyre. Alexy zenét indított, és szórakozva igyekeztünk még az utolsó simításokkal is végezni.
        Lassan megérkeztek az első vendégek. Setsuko és Sophie, valamint egy ismeretlen fiú, együtt érkeztek. Sophie bemutatta Ethan, mint barátját, és meg kell hagyni, nagyon aranyosak voltak együtt a maguk módján. A srác gót stílusú, és ahogy hamar kiderült, csak egy hangyányit van több tetkója és piercingje, mint a lánynak. A külső ellenére viszont, nagyon vidám és mosolygós ember.
Következőnek az ikrek beengedték Kimet, valamint a barátját Aaront, majd később én Kentint és Anabellát. Vagyis.. Bellát.
    – Boldog újévet!! – nyitottam nekik ajtót, majd Kentin nyakába ugrottam. Aztán rögtön el is engedtem,  igyekeztem visszafogni magam. A barátnőjével köszönés gyanánt puszit adtunk egymásnak. – Örülök, hogy itt vagytok, gyertek beljebb! – levették a cipőiket, majd együtt indultunk volna, mikor ismét csöngetni kezdtek – Menjetek csak egyenesen, végig a folyosón, a nappaliba. – mutattam az irányt, majd visszafordultam az ajtóhoz.
    – Boldog..! – elakadt a szavam, mert a túloldalon Castiel állt. Lehúzta a kapucniját, láthatóbbá téve a kipirult arcát. Na persze nem azért mert úgy zavarba jött volna, sietve beljebb lépett a meleg lakásba.
    – Buék, Carrie! – szórakozott mosollyal válaszolt, majd belelehelt a tölcsért formáló megfagyott kezébe. A hideg ellenére is szakadt farmert vett, a kabát alatt pedig csak egy vékony, sötét khaki hosszú ujjú volt, az alja körbedíszítve szögecsekkel. Annyira lazán viselkedett, amitől teljesen hülyén éreztem magam. Tényleg nem jelentett az semmit neki? Csak poén volt a részéről? És most úgy fog tenni, mintha mi sem történt volna?
Bentről úgy hallatszódott, mintha valami összetört volna. Oda kaptuk a fejünket, mire valaki gyorsan felkiáltott, hogy „Nincs semmi baj!"
    – Úgy látom, érdekes lesz a buli. – gúnyolódott Castiel. Hát, rendben. Ha így akarja játszani, legyen. Engem sem fog érdekelni az egész!
    – Remélhetőleg, senkit nem kell mentővel elvinni. – válaszoltam szarkasztikusan, mire elnevette magát.
    – Talán kórházba akarsz juttatni?
    – Talán...
A nappaliba mentünk, csatlakozva a többiekhez. Mostanra már nem sok embert vártunk. A következő érkezőknél tele volt a kezem és az eredeti házigazdák sem értek rá, így Nathaniel nyitott ajtót. Hallottuk, hogy lányok érkeznek, majd belépett a nappaliba Iris és Viola.
    – Csak hogy itt vagytok! Ketten jöttetek? – lelkendezett Sophie, elsősorban Iris barátnőjének intézve a kérdést.
    – Nem, itt van Melody, csak még Nathaniellel beszélget az előszobában.
    – Nem ér elvonulni, srácok! – kiabálta Kim gúnyosan, majd Nathaniel jelezte, hogy már jönnek. Végül Melody enyhén kipirulva lépett be, de őt már nem hiszem, hogy a hideg miatt. Inkább úgy nézett ki, mint aki „lebukott", de Nathanielt elnézve, erre semmi oka nincs.

        Az utolsó vendég jóval később jött, már benne voltunk a buli hangulatában.
Az ikrek egy ismeretlen fiút kísértek be, majd bemutatták nekünk.
    – Legtöbben nem találkoztatok még vele, ő egy régi barátunk, Dakota. De szólítsátok nyugodtan Dakenek!
A szőke fiú zavartalanul leül a megmaradt helyre, azaz én és Iris közé. Armin gondoskodott az italáról, majd Alexy megjelent egy társasnak kinéző dobozzal a kezében.
    – Most, hogy végre mindenki itt van, nekiláthatunk az ivós játéknak! – vegyes hangulatú visszajelzések jöttek, de végül mindenki benne volt. Valamint lefektettük követelménynek, hogy a lányok egy gyengébbik likőrrel játsszák. – A szabály egyszerű! – folytatta Alexy, ahogy kiosztotta a poharakat, majd középre a kártyapaklit. – Valaki húz egy lapot, felolvassa és akire az állítás igaz, az iszik!
    – Ez miért jó? – kérdezte Melody, mire egy túlzott hisztérikus kifejezés volt a válasz.
    – Arra, hogy igyál!
    – És ilyenkor elég érdekes dolgok szoktak kiderülni a másikról. – folytatta kacér mosollyal a mellettem ülő Dake.
    – Oké, tehát: Vonzódtam már azonos neműhöz! – olvasta fel Nathaniel, mire mindenki szinkronban Alexyre nézett.
    – Ezt tuti szándékosan csináltad! – förmedt rá, mire Nathaniel mosolyogva, de mentegetőzve felemelte a kezét. A lapot is megmutatta, hogy tisztára mossa magát. Ekkor egy pohár a levegőbe emelkedett, és mindenki a tulajdonosra nézett.
    – Sophie?? – csodálkozott Iris.
    – Ez van srácok, egyszer mindenkit kíváncsivá tesz a szebbik nem – vonta, meg a vállát, majd lehúzta az italt. Miután Alexy is hasonlóképpen tett, folytatódott a játék, ezúttal Melody húzott.
    – Soha nem csináltam ejtőernyős ugrást. – nevetve emelte mindenki magasba a poharát, majd Kentin jött.
    – Ittam már munkahelyen vagy iskolában alkoholt. – az senkit nem lepett meg, hogy Castielre igaz, de annál inkább, hogy Setsu és Sophie jelentőségteljesen egymásra nézett, majd lehajtott fejjel emelték meg a poharukat. Végül pedig Dake is úgy döntött, hogy csatlakozik hozzájuk.
    – Már van, legalább egy tetoválásom. – olvasta Bella, mire elég sok jelentkező akadt. Ismét az előbbi lánypáros, valamint Ethan, Dake, Castiel, Aaron és én. Dake gyorsan végigmért, valószínűleg a farkasom helyét keresve.
    – Ne már, neked, hol van? – kérdezte Armin Setsukotól, mire a lány hátrasimította a haját. A füle mögött egy aprócska motívum díszelgett, amit az ember tényleg nem vesz észre, csak ha ő meg akarja mutatni. – Na és neked, Castiel?
    – Ez még egy hosszabb projekt kezdete – közben felhúzta a felsője ujját és rögtön előbukkant egy nagy iránytű, alatta és fölötte pedig egy teljesen fekete, valószínűleg holló, vagy varjú. Nem tűnt nagyon frissnek, de nyilván valamikor kora télen, vagy ősszel csináltatta, mikor már hosszú ujjúban járt.
Ezután kiderült még Aaron és Dake kevésbé feltűnő tetoválása is, és persze engem is megkérdeztek.
    – Lefogadom, hogy valami pikánsabb környéken van. - jegyezte meg Dake, mire félig felvontam a szemöldököm.
    – Ha a felkarom neked annak számít... - megmutatni persze nem tudtam, mert a ruha ujját lehetetlen volt feltűrni.
A játék folytatódott és valóban sok mindent megtudhattunk másokról. Például, hogy Iris használt már párkapcsolat kereső oldalt, vagy hogy Viola még nem csókolózott. Ellenben Melodyval, akiről nehéz elképzelni, hogy nem Nathanielre várt.
        Én húztam egy érdekes lapot, ami némi komplikációhoz vezetett, miszerint „Már lefeküdtem egy olyan személlyel, aki szintén itt ül". Kim és Aaron elsőként emelték fel a poharat, majd Sophie és Ethan is. Ehhez pedig jelentőségteljesen vigyorral csatlakozott Castiel is, folyton a lányt nézve. Amíg többek a páratlan pohárszámon ragadtak le, felfigyeltem Kentinékre. Valamit suttogtak, és úgy tűnt, Bella nagyon zavarba jött. Mindkettejük kezében ott volt a pohár, de végül Ken megpuszilta a lány homlokát és elengedték az italt.
Micsoda? Ezek szerint ők már...! Végül a hármas duóra nem lett semmilyen megjegyzés, mindenki jobbnak látta, ha főleg Ethan érdekében, nem boncolják a témát. Így megmaradt a sokatmondó összenézés.
Alexy, bár nem ő jött, gyorsan lapot húzott, hogy elkerüljük az esetleges nézeteltérést és azonnal bekiabálta, hogy „Én még nem néztem pornófilmet!"

        Néhány kör után többen is soknak találtuk az italt, így véget ért a játék. Igazából ha nem alkohollal menne, napokig le lehetne ragadni, de így szinte mindenki megcélozta a rágcsálnivalókat és mini bagetteket. Sophiék dilis módon a zenére kezdtek táncolni, néhány fiú pedig az erkélyen rágyújtott. Én pár osztálytársamhoz csatlakoztam, ahol Iris épp bocsánatot kért, amiért későn érkeztek.
    – Ugyan, kérlek! – legyintette Alexy – nem volt időhöz kötve. És amúgy sem ti jöttetek utoljára.
    – És ki jött először? – kérdezte Viola.
    – Lássuk csak... Nathaniel és Caroline.
    – Együtt jöttetek? – kérdezte tőlem Melody olyan hirtelen, hogy ijedtemben majdnem magamra borítottam a kólát.
    – Nem, én kicsit később. Megbeszéltük az ikrekkel, hogy kicsit besegítünk a vendégfogadásra. Nekem annó elég sok házibulim volt, így van egy kis tapasztalatom benne. – válaszoltam kedves mosollyal, hogy megnyugodjon.
     – Ha már itt tartunk, Melody... - kezdte Alexy sokat sejtető mosollyal – Nem tudtam nem észrevenni már, hogy talán egy kicsit többet jelent neked Nathaniel. Irissel sokatmondóan összenéztünk, ezt a témát senki nem merte még feszegetni. Nyilván mindenkinek egyértelmű, de ő annyira erősen próbálja titkolni. Úgy tűnik végül Alexynek elég bátorságot adott néhány pohár alkohol.
    – Szerintem Nathaniel nagyon kedves és szorgalmas fiú. – válaszolta Melody gépiesen.
    – Igen, de talán több dolog is áll a háttérben. Talán még te nem ébredtél rá.. – próbálkozott finomat, de nem bírta megállni, hogy ne mosolyogja el magát.
    – Még nem tudom.. – a lány elgondolkozott és a poharát mustrálta – Talán még várok ezekkel a gondolatokkal, hogy tényleg így van e. Vagy majd idővel magától kiforr. – Olyan ártatlanul mondta, mintha amúgy nem kaparná ki az első ember szemét, aki a fiúnál próbálkozik.
    – És meddig gondoltad ezt a várakozást? – kérdeztem ezúttal én. – Elég sok idő eltelt, és már végzősök vagyunk. Ha nem lépsz, a végén külön utakra mentek és elszalasztod az esélyeidet.
    – Nicsak, ki beszél! – nevetett Alexy – De egyébként teljesen igaza van.
    – Hé, gyerekek!! - kiáltotta Armin, mire mindenki ráfigyelt – Nemsokára éjfél, ideje kimennünk!

        A legtöbben lelkesen estek neki cipőt és kabátot venni, míg néhányan alig tudtuk rávenni magunkat, hogy a hideg éjszakába kimenjünk. Lassan mindenki kiért, és néhány tűzijátékot már el is készítettek az üres főúton. Mások is hasonlóan cselekedtek, tőlünk nem olyan messze egy házibulis csapat kezdte el rendezgetni a sajátjaikat és látszólag ott is jókedv volt.
        Mindenki hozta a saját poharát, a pezsgők kibontásáért pedig Aaron és Nathaniel felelt. Armin a telefonját nézve hangosan visszaszámolt, majd az 1 után mindenki kiabálni kezdett. Több lakásból is kihallatszódott a fütyülés és Buék-olás, ahogy mi is tettünk.
A távolban valaki fellőtte az első tűzijátékot, ami hatalmas durranással, aranyló színben szétrobbant. Ezután a többi is követte és nemsokára az égbolt megtelt különböző színekkel. Castiel és Dake nekiláttak, hogy a miénket is felröpítsék. Kim ráugrott Irisre, majd nevetve belepte hóval, mire többen is hó csatázni kezdtek.
        Pár perc múlva Setsu mindenkit visszainvitált a koccintásra, bár azt ő sem úszhatta meg, hogy Kentin a képébe ne dobjon egy gombócot.
A fiúkra vártunk, akik egy -egy pezsgővel álltak előttünk. Gyanús mosollyal egymásra néztek, majd Nathaniel és Aaron vadul rázni kezdték a pezsgős üveget, míg az meg nem adta magát és a dugó, az ital egyharmadával kirepült.
Koccintás után nem kellett sokat várni, hogy Armin előrukkoljon a híres becsben tartott római fáklyáival. Ez a klasszikus földbeszúrós, vagy kézben is tartható hosszú pálca, ami aztán kis szünetekkel egymás után lő, de nem robban, csak elsüvít. Ethan mutatta be az elsőt. Kinyújtotta a kezét, hogy minél jobban eltartsa magától, majd a fáklyából kitört a zöldes fény.
    – Na igen.. De ezt másképp is lehet játszani. – vigyorgott Armin, majd meggyújtotta a sajátját és úgy helyezte a pálcát, hogy a kék fény, Ethan lába közé érkezzen. – Avada Kedavra!!! – kiáltotta, ahogy a kék fény lecsapódott az aszfaltra. A legtöbb fiú teljesen belelkesült.
    Nem kellett sok idő hozzá, hogy az utcában egy egész varázslóháború forogjon le a Mardekár és a Hollóhát között, néha egy kis Griffendél színének a közbeszólásával. Mindeközben pedig mindenki mesterien csavargatta a pálcáját, a levegőben pedig röpködtek a varázsszavak „Capitulatus! Depulso! Expecto Patronum! Diffindo! Rictusempra!".
Annak örültem, hogy legalább akik nem voltak vevők a játékra, nem terrorizáltak minket, illetve egymásra is figyeltek, mert CSAK lábra céloztak.

        Egy darabig Violával és Bellával beszélgettem, de végül úgy döntöttek, hogy visszamennek a lakás melegébe. Én még maradtam nézni, ahogy a „harci" színek mindenfelé cikáznak a sötétben. Egy betonemelvényre ültem, amin a havat már eltakarították. Hogy kevésbé legyen hideg, a fenekem alá tettem a kezem.
Hirtelen Dake jelent meg mellettem, félig az emelvénynek támaszkodva. Szinte egy magasságban voltunk.
    – Nem tartasz a felfázástól?
    – Egyenlőre nem fázom. Nálad pedig a párbaj véget ért? – kérdeztem vissza.
    – Igen, csúfos bukást értem el a kékek végett. – mosolygott, miközben egyenesen a szemembe bámult. Kicsit zavaróan, azt a tudatot keltve, hogy ha nem állom a pillantását, vesztettem.
    – Ezek szerint a rossz fiú csoportba tartozol. – utaltam a Mardekárra – sajnos belőlük nekem már túl sok is kijutott.
    – És biztosan nem fér bele még egy? – hízelegni kezdett, majd a kezét a bokám fölé tette, ahol már nem ért cipő. Nyilván nem volt nehéz, mivel magasban ültem. Nagyon közel jött, éreztem rajta a Jacki kólát. – Tudok elég gondoskodó is lenni. Neked még azt is felajánlom, hogy az ölembe ülhess, így nem fázol meg.
    – Asszem, hajlandó vagyok ekkora kockázatra. - mit sem törődve a válasszal elnevette magát, és még közelebb jött, hogy másik kezével már a térdemen könyökölt. – Isten ments, hogy megzavarjalak, de rajtam támaszkodsz. Ha túl részeg vagy, szerintem az ikrek tudnak segíteni, hogy lefeküdj egy kicsit.
    – Szó sincs ilyenről. Kivéve, ha nem szeretnél ápolni. - bosszantó volt, hogy mindenre tud mit válaszolni.
    – Ha sokáig fogod a lábam, a végén még meglendül és kaphatsz egy ápolói altatót! – förmedtem rá feszülten, mert ebben a helyzetben már teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam. Mivel a kezem alattam van, ő pedig rám nehézkedett, még azzal sem tudok védekezni a nyomulása ellen.
Dake lába közé egy zöld fény csapódott a betonba, mire ijedten hátraugrott. Engem is váratlanul ért, de nekem már csak arra volt időm, hogy felszisszenjek. A lassan befejeződő háborúból Castiel kivált, fenyegető tekintettel egyenesen felénk jött.
    – Rohadtul nem érdekel semmilyen kifogás. Leléphetsz most azonnal egy rohadt szó nélkül, vagy elmehetünk máshol megbeszélni.
    – Nyugi, haver. Semmi rossz nem történt.. – mentegetőzött Dake vigyorogva, mire a másik megindult felé.
    – Állj, Castiel! – szóltam rá gyorsan – Ne rendezz jelenetet. Te pedig Dake, tényleg jobb lesz, ha most elmész. – a fiú érdektelenül megvonta a vállát, és eltámolygott a lakás bejárata felé. Castiel végig fenyegetően nézett rá és még akkor is bosszúsnak tűnt, amikor már ketten maradtunk.
    – Ne várd, hogy köszönetet mondjak. – mondtam azonnal. Persze hálás vagyok, de a tegnapi miatt még mindig sértett.
    – Valaki nagyon durcásan kezdi az évet.
    – Mert valaki nagyon tapintatlanul zárta!
    – Így lett volna? - diszkrét távolságot tartott tőlem, és zsebre dugott kézzel állt előttem.
    – Tényleg úgy akarsz tenni, mintha semmi sem történt volna?
    – Nem, nem ez volt a szándékom. Arra gondoltam, hogy ha legközelebb találkozunk, majd beszélünk róla. Arra számítottam, hogy vagy örülsz, vagy felpofozol, de ehelyett hoztad a zavarodott formádat, szóval nem akartam erőltetni.
    – Hogy nem akartad erőltetni?? Akkor egyenes leszek. Miért csókoltál meg? Azért, mert ott volt az a dekoráció?
    – Részben, igen. – vágta rá azonnal – Részben, pedig mert már próbáltam rá jó alkalmat keríteni. Kapóra jött. Mutathatod hogy mennyire végig vagy sértve Carrie, de egyáltalán nem utasítottál el akkor. Ezen is gondolkozz el.
    – Megtettem! Képzeld, már réges -rég átfutottam mindent az agyamon! – hangosabban mondtam, mint ahogy terveztem, így meghallották a többiek is, akik befejezték a szórakozást és bemenni készültek. A sötét miatt nem voltunk feltűnőek, most viszont minden szem ránk hárult.
    – Caroline, minden rendben? – kérdezte azonnal Ken.
    – Ugye nem veszekedtek srácok? – folytatta Armin is aggódva. Mosolyogva legyintettem a kezem és arra készültem, hogy leugrok az emelvényről és velük tartok, de Castiel megfogta a csuklómat, ezzel megakadályozva.
    – Csak beszélünk, nemsokára megyünk mi is. – mondta végül, mire a többiek egy pici habozást követően tovább indultak. Valahol ez kicsit megnyugtatott. Meg akarja beszélni.
    – Veled ellenkezőleg, én nem tudok csak úgy megcsókolni bárkit. – folytattam azonnal, amint ketten maradtunk.
    – Ez jó hír, mivel ahogy mondtam, nem is utasítottál el. És játszhatod itt az áldozatot, de nem vagyok vak, Carrie. Szerinted nem vettem észre, hogy hogyan nézel rám?
    – Én te rád?? Mégis mikor?
    – Beszéljünk a klubban, a fellépésről. A lehető legtávolabb voltál tőlem, előttünk pedig a közönség figyelt minket, mégis csak azt éreztem, hogy a tekinteteddel lyukat égetsz belém. Le sem tudtad venni rólam a szemed. És nem Lysandert nézted. Engem néztél.
Legszívesebben kinevettem volna. De mégis bevillant a kép, mikor eltűnődtem a szürke szempárba lógó néhány hajtincsen.
Tényleg bámultam.
Lysandernél arra sem emlékszem már, hogy milyen ruhában volt. A szívverésem gyorsulni kezdett, ezt nagyon utáltam.
    – Tudod kislány, ha nem jön képbe a barátom, mi összejöttünk volna. És ezt most már nem akarom újra elszalasztani. – ránéztem, hogy beszóljak valamit, de elakadt a hangom.
Castielt szemlélve, már nem egy ördögi kisöcs, vagy egy bosszantó báty állt. Castiel bámult a szemembe, az a fiú, aki mindig fontos volt nekem és megannyi közös élményünk volt együtt. És fájna, ha rosszá válna a viszonyunk.
    – Soha nem éreztél irántam semmit. – mondtam végül és azután a kijelentésem után azt vártam, hogy cáfoljon rá. Mondja azt, hogy de így volt! Ehelyett úgy tűnt elmereng valamin, az emlék hatására pedig enyhén, mosolyra húzódott a szája. Mikor ismét rám nézett, már újra komollyá vált.
    – Nyilván emlékszel arra, mikor Damon eltűnt, és nálam aludtál.
    – Basszus, hányszor jössz még ezzel?! – a szememet forgattam, de ő határozottam összefogta a két kezemet.
    – Akkor este, elég sokat ittunk. Legalábbis én. Valójában van egy képkiesésem is, egyszer még kint beszélgettünk, majd következő pillanatban az ágyam mellett, ülve ébredtem fel. Te az oldalamnak dőlve, ketten a takaróval.
    – Ha most azért akarsz háborogni, hogy miért nem az ágyba fektettelek, én komolyan felképellek. Csoda, hogy be tudtalak vonszolni valahogy.
    – Igen, sejtettem, hogy valami ilyesmi történt. De csak hogy tudd, mikor felébredtem, elmentem inni és mikor visszajöttem, egy darabig tanakodtam rajta, hogy mégis mit csináljak veled. Aligha örültél volna, ha mindketten az ágyban ébredünk, annyira úriember pedig nem vagyok, hogy csak te használd. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyszerűen visszaültem melléd.
    – Mit csináltál előtte..? – kérdeztem értetlenül. Mit titkolt ennyi időn keresztül?
    – Carrie, a csókunk a fagyöngy alatt, nem az első, hanem a második alkalom volt.

Hosszú csönd következett. Igéző tekintettel bámult, a reakciómat várta. Én viszont tanácstalan voltam. Most megüssem, vagy örülnöm kellene neki? Képtelen voltam dűlőre jutni, egyszerűen csak döbbent voltam.
    – De.. miért nem.. El kellett volna mondanod!
    – Igen? És mikor? - elengedett és kis felháborodással hátrébb lépett - Előtte nem sokkal találkoztál Lysanderrel és teljesen beleestél. Azt hittem majd elmúlik, mire ő is beköpte nekem, hogy felkeltetted az érdeklődését. Gondolhatod, hogy nem vállaltam a gyertyatartó szerepet. Ezután meg összejöttetek, és a szemem előtt játszottátok le a kis szappanoperátokat. A vége felé tudtam, hogy Lysandernek nem tetszik, hogy együtt lógunk. Szerinte én vittelek a rosszba. Pedig ha ismerne!
    – Köszi, nem kell ragoznod!
    – Akkor úgy döntöttem, hogy kiszállok az egészből és szóltam neked edzés után, hogy kerülj el.
    – Komolyan, csak egy nagy kamu, hogy balhéba keveredtél?
    – Nem, de azt a balhét elég hamar le is rendeztem. Ürügynek viszont, jó volt. Ezzel ki akartam szállni, mert már baromi idegesítőek voltatok. Aztán a klubban mikor engem néztél, tudtam, hogy nektek már tényleg nincs jövőtök.
    – Hát ez.. sok.
    – Meglepődtél? Sajnos veled született „tehetség", hogy képtelen vagy észrevenni azt, ami a szemedet kiszúrja.
    – De te együtt voltál Sophieval. – védekeztem gyorsan.
    – Igen, így volt. – bólintott – Én biztos nem az vagyok, aki majd hűségesen arra vár, hogy egyszer szétmenjetek. Az Kentinkére vall. És legyünk őszinték, Sophie egy dögös csaj, szóval egy darabig jól elvoltunk együtt.
    – Ebbe inkább ne is menjünk bele.
    – Miért, féltékeny vagy? – kérdezte a rögtön. Valahol tényleg az voltam, de tisztában vagyok vele, hogy nincs rá okom. Ő a múltjához tartozik. És vesszek meg, ha amúgy ezt pont neki bevallanám.
    – Ez őrület, Castiel..
    – Tényleg? Ugye tudod, hogy ha én csak a barátod lettem volna, nem alszol akkor nálam. Egy csajbarát felhívta volna Lysandert, hogy figyeljen rám. De te úgy döntöttél, hogy te akarsz velem maradni.
    – Kiforgatod az egészet. – motyogtam durcásan.
    – Nem, Carrie. És rohadtul elegem van már, hogy türelmesen várok. Az enyém voltál előbb. – egyenesen a szemembe mondta. Valamikor újra elém állt és most annyira, hogy az orrunk már majdnem összeért. Az emelvény miatt, éppen egy magasak voltunk. – Tudom, hogy önző vagyok, de nem érdekel. – halkan suttogott, csak azért hallottam meg, mert olyan közel volt. A hideg kezébe fogta az arcomat, a sajátomat pedig ökölbe szorítottam magam mellet, hogy nyugtassam a szívverésemet. – Biztos lehetsz benne, hogy harmadjára is megteszem. A te döntésed kislány, hogy erre te hogyan reagálsz, felőlem meg is üthetsz. – az utolsó szavakat már a számhoz érve mondta ki, majd rögtön utána megcsókolt.

Ez már nem a múltkori „felfallak" csók volt, sokkal inkább sokatmondóan őszinte. Tényleg éreztem, hogy akar engem.
Élesen beszívtam a levegőt, majd hagytam, hogy kiürüljön a tüdőm. A szívem még mindig dübörgött, de már nem fájdalmasan. Teljesen ellazultam és belevesztem a csókunkba.
    – Biztos, hogy minden rendben veletek, mert.. óh! bakker..! Bocsi, srácok! – ahogy meghallottam Alexy hangját, ellöktem Castielt és úgy éreztem magam, mint aki minimum, drogozással bukott le. Alexy teljesen ledöbbent, majd nevetni kezdett és lassan visszafordult – Oké, megnyugtatom a többieket, hogy csak nagyon eltolódott a beszélgetés!

~*~