Vadócok (Csábításból Jeles fanfic)

27. Csak a Show kedvéért 2.2

        A következő nap nagyszünetére beszéltünk meg találkozót Arminnal. A közel déli időszakban hét ágra sütött a nap, ami hatására szívesen töltöttem volna az udvaron az időt, de sajnos még egyáltalán nem volt meg hozzá a megfelelő hőmérséklet. A hó már lassan olvadni kezdett, de a hajnali fagyás miatt sokszor jég lett a maradékból. A helyszín így a pincére esett, mert többnyire üres és a kinti folyosó zaját is elnyomja.
Castiellel megbeszéltük, hogy ő is eljön meghallgatni a verseny lényegét és majd kitalálunk egy alibit, hogy mért van ott. De Armin nem igazán faggatózott, beérte azzal, hogy elmondtam neki és kíváncsi lett. Rajta kívül pedig úgy is jött még két ember, Rosa és Alexy. Ugyan ezzel az ürüggyel, bár kevesebb lelkesedéssel. Ők igazából csak azért csatlakoztak, hogy összefont kézzel, felváltva nézzenek rám rosszalló tekintettel.
    – Tehát az esemény, péntek este lesz. A csatornát két végzős egyetemista csinálja már évek óta, Bill és Kevin. Elég jól megy náluk a vendégszereplős live, így mindig előrukkolnak valamivel. A mostani egy olyan beszélgetős téma, ahol 3 játékos párt hívnak meg, akik a való életben is együtt vannak. Igazából már volt egy ilyen és a korábbi részben is egyértelműen lejött az egyikükről, hogy nincsenek együtt.
    – De gondolom a tényleges emberek jelentek meg, nem pedig helyettesítés. – tettem hozzá.
    – Az mindegy. – legyintett – Mivel Setsut senki nem látta élőben, és a jövőben sem szándékozik megmutatni magát, így nem bukhatsz le.
    – Hát persze! – háborodott fel Rosa – Végül is csak más embernek állítja be magát, szinte lehetetlen, hogy lebukjon akár egy oda nem illő megjegyzéssel, vagy hanggal.
    – Velem ellentétben, ő még a mikrofont sem használja. Szóval a hangját sem ismerik. Bár tényleg furcsa, hogy ennyire elhatárolódik ezektől. De mit szólsz, Caroline? Benne lennél? Csak egymás mellett állunk egy beszélünk.
    – Oké, de mégis miről? Mit csinálnak egy ilyen videóban?
    – Többnyire köze sincs a játékokhoz. A múltkoriban az aktuális trendnek megfelelő, challengeket csináltak. Semmi köze nem volt a kapcsolathoz. Majd visszanézzük, hogy felkészülhess. Szóval benne lennél?
    – Te nagyon szeretnéd ezt... - sóhajtottam, majd a többiekre néztem. Alexy rosszat sejtően a száját húzta, Rosa bosszúsan a szemét forgatta, Castiel pedig vigyorogva rágyújtott.
    – Hé, ne itt cigizz! – szóltam rá gyorsan – Bármikor bejöhetnek.
    – Nyugi, a nagyszünetben a tanárok is kiélvezik, hogy a kis irodájukban lehetnek. De ha esetleg közbeszólhatok a témával kapcsolatban...
    – Természetesen! – vágtam rá.
    – Egy nappal előtte lesz a meccsünk. Mind szép és jó, amit felvetettetek, de nem akarom hogy miattad égjünk le, mert másra figyelsz.
    – Így igaz! – helyeselt Rosa, mintha annyira érdekelné a sport.
    – Az is bőven elég, ha csak péntek suli után átjössz. Áthívom Setsut is, segítünk felkészülni,megnézünk pár videót és mehet is.
    – Ha már át tud jönni, akkor miért nem tudja ő megcsinálni? - kérdezte Alexy, teljesen jogosan.
    – Tőlem aztán ne kérdezd, teljesen reménytelen az ügy.
Minden pillantás rám szegült, éreztem a nyomást. Újból Castielre pillantottam, aki alig láthatóan bólintott.
        Úgy hagytuk el a pincét, hogy Rosa és Alexy arról beszélt, hányféleképpen fog ez megbukni, míg Armin lelkesen mesélni kezdett a részletekről.


        Ahogy közeledett az időpont már nem tudtam hova kapjam a fejem. Rengeteget tanultam, délután edzésre mentem, igyekeztem a nyíltnapi szervezésben is részt venni, valamint legalább egy kutyasétáltatásnyi időt Castiellel tölteni. Mindeközben folyamatosan chateltünk Arminnal.
        Csütörtökön egy kicsit úgy éreztem, hogy fellélegezhetek. A meccs miatt igazolást kapunk a suliba, így nem kell bemenni órákra.
10 órakor keltem, majd egy óra múlva átmentem Castielhez. Nem voltak otthon a szülei amit hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem használtunk ki. Benne voltunk egy rövidke csintalanságban, majd együtt elmentünk a város sportcsarnokához.
Kaptam mezt és átöltöztem, a csapatunkba rajtam kívül még egy lány volt, egy alsóbb éves. Felvettem a mezt és kimentünk a többiekhez. Óriási izgalom fogott el, de igyekeztek megnyugtatni.
        Pályára lépés után hamar sikerült a lényegre koncentrálnom és elmondhatom, hogy nem játszottam rosszul. Nem sikerült kosarat dobnom egyszer sem, de több alkalommal is kosárpasszoltam. Még az edzéseknél rájöttünk, hogy mivel alacsony vagyok, de gyors, ebben remekelek. Főleg Castiellel voltam jó szinkronban, a kosár közelébe mindig tudta hol bukkanjon fel, hogy átadva a labdát kosarat dobjon.
Végül az eredmény 46-32 lett, a mi javunkra.
A meccs végén az edző mindenkit meghívott a burgeresbe, majd gratulált és átbeszéltük a tanulságot. A következő, jövőhónapban lesz, és azon is részt veszek.

        Pénteken az osztályfőnök gratulált a kosáreredményhez és a nap folyamán többször is előjött ez a téma. Az utolsó szünetünkben is lelkesen meséltem Castiellel, bár ő inkább csak hallgatott és mosolygott rajtam. Ő már sokszor részt vett ilyen versenyen, nekem viszont az első. Az egyik gólpassz menetét ecseteltem, mikor megborzolta a fejemet. Épp ekkor, Amber megjelent a köreinkben.
    – Castiel. Úgy gondolom, el kellene mennünk a másodikosokhoz, hogy a nyíltnapról beszéljünk. – mondta, majd óvatosan megfogta a karját, hogy picit sürgesse.
    – Már miért kéne? Péntek van, ma semmi kedvem ezzel foglalkozni. – válaszolta a megszokott stílusában. Velem már annyira másképp viselkedik, hogy el is felejtettem milyen, mikor valami teljesen hidegen hagyja.
    – Rendben, nem kell elmenni hozzájuk, de mi azért még megbeszélhetnénk néhány dolgot. – erősködött tovább.
    – Tényleg nem érdekel. Bármiről is van szó, várhat hétfőig. – Azzal megfogta Amber kezét, hogy lehámozza magáról.
    – De..
    – A fenébe is, nem tudnátok békén hagyni?! – szakította félbe, ezzel egy időben felpattant a székről és távozott a teremből.
    – Hát, ennyi. – szólt Armin – Castielt elveszítettük.
    – Az az érzésem, hogy nem fog már utolsó órára sem bejönni. – sóhajtottam, mire Amber hepciás tekintettel rám meredt.
    – Ez a ti hibátok! Miattatok sokkal feszültebb! – rikácsolta, és bár ránk hivatkozott, mégis csak engem nézett. Végül felfújtan elment.
        Az utolsó óra közben igyekeztem elérni Castielt chaten. Végül visszaírt, hogy elment a tesi terembe pattogtatni, de mivel tényleg péntek van és a meccsen túl vagyunk, a mai edzést kihagyja.
Láttam valamit abban, amit mond és ma végül jobb dolgom is akad. Ha elmennék edzésre, csak a videós műsoron kattognék, mert már mindjárt itt az idő.
Megbeszéltem az ikrekkel, hogy tanítás után egyenesen velük megyek. Castiel megvárta az óra végét és hazafelé elkísért minket a buszmegállóig. Onnan elváltak az útjaink és az ikrekkel tartottam.


        A szüleik otthon voltak és egy gyors beszélgetés után, magunkra hagytak. Armin szobájába mentünk, ahol nem tudtam betelni a sok játékfigurával és poszterrel, nem beszélve a számítógépéről, ami már tényleg csak megszólalni nem tudott.
    – Jólvan essünk neki. Mutatok pár videót a csatornáról, meg a legutóbbi páros kvíz eseményt. – kezdett bele. Alexy amennyire óvatos volt ezzel kapcsolatban, később ő is belelendült. A kikérdezésemben pedig már aktívan részt is vett.
    – Jólvan, melyikük Bill? – kérdezte szigorú tanári stílusban.
    – A magasabbik, mindig fullcapet visel. Ő beszél a legtöbbször. Főleg köszönéskor és az aktuális téma felvezetésénél.
    – Nagyon jó! Milyen videók a leggyakoribbak?
    – Az élő beszélgetések, amikor egy játékot kibeszélnek. Valamint a legújabbak tesztelése, és annak kirtikája.
    – Mondhatjuk, hogy az általános tudnivalók, már mennek! – biztatott Alexy.
    – Akkor most vegyünk át pár játékot. Muszáj, legalább egyet zsigerből rávágni, ha valamilyen témáról beszélünk. – folytatta Armin, amit másfél órányi információ bevitel követett. Mire végeztünk, már mindannyian elfáradtunk. Armin elfolyt a székén, Alexy az ágyon terült el, én pedig megadtam magam a babzsák fotelnek.
    – Nem bírok többet...
    – Rendben. Nézzük akkor, mennyi maradt meg. – dörzsölte meg a halántékát, majd kiegyenesedett a széken és szembefordult velem. – Mondj egy akciót, egy horrort és egy stratégiai játékot.
    – Battlefield, ööö Outlast, Age of Empires.
    – A horroron gondolkoztál, mondj még egyet.
    – Five nights at Freddy's.
    – Jó lesz. Két fantasyt.
    – Wow, Final Fantasy.
    – Rendben, legyen egy nehezebb. Mondj egy... élet szimulátoros játékot.
    – Ó! A Sims! – kiáltottam lelkesen, szinte nem is haboztam – Általánosban nagyon szerettem, bár mindig csak addig jutottam el, hogy megcsinálom a karaktert és pénzkóddal gyakorlatilag kastélyt építettem! Na meg néha azon kísérleteztem, hogy hány féleképpen lehet megölni benne az embereket.
A lelkesedésemet a csengő szakította félbe, mire Alexy felpattant, hogy ez biztosan Setsuko lesz és majd ő beengedi. Armin felállt, hogy kinyújtózzon, majd én is hasonlóan tettem, habár a babzsák kényelmesnek bizonyult.
    – Ha ilyen lelkesen tudsz beszélni, nyert ügyünk van. Csak a csalásokról ne nagyon áradozz, tudod van egyfajta íratlan becsületszabály... Még akkor is, ha tudom, hogy a „motherlode" tényleg egy praktikus segítség. – tette hozzá cinkosul.
Alexy betessékelte Setsut a szobába, aki egy kisebb bőröndöt húzott maga után.
    – Te tényleg nem apróztad el! – nevetett Armin a csomag láttán.
    – Szóltam előre! – figyelmeztette a lány, majd komollyá vált. – Nincs már túl sok időnk, így a lényegre térhetünk. Az lesz a legjobb, ha a fiúk távoznak amíg kezelésbe veszem Carolinet.
A srácok összenéztek, de miután a lány a fekete szemeivel nyomatékosítva rájuk pillantott, szó nélkül elhagyták a szobát.
    – Rég találkoztunk, örülök, hogy látlak! – köszöntem, ahogy magunkra maradtunk. – Mire kell ez a bőrönd?
    – Szeretném azzal kezdeni, hogy nagyon hálás vagyok ezért neked. Persze ne érezd azt, hogy ezt muszáj megtenned, én csak nem szeretem a nyilvánosságot. Én nem mentem volna bele, aztán mikor Armin előhozakodott veled, először persze én is őrültségnek gondoltam. De.. úgy gondolom, te el tudnál játszani úgy, hogy abba én is beleegyezzek, szóval ha neki ennyire fontos, akkor örülök, hogy rád esett a választás.
    – Hát.. Ez annyira abszurd, hogy hirtelen azt sem tudom, hogy megköszönjem e vagy mit mondjak.
Mindketten nevetni kezdünk, mire a szoba ajtaja lassan kinyílt és Armin kíváncsian bedugta a fejét. Setsu azonnal ráförmedt, mire az ajtó ismét visszacsukódott.
    – Nagyon határozott vagy vele szemben.. Tényleg jóban vagytok.. igaz? – kérdeztem óvatosan.
    – Nos, igen... - kissé habozott és a bőröndhöz sietett, amit lefektetett és kinyitott. Rengeteg holmi volt benne, ruhától kezdve játékokig, kabalákig és... paróka? – gyakran járok ide, szóval a két idiótát már jól kiismertem. – fejezte be végül nevetve.
    – Setsu, mégis mi ez a sok minden?
    – Ami azt illeti próbálok segíteni egy kicsit. Mivel nem vagy benne a gamer körökben így nincs rá sok esély, de tudod, hogy ez a videó akár örökre is fent lesz a neten. Lehet 20 év múlva nem szeretnéd így visszanézni magad. Szóval ha nem bánod, kicsit felismerhetetlenné teszlek, és ha már engem játszol miért ne lehetnél, én.
    – Te zseni vagy, Setsu! – ámuldoztam, ahogy én is belevettettem magam a csomag rejtelmeibe.
    – A gamer felhasználónevem Sestu24, ami tudom, nem túl kreatív. Viszont így fognak téged hívni, ezért jegyezd meg.
    – De hát akkor rögtön látni fogják, hogy nem vagyok japán!
    – Ne aggódj, rengeteg ember használ japán neveket, ebbe semmi gyanús nincs. Azt feltételezik, hogy szereted azokat a dolgokat. Ebben pedig meg is fogjuk őket erősíteni, a kedvenc rózsaszín parimmal! – vette elő a dús, babarózsaszín parókát.
    – Most már tényleg kezdek félni... - suttogtam, mire titokzatosan felnevetett.

         Nagyjából fél óra múlva Armin visszakaphatta a szobáját és bejöhettek a fiúk. Az ikrek teljes döbbenettel figyelték az átalakulást.
    – Na mit szóltok? – kérdezte Setsu, büszkén dicsekvő hanggal – Az én alkotásom!
    – Lenyűgöző... - csodálkozott Armin.
    – Ugye? Úgy döntöttem, elég csak deréktól felfelé variálni, a többi úgy sem látszik a kamerában. A „GAME OVER" pólóm jól állt neki, hozzá kapott Witcher nyakláncot és Trónok harca karkötőt, a medálokon 1-1 ház címerével. – ecsetelte, hangjában teljes büszkeséggel - Kicsit kisminkeltem és megkapta a Krul karakterparókámat, ami szerintem nagyon jól áll neki.
    – Szóval rajta van minden, amit szeretsz.
    – Pontosan. Vagyis nem minden, de igyekeztem. Hiteles is, és puskázni is tud. És ha már itt tartunk, a kamera mögött, az asztalodon elhelyeztem néhány játék, anime meg filmes figurát, amit csak ti láthattok. Onnan még lehet lesni, ha rólam kérdeznének.
    – Tényleg, hihetetlen vagy, Setsu! – lelkendezett Armin.
    – Még szép, mi értünk a cosplayhez! – kacsintott rá a lány. – Még van egy nagyon rövid idő, szóval egy gyors talpaló. - fordult hozzám.
    – Setsu24 vagyok, Armin pedig Teetrox. Így hívjátok egymást. Ne beszélj a származásomról és a lakhelyemről, se semmilyen hivatalos információról. Azt tudják, hogy egyetemista vagyok és szeretem az állatokat, meg az elektronikus zenéket. Kedvenc játékom az Assassins, mindegy melyik részéről beszélsz, ami eszedbe jut. Armin remélhetőleg segíteni fog.
        Az idő vészesen telt, egyre nagyobb görcs nőtt a gyomromba. Hogy is gondolhattam és ezt komolyan? Mégis hol járt a fejem, amikor erre rábólintottam?? Már egész valóságossá vált Castiel jóslata, miszerint teljes leégés lesz az egész. És még nézni is fogja!

    – Elkezdődött! – szólt hirtelen Armin a monitorja előtt állva, majd a Youtubeon tényleg elindult egy live közvetítés, ahol a két srác (jó ég, hogy is hívtál őket?!) elkezdték felvezetni a mai témát.
Setsu és Alexy elbúcsúzott tőlünk, majd elindultak a szomszédos, másik iker szobájába, ahol persze ők is nyomon követik az eseményt Alexy laptopjáról.
        Rettenetesen izgultam és alig vártam, hogy vége legyen. Viszonylag hamar behívták az első párost, így már két helyszín volt megosztva a nyilvánosság felé. A fiúk ejtettek pár szót róluk, majd elindult egyfajta ismerkedés. Minden porcikám rájuk koncentrált és igyekeztem tanulni tőlük, mert mi leszünk a következők.
„És most itt az ideje, hogy behívjuk a csoportba a következő verseny párosunkat, Setsu24 és Teetrox személyében!"
Armin monitorán azonnal megjelent egy ablak, amit elfogadott és megjelentünk mi is a képernyőn.
„Nahát, srácok! Ti aztán izgultok!"- nevetett az egyikük, mire megpróbáltam egy mosolyt kicsikarni magamból. –„Hagy legyek őszinte, személy szerint rátok voltam ma a legkíváncsibb. Főként Setsu24-re, akit ma láthatunk először nyilvánosan!"
„Már jönnek is a kommentek és valóban egyet kell értenünk a nézőinkkel, nagyon aranyos gamerrel van dolgunk." – csatlakozott a másik is, mire továbbra is csak idiótán vigyorogtam – „Nagyon megnyerő a stílusod, Teetroxra nem véletlenül irigyek a legtöbben."
    – Kösz mindenkinek, srácok. Mi is nagyon vártuk, hogy ma beszélhessünk veletek! – csatlakozott Armin, és szinte megdöbbentett, mennyire nyugodtan, de mégis lelkesen tudott beszélni. Persze ez valahol nem is csoda, hiszen ez az ő világa.
„Akkor kezdhetnénk is az alapokkal, itt ugyanis ti számítotok a friss húsnak, a legújabb párnak. Hogyan is találkoztatok ti ketten?"
Armin látszólag elgondolkozott, majd felém fordult – Hmm. Hogy is volt, kedves?
Kétségbeesetten néztem rá, a lehető legkevésbé feltűnően. Mégis honnan tudjam? Netes platform? Véletlenül az utcán? Kavargott a fejem. Armin flegma pillantást vetett rám.
    – Köszi, játszd, hogy fogalmad sincs. – mondta sértődötten – Gondolom nem mondd neked semmit sem a tavalyi tengerpart...
    – Ó! – felcsillant a szemem, ahogy beugrott a nyári szünet, amikor Sophie elhozta Setsut a tengerpartra. – Ne aggódj, nem fejtettem el – nevettem, miközben próbáltam felidézni a történteket. – Igen, az osztálytársaiddal szerveztetek egy összejövetelt, ahová meghívtátok a kolis szobatársamat. Nagyon jóban vagyunk, így elvitt magával. – gondolatban megveregettem a vállam, amiért át tudtam szőni a sztorit más szemszögébe.
„Nem mondod! Teetrox már az első találkozáskor láthatott bikinibe?? Szerencsés mázlista!" – Armin elégedetten húzta ki magát.
    – Igazából sokáig tunikában volt, és persze kiderült, hogy miért. Az első adandó alkalommal rájöttünk, hogy Setsu24 nem tud úszni. – mesélte gúnyosan – Hamar elvitte egy hullám.
    – És hoztál nekem egy feltűnően nagy hattyús úszógumit... - folytattam tovább, mire Armin lemerevedett. Értetlenül néztem rá, ő pedig úgy tűnt azzal küszködik, megszólaljon e. Összepréselte a száját, végül egy apró mosolyt mutatott, amit valószínűleg csak én láthattam.
    – Igazából az nem én voltam, hanem egy szőke fiú osztálytársam.
Jó ég, tényleg..! Az Nathaniel volt...
„Azt hiszem, Setsu24 kínos helyzetbe került. De nem is lehet rá haragudni, annyira aranyos a reakciója."
„Most viszont hagyjuk is őket egy kicsit és hagy hívjuk be az utolsó, harmadik versenypárost!"
        A képernyőn megjelent, hogy számukra le vagyunk némítva, így végre sikerült fellélegeznem. Bár továbbra is magamra erőltettem a jó pofit, mert ettől függetlenül még látnak minket.
    – Most komolyan, Armin... Nem tudták volna nem lebuktatni? Ők úgy sem tudják mi az igazság, egyszerűen csak helyeselned kellett volna! – mondtam a lehető legnyugodtabban.
    – Tudom, bocsi. Csak nehéz nem cukkolni, te pedig egy olyan labdát küldtél felém, amit muszáj volt lecsapni.
    – Így sem egyszerű, és még csak az elején vagyunk..
    – De már nem rólunk lesz szó, hanem játékokról.
    – Juhú... - mondtam kedvtelenül.
    – Ne aggódj, segítek mindenképp. Vagy inkább csak nem hagyom, hogy szóhoz juss.
Nemsokára befejezték velük is az ismerkedést és végül mindannyian szóhoz juthattunk.

        Feloldották a némítást mindenkiről és elkezdődött az igazi stream. Hirtelen, mintha egy komoly tárgyaláson vennék részt, úgy boncolgattak egy egy témát. Kiveséztek különböző gameek hibáit, újítást amit nem kellett volna, bónuszok, amiket jól elrejtettek a játékokban. Mivel sokan voltunk, szerencsére egyáltalán nem volt gyanús, ha valaki alig szól hozzá valamit.
„...Setsu24, úgy tudjuk, te már rég vártál az idei megjelenésre. Fogadni mernék, hogy amint kijött, már beszerezted"
    – Kár lenne tagadni! – nevettem – De az az igazság, hogy egyenlőre még porosodik az asztalon, nem volt időm játszani vele túl sokat. – próbáltam hárítani, mert bár az előző részeket ismerem hallásból, semmit nem tudok az újról, csak amit talán egy reklám plakáton láttam. Az pedig nem sok.
„Ezt alig hiszem el! Azok után, hogy mennyire vártad, és már 36órája kint van... Ne is próbálj minket azzal etetni, hogy még nem próbáltad ki"
    – Természetesen kipróbálta, hisz róla beszélünk. Ezt én is tanúsíthatom. – javítgatott Armin.
    – Igen, csak arra akartam kilyukadni, hogy nem olyan ütemben haladok vele, ahogy szoktam. Vizsgaidőszak van, és hát bár fájó szívvel, de a beadandóm egyenlőre mégis fontosabb. – bíztam benne, hogy sikerül kivágnom magam ebből. Setsu tényleg komolyan veszi a tanulmányait, így ennek helytállónak kell lennie.
„A kötelességtudatos Setsu24" – helyeselt az egyikük.
    – E mellet pedig aligha beszélhetnék a játékról spoiler mentesen, úgyhogy jobb nem is fájdítani a szívet.
„Ahogy mondod. A spoilerekhez még túl friss."
Lassan egyre nyugodtabban tudtam beszélni és egész jól átadtam a szerepet is. Később még visszatértünk a stílusomra és felvetődött, hogy milyen animéket szeretek, mire vettem egy gyors pillantást az asztalon álló figurákra. Bár soha nem láttam, de egyből felismertem a klasszikus Sailor Moont, és gyorsan a fekete füzetről is le tudtam olvasni a „Death Note" feliratot. Visszaemlékeztem arra, amit ma mondott Setsu, így büszkén eldicsekedtem a „Krul karakterparókáról". Mikor pedig már azt hittem minden megvolt, utoljára még beugrott egy cím és ezúttal hibátlanul ki tudtam mondani, hogy „Kaichou wa maid sama". Szinte már dagadt a májam az elégedettségtől.
Egy másik páros vette át tőlem a szót, ugyanis ők is el tudtak merengni a japán rajzfilmes világban. Bár nagyon elkanyarodtunk az eredeti témától, mindenki jól érezte magát. Meglepődtem, mikor a sapkás Bill bejelentette, hogy ideje szünetet tartani. 15-20 percnyire tervezik, majd újra mindenkit visszahívnak.

        A kapcsolat megszakadt, mire Arminnal elégedett lelkesedéssel ujjongtunk. Büszke voltam magunkra.
Ekkor beléptek Alexyék is, hasonlóan jókedvvel karöltve.
    – Egy zseni vagy, Caroline! Jobb vagy, mint hittem! – ujjongott Setsu is, mint egy tinédzser a kedvenc sztárjára.
    – Igen, úgy tűnik tévedtem a bal jóslatommal.. – értett egyet Alexy.
    – Hé, na és én? Nekem nem örül senki? – fakadt ki Armin.
    – Te csak magadat adod, nem kell színészkedned és még olyan dolgokhoz is hozzászólnod, amihez gőzöd sincs. – oktatta a testvére.
    – Meglepődnél, ha tudnád hány tanórán színészkedek és szólok hozzá olyan dolgokhoz, amihez gőzöm sincs..
        A szünet gyorsan letelt, de arra elég volt, hogy mosdóba menjek és csináljunk egy gyors igazítást a parin.
Arminnal ismét elfoglaltuk a helyünket, a többiek pedig újfent elhagyták a szobát.

        A monitoron megjelentek a fiúk és elkezdődhetett a folytatás. Emlékeztetőül elismételték a mai videó témáját a nézőknek, és felvázolták mi történt eddig.
Majd Bill komolyabb hangnemre váltott: „Mielőtt folytatnánk, beszélnünk kell egy fennálló szituról és annak tisztázásáról. Ehhez pedig behívom Teetroxot és Setsu24et."
Armin elfogadta kapcsolatfelvételt, így megjelentünk a képernyőm, mindketten értetlen tekintettel.
„Az a helyzet srácok, hogy gyakorlatilag felrobbantottátok a kommentszekciót. A szünet alatt rengeteg hozzászólás érkezett rólatok, és a nézőink akarata számunkra szent és sérthetetlen. A jó hír, hogy imádnak titeket. A rossz, hogy a nagyobbik része, képtelen elhinni, hogy ti valóban együtt lennétek."
    – Oh.. –nyögtem, mire Arminra sandítottam.
    – És, mivel tudnánk ezt a kételyt elfedni? – kíváncsiskodott Armin – Talán mutassak közös képeket?
„Nem, a nézők nagyon egyértelmű bizonyítékot vár, mégpedig egy csókot, Setrox között"
    – Setrox..? - vigyorgott Armin – Komolyan shippelnek minket? Akkor tényleg elbűvölhettük őket.
Armin könnyedén fecsegett tovább, és viszont teljesen kizökkentem. Azért csak nem fogunk itt a nyilvánosság előtt smárolni.. Meg úgy amúgy is.. csak nem fogunk mi smárolni...
Arra sem figyeltem, hogy mit beszélnek, csak mikor már Armin mellettem állva felém fordult, kihallottam tőle, hogy „...Egy csók nem oszt-nem szoroz".
    – Parancsolsz? – néztem rá, addigra pedig már megfogta a derekamat.
Armin könnyedén, csibészes mosollyal közeledett felém, majd hirtelen megállt.
Fogalmam sincs, hogy milyen képet vághatok, ami miatt meggondolta magát. Csak egy pillanatig habozott, ismét közeledni kezdett, mire erősen becsuktam a szemem és összepréseltem a számat. Hátrálni próbáltam, de meggátolt, hogy a derekamat fogta. Nem lehet!
Nem lehet! Aucs!!
Kipattant a szemem, majd a kezemet azonnal védekezőn az arcom elé tettem. Megharapott! Megharapta az orromat!
    – Ez van srácok, lebuktunk! – emelte meg a kezét Armin mire a túloldalon a fiúk nevetni kezdtek. Egyáltalán nem haragudtak, de emlékeztettek minket a szabályaikra.
„Nagyon jó próbálkozás volt tőletek, de gondolom tisztában vagytok vele, hogy ez kizárást jelent. Bár még így is, köszönjük nektek ezt a fajta élményt a csatornának. És hogy beszélgettünk."
„Mellesleg, ha ez vigasztal benneteket, a nézőink olvadnak tőletek és ezután főleg drukkolnak, hogy összejöjjetek!"

        Pár pillanat múlva kinyomtak minket és bár akadt jó néhány fennálló probléma, legalább a csatornától jó hangulatban távoztunk.
Ahogy ketten maradtunk, némán összenéztünk. Armin velük szemben lazán kezelte a dolgot, én viszont ez idő alatt egy szót sem szóltam.
        A szomszéd szobából és hangosabb csörrenés hallatszott, amit Alexy hangos panasza követett. Mély trappolás közeledett Armin szobája felé, majd az ajtón Setsu rontott be.
    – Te hülye! Barom! Totál elmebeteg, IDIÓTA! – tombolt Setsu, és bevallom tettem pár lépést hátrafelé, noha minden szava Armin felé irányult. Ezt jól nyomatékosította az is, hogy már szemtől szemben állva, ujjal mutogatott rá.
    – Héj, nyugalom... - emelte meg ismét a kezét Armin megadóan. – Sajnálom, hogy lebuktunk.
    – Nem ez a baj, te tökfej! Mindenki azt hiszi, hogy engem próbáltál majdnem megcsókolni. Vagy, hogy az én orromat rágcsáltad! De mind emellett pedig majdnem Carolinera erőltetted magad, az engedélye nélkül. Eszednél vagy te?? – ezután tovább folytatta a prédikációt, csak már japánul, így egy szót sem értettünk belőle. És van egy olyan érzésem, hogy ez jobb is így.
Megérkezett Alexy is, az ajtónál állva, csípőre tett kézzel, az egyikben átnedvesedett rongyot szorongatva. Kíváncsi lennék, hogy Setsu mit tört el, mielőtt ide berontott, de ennek most nem volt itt az ideje.
    – Én tudtam, hogy ennek pocsék befejezése lesz. – mondta végül, a fejét csóválva. – És még hol a vége.. Szerintem ehhez másnak is lesz egy két szava.
Csak remélni mertem, hogy Castiel nem kezdte el időben nézni a folytatást. Armin nem értette az utalást, de nem is volt ideje erre reagálni, mert Setsu újra tombolni kezdett. Alacsony és vékony lány, most mégis úgy tűnik, hogy egy fél focicsapatot le tudna verni.
        Pár perc múlva Alexyvel magukra hagytuk őket, és átmentünk az ő szobájába. Leszedtem magamról a parókát és a kiegészítőket, majd segítettem feltakarítani a mini vízesés szökőkutat, amit a sértett fél véletlenül akkor vert le, mikor mérgesen felpattant az ágyról. A laptop legalább Alexy ölébe hullott, így az megúszta. Egy ideig némán szedtük a darabokat és hallgattuk Setsuko kioktatását a túloldalt. Végül lassan csönd lett és bármiről is beszéltek, mi már nem voltunk fültanúja.
    – Sajnálom az okozott kárt... - mondtam végül egy mini szikladarabot forgatva a kezemben. Válaszul először csak sóhajtott.
    – Ez van. Kár érte.
    – Egyébként a szüleitek hogy-hogy még nem jöttek ide? – utaltam az eddigi káoszra ami kialakult. Ennek ellenére még csak be sem néztek megnézni, hogy mi a vita oka. Vagy csak hagyják, hogy magunk között oldjuk meg?
    – Elmentek egy jó ideje kettesben, hogy ne zavarjanak. És mennyivel jobb is most így..
    – Hát... azt hiszem. De kérlek ne hajtogasd megint azt, hogy te előre megmondtad. Erre azért még sem lehetett számítani.
    – Bár tudtam, hogy bukta lesz, azt gondoltam, hogy majd azért, mert rájönnek, csaló vagy. Nem sejtettem, hogy épp a tesóm lesz idióta. Sajnos tényleg könnyen képes bárkit lesmárolni, érzelmek nélkül is. Csak emiatt utálok vele diszkóba menni. – tette hozzá bosszúsan.
    – Nem tudtam, mit csináljak. Nyilván nem csókolnám meg Armint, ő egy jó haver. És.. Castiel legjobb barátja, azt hiszem.. Ennek nagyon rossz vége lesz.
    – Úgy gondolod? – forgatta a szemét. – Ne aggódj, elég egyértelmű volt, hogy te nem akartál semmit. – sóhajtott Alexy.
    – És arról nem is beszélve, hogy most Armin Setsukoval is problémába ütközött. Szegény lány, ezt biztos, hogy nem fogja hamar elfelejteni. Bár meglepett, amikor elkezdett kiabálni.
    – Nekem kissé más érzésem van ezzel kapcsolatban. Tudod, mikor felvetődött a közös videózás, Setsu elgondolkozott rajta. Csak utána tudta meg, hogy itt párokról van szó, és akkor már egyértelműen tiltakozni kezdett. Szerintem nem akart Armin kamu barátnője lenni.
    – Áh, értem. Erre fel pedig most ilyen szituációba került. Akkor meg pláne nem értem, hogy békélhetne meg egyhamar.
    – Az ekkora dühkitörés, egy sértett nőre vall. Aki nem akart KAMU barátnő lenni. – nyomatékosított, mire a reakciómat figyelte. Beletelt pár pillanatba, mire összeraktam a képet.
    – Oh... ÓÓH!! – csodálkoztam.
    – Igen.. Kíváncsi lennék, Setsu mit lát az én idióta tesómban, de én úgy veszem észre, hogy most inkább az érzéseivel küzd és ezért akadt ki ennyire.
    – Nem irigylem őket. Ha eddig semmi, ez biztos, hogy betesz a barátságuknak. – Alexy hosszasan elidőzött a dísztárgy darabokkal teli tálon.
    – Bár nekem ebben nincs sok tapasztalatom... De kívülállóként nézve, már nem az első alkalom, hogy az emberek kapcsolati problémái akkor oldódnak meg, mikor már minden kötél szakad.
    – Ezt hogy érted?
    – Sokáig magukba tartják az érzéseiket, de ha valami hatására robban a bomba és kijön minden, az egyben megoldás is lehet. Valami ilyesmi történt veled is Castiellel.
    – Tessék..?
    – Ő is kedvelt, te is kedvelted. Elnyomtátok magatokban, majd a problémák felgyülemlettek. Mikor is robbant a ti bombátok? Szilveszter környékén?
Visszagondoltam arra a stresszes időszakra. Sok minden történt és néha már azt hittem, hogy a barátságunk is odalesz. Aztán valamikor tényleg sikerült átlendülni a part túloldalára, ahol igazából minden szépen helyrejött.
    – Bízom benne, hogy Armin és Setsuko is meg tudja beszélni maguk között a gondjaikat.
Alexy nem válaszolt, hirtelen felkapta a fejét és hallgatózni kezdett. Értetlenül figyeltem, de akkor én is meghallottam. Mintha a bejárati zár kattanna.
    – Szerintem hazajöttek a szüleim. – mondta, azzal felállt az ágyról.
    – Gyerekek! – hallottuk az anyja hangját a bejárat felől – Egy osztálytársatok is éppen most érkezett.
Összenéztünk, majd elindultunk a szülők felé. Az ikrek apja mögött közvetlen, ott állt Castiel teljes életnagyságban. Egyáltalán nem mosolygott, szeme szikrákat szórt.
Dühös volt.
Rám pillantott, majd Alexyre, aztán tekintete tovább kutatott. Ekkor megjelentek Arminék is a másik szobából. Castiel zsebre dugott kézzel az ő irányába fordult. Jól látható az állcsontja íve, ebből következtethető, hogy erősen szorítja a fogait. Az egyedüli oka, hogy nem rendez még jelenetet, az a felnőttek jelenléte és a feléjük irányzott diszkréciója.
    – Helló Armin. Lenne mit megbeszélnünk. – mondta merev tekintettel.
A fiú értetlenül nézett, Setsuko pedig gyanakodva bámult rám. Nem tudtam viszonozni, így kínosan elfordítottam a tekintetem.
    – Nahát, Armin. Képzeld csak, úgy tűnik, hogy ők együtt járnak. – mondta Setsuko ironikus hangvétellel, miközben keresztbe tette a karját és nekidőlt az ajtókeretnek.
    – Minden rendben, gyerekek? – kérdezte az ikrek apja. Nem értette, mitől ilyen feszült a légkör.
    – Igen. – mondtam egy kis mosolyt magamra erőltetve – Én éppen menni készültem, Castiel pedig értem jött. – odamentem hozzá és igyekeztem a karjánál fogva noszogatni. Az ökölbe szorult kezét továbbra is a zsebében tartotta, de legalább követett.

    Elköszöntem és alig vártam, hogy kiérjünk. A buszmegálló felé néma csöndben haladtunk, egészen amíg le nem ültünk a padra.
    – Castiel...
    – Ne kérj helyette bocsánatot! – vágott a szavamba – Rohadtul meg szeretném ütni.
    – Pocsékul sült el, ez igaz. De te is tudod, hogy Arminnak fogalma sincs arról, hogy együtt vagyunk. A legjobb barátod. Szerinted megtette volna, ha van róla bármi fogalma? – nem válaszolt és a tekintetét is elfordította.
    – Ne legyél rá dühös...
    – Nem vagyok.. Legalább is nem csak ő rá.
    – Rám is?! – néztem hitetlenkedve, mire nagy nehezen végre felém fordult. Tekintete mit sem változott.
    – Nem. Magamra. Armint tényleg nem okolhatom, te pedig ugye megkérdeztél és beleegyeztem. Még kíváncsi is voltam, mi sül ki belőle. De az az igazság, hogy már az előtt felhúzott, hogy megpróbált volna megcsókolni.
    – Mégis miért?
    – Csak úgy. Cseszett, hogy más valaki van melletted. És azt mondjátok, hogy jártok, még ha ez nem is igaz. Meg az a kretén is azt fújja, hogy összeilletek. Hát b@ssza meg! – óvatosan Castielnek dőltem. Nehéz elhinni, hogy aki eddig elégedett volt azzal, hogy csak kettesben kerülünk romantikus hangulatba, hirtelen mégis féltékeny, hogy mással gondolnak egy párnak. Evett a bűntudat, de egy picit ez akkor is jó érzés. Ezen kívül, hogy elmondta mi baja van, kicsit ő is lenyugodott.
    – Nem fog több ilyen előfordulni. – nyugtattam.
    – Ez nyilvánvaló dolog. – duzzogta az orra alatt.
Pár percig némán ültünk, de hagyta, hogy a kezét babráljam. Szép hosszú ujjai voltak, amik illettek a gitárhoz.
        A buszon ismét csöndben töltöttünk el 10 percet, de nem bántam. Legalább is nekem kellemes volt. Csak Castiel és a gondolataim. Leszálltunk a megfelelő helyen, ő pedig azonnal rágyújtott egy cigire.
    – Elkísérlek a kollégiumig. – „ajánlotta" fel, majd rögtön el is indult volna.
    – Komolyan? Bezárnál az emeleti szobámba, mint egy Csipkerózsikát vagy Fionát?
    – Szemrebbenés nélkül. - mondta, de közben már kissé mosolygott.
    – De hát itt az egész hétvége. Biztos, hogy nem tölthetjük el másképp? – puhatolóztam csintalan mosollyal. Természetesen azonnal levágta és tetszett neki az ötletem.
    – Ha szeretnél egy sárkányt magad mellé társaságnak, akkor a másik irányba is mehetünk. – kinyújtotta a kezét, én pedig boldogan elfogadtam. Mielőtt pedig még elindultunk volna az otthona felé, váratlanul lehajolt, hogy megcsókoljon.
Akaratos volt és birtokló. A tudomásomra adta, hogy hozzá tartozom. Nekem pedig semmi nem volt édesebb az ő füstös csókjánál.

        Hétfőn, óra előtt megkaptam Rosától a fejmosást, mivel a pénteken leforgatott videót, valamikor hétvégén megnézte. Csatlakozott hozzánk Alexy, aki pedig elmesélte, hogy a testvére és Setsuko mostanában furcsán csendesek. Nem tudni, hogy ez jó vagy rossz dolog, valószínűleg az eredménnyel még várnunk kell.
    – Egyébként hogy lehet, hogy te már beértél, de Armin még nem?
    – Együtt jöttünk, csak megállt a suli bejáratnál. Azt mondta, még el kell intéznie valamit, és hogy fontos, mert csak így lehet minden a régi. Valami férfi becsületről hablatyolt.
    – És te ezt csak úgy ennyiben hagytad? – faggatta Rosa, mire megvonta a vállát.
Nemsokára bejött a tanárnő is, és elkezdte a biosz órát. Csak két ember hiányzott, de az igazán furcsa csak az volt, hogy ez a két ember egyszerre, együtt érkezett meg.
    – Mondják meg, hogy lehet így kezdeni a hetet? Maguk már végzős diákok..! – kezdte a szokásos szóáradatot, de akkor hirtelen elhallgatott. Armin picit elfordult, így jól láthatóvá vált egy ökölnyi nagyságú, halványlila folt a szeme alatt – Magával meg mi történt, fiatalember? Maga meg ott, vegye már ki a kezét a zsebéből, ha nem vette volna észre, órán van!
Castiel vonakodva, de megtette, így a következő pillanatban mindenki megcsodálhatta a bütykein található színváltozást. Az osztály ledöbbent, engem levert a víz. A tanárnő is gyorsan összeadta a látottakat, és felállt az asztaltól.
    – Maga azonnal indítson az igazgatóiba! – emelte meg a hangját, mire Castiel tiltakozás nélkül, már épp fordult volna a kijárat felé.
    – Semmi bajom, tanárnő. Ez csak egy baleset volt. – mentette Armin, mire legtöbben értetlenül néztünk rá. Komolyan? Jobb nem volt?
    – Aligha hiszem el!
    – De tényleg, csak elestem..
    – Mégis hová esett..?
    – Hát... Castiel öklére...
A teremben teljes csönd lett, senki nem bírt szóhoz jutni. Valahol az első padban, valaki megköszörülte a torkát, végül pedig Nathanielből kitört a röhögés.

~*~