Vadócok (Csábításból Jeles fanfic)

32. Nyakig a pácban 1.2

      Válla mögött a pubba néztem, ahonnét kijött és éppen csukódott már be az ajtó, a beszélgetés és zene közös zaját eltompítva. Egy kisebb sokkot kapva szóhoz sem jutottam. Nathaniel sem tudta mire vélni a váratlan találkozást, vagy inkább lebukást. Nem tűnt részegnek, simán megállt a lábán, de azt is látni lehetett, hogy nem „csak egy sör" volt.
    – Szia. – köszönt, majd komótosan felsétált a lépcsőn és elment mellettem. Feltehetőleg a buszmegállóba indult, ami legfeljebb 150 méterre van.
Mivel én is arra megyek, úgy tűnt, mintha mögötte sétálva őt követném.
Csendben haladtunk, majd a célnál megállt és egy korlátnak támaszkodott. Egy pillanatra én is így tettem, de végül úgy döntöttem nem pesztrálom és tovább megyek.
     – Nem számítottam rá, hogy találkozunk. – szólt hirtelen – Már éjfél is elmúlt.
     – Irisnél voltam. Rendezett egy csaj bulit. – magyaráztam halkan. Tagadhatatlan volt, hogy az eszem tejesen máshol jár. Mit csinál? Gyakran jön ide? Történt vele valami?
    – És egyedül te jöttél el? – kérdezte meglepve, még a szemöldöke is fentebb ugrott.
    – Nem, Kim és Viola velem voltak. Csak.. félúton visszamentem, mert ott hagytam valamit.
    – Akkor már nincsenek itt? – kérdezte gyanakodva.
    – Nem, nincsenek.
Ismét csönd lett, majd közeledett a busz fénye. Megállt a táblánál, kinyitotta az ajtaját és elment két leszálló. Szememmel Nathanielt pásztáztam, aki meg sem mozdult. Az ajtó bezáródott és a jármű elhaladt.
    – Nem ezt a járatot vártad? – kérdeztem. A menetrendhez léptem, ami szerint már csak 5órakor jön a következő, addig pedig még 4 óra.
    – Mindegy. Nem szeretek otthon lenni.
    – Ezért vagy el ilyen későig? – alig észrevehetően bólintott. Olyan semleges tekintete volt és mindez a szituáció is annyira távol állt Nathanieltől. – Amikor azt mondod, hogy otthon lenni... a családi házra gondolsz.., vagy a lakásodra?
    – A lakásra. Mindegy. Nem kezdek bele, mert nem kell utána senkitől a sajnálat. – ellökte magát a korláttól, picit megimbolygott. Végül megtalálta az egyensúlyát és elindult.
Most már követtem.
     – Nathaniel... Megértem, hogy a problémáid esetleg túl személyesek.. De ha megtorpantál és nem tudsz tovább haladni a megoldás felé... Nem rossz az, ha segítséget kér az ember. Tudom, hogy van erre alkalmasabb is nálam, nem kell, hogy nekem eláruld. Csak azt mondom, hogy ez az állapot sem lesz eredményes. Beszélj valakivel.
        Már csak egy sarok választott el a parktól. Felém fordult és elmosolyodott, majd rögtön utána hatalmasat ásított.
    – Pusztán tanácstalan vagyok a továbbtanulásomat illetően. – válaszolta, mire csak egy meglepett „Oh..!"-t sikerült kinyögnöm. Azonnal kapcsoltam, hogy nem ez a leghelyesebb válasz, ha már elmondta mi bántja.
    – Mármint.. Sajnálom, ez hülye reakció volt.. Csak tényleg nem erre számítottam.
    – Nem arra a karra jelentkeztem, amire akarok.
     – Miért? És mire szerettél volna? – ezúttal ő lepődött meg. Megálltuk a park elején, ahol a játszótér van és a vasrácsos, gúla formájú mászókának támaszkodott.
    – Ez egy nagyon jó kérdés... Nem gondolkoztam el sosem azon, hogy hová szeretnék menni tanulni, mert az apám már mindenről döntött én pedig vakon engedelmeskedtem. De ha belegondolok, hogy én egy olyan jövőt kell leéljek, amit ő megtervez, csak elvesztegetett idő lenne az én életemből.
    – De miért kell úgy tenned, ahogy ő mondja? Még mindig...? – nem tudtam befejezni, és szerencsére ő sem akarta hallani a végét. 
   – Nem. De hiába élek más helyen, vagy vagyok már szinte felnőtt ember.. A középiskolai tandíjamat ők fizetik, ahogy a lakást is, amiben élek. Ameddig nem saját erőmből maradok talpon, függök tőlük. Ezt ők is tudják.
    – De.. Az egyetem mellett nagyon sok tanuló vállal munkát. A kollégiumok pedig jóval olcsóbbak, mint a lakások és nincs rezsi. Azt is kétlem, hogy nem ösztöndíjjal kerülnél be az egyetemre.
    – Ezt már én is átfutottam. Így is ott kell elkezdenem a tanulmányomat, mind addig amíg nem kezdek el dolgozni. Ha ez csak 2 hetet vesz el a tanévből, már akkor is késő. Nem valószínű, hogy lesz hely más karon, ami szimpatikus. Leghamarabb talán félévkor válthatok, de az is lehet, hogy csak következő évben, akkor viszont az elejéről kezdve.
    – Te tényleg alaposan felmérted a helyzetedet.. – sóhajtottam és mellé álltam, szintén a mászókának támaszkodva. Utáltam magam, hogy semmi jó tanács nem jutott az eszembe, vagy valami amivel segíthetnék. Végigpörgettem mindent az agyamba, de semmi jó ötlet nem ugrott be. Mire is gondolhatnék, ő valószínűleg már mindent számításba vett.
A gondolataimból az rántott ki, hogy Nathaniel a kezét nagyon lágyan a fejemre tette.
    – Ne törd magad rajta. Látom, hogy koncentrálsz és már ez is bőven elég. Igazad volt abban, hogy néha jobb egy kicsit kiadni a felgyülemlett nyomást. – leengedte a kezét, én pedig elgondolkoztam, tett e már ilyet ez előtt. Ő mindig megtartott egy bizonyos határt a lányok felé, ami az érintésekkel kapcsolatos.
    – Ambernek esetleg.. nem beszéltél ezekről? – kérdeztem. Mégiscsak testvérek, és biztos vagyok benne, hogy privát körülmények között megvan a testvéri kapcsolatuk. Időnként.
    – Nem. Az is bőven sokkolta, mikor régebben kiderültek azok a dolgok. Nem akarom, hogy ezen aggódjon, vagy hogy megpróbáljon beszélni a szüleinkkel. Ő velük él, nem lenne jó, ha megromlana még jobban a kapcsolat.
    – Felelős döntés. Így viszont egyedül maradtál.
    – Valahogy úgy. Bár ha úgy tetszik, téged magammal rántottalak.
    – Ne aggódj. – halkan nevettem, majd felé fordultam – Mivel jövőre más suliba leszünk, magammal viszem a titkodat.
    – Tényleg... már el is felejtettem, annyira megszoktam, hogy osztálytársak vagyunk. Amikor a könyvtárban tanultunk, azt mondtad, hogy két helyen gondolkozol. Hová jelentkeztél?
    – Mindkét suliba. – vigyorogtam – Hagyom, hogy a jövő eldöntse. De ha sikerül mind a kettő és választanom kell, Castiel miatt itt maradnék, mert otthonról nagyon ritkán láthatnánk egymást. Főleg, hogy nem csak miattam kell egyeztetni majd folyton, hanem az ő munkájából kifolyólag is. Ha tényleg beindul nála, akkor tényleg nem lesz egyszerű kettőnknek.
    – Nagyon szerencsés veled, az biztos. – mosolygott Nathaniel. Felnézett az égre, majd nagyon sóhajtott. – Most már nem tartalak fel. Így is szégyellem, hogy ilyen állapotban láttál. Köszönöm az idődet.
    – Veled mi lesz most? Még több, mint 2 óra van a következő buszig.
    – Hívok egy taxit. Legalább White is örülni fog, hogy láthat.
    – Van aki hazavár. – mosolyogtam.
    – Igazad van. Menjünk, a kollégiumod már nincs messze. Utána majd telefonálok. – elindult, de én nem mozdultam, így kérdőn visszanézett.
    – Hát emiatt jöttél erre? Hogy elkísérj? – kérdeztem, a reakciója pedig egyértelmű volt – Bocsi, de.. Én ma nem oda megyek, hanem... Castielhez.
    – Oh.. – válaszolta ő ezúttal – És hagyta, hogy egyedül menj hozzá éjszaka közepén? – csodálkozott.
    – Nem tudta, mikor fogok eljönni Iristől, ezen kívül mostanában van elég dolga.
    – Akkor még most is úgy tudja, hogy a barátnőddel vagy, ha jól sejtem..
    – Hát.. renden, ez most tényleg nem a legjobban jött ki. – nevettem.
    – Ne aggódj, nem foglak én semmiben kioktatni, tudom, hogy egy nagyon rendes lány vagy. Messzire kell még menned innen?
     – Nem, ne aggódj. Közel lakik, egy nyugis utcában. Eljutok egyedül.
    – Azért vigyázz magadra. És tudom, hogy semmi közöm hozzá, de néha tényleg elfelejted, lányként mennyire kiszolgáltatott helyzetben vagy idegenekkel szemben.Elköszöntünk egymástól, majd még eszembe jutott valami.
    – Figyelj, Nathaniel... Igazából miért is utáljátok egymást Castiellel ennyire? Akkor lettetek nagyon rosszba, amikor volt az a félreértés Deborahval.
    – Nem, inkább csak az tette rá az i-re a pontot. De ha őszinte akarok lenni, az sem igaz, hogy utálom. Inkább unszimpatikus, aki miatt sok bajom van a diák önkormányzatival. Kezdetben elég volt megemlítenem, hogy hiányzás, vagy igazolás, már nekem akart jönni. Ma már felnőtt annyira, hogy csak gyenge beszólásokkal dobálózzon. Bár azzal sem segíti a helyzetemet. Viszont... Meg kell hagyni, amióta együtt vagytok, mintha nyugodtabb lenne, és gyakrabban jár órára. Na nem lett gyökeres változás, de szemmel látható, hogy jó hatással vagy rá.