Vadócok (Csábításból Jeles fanfic)

36. Éljük meg a jelent ~VÉGE~

        – Csendet a teremben! – próbálta túlkiabálni az igazgatónő, a diákok zsivaját – Tudom, hogy már mindannyian menni szeretnének, de nem árt még némi fegyelmet produkálniuk, hiszen egy fontos dolog hátra van! Nos. – köszörülte meg a torkát, miután megbizonyosodott, hogy a figyelem rá hárult – A vizsgák és a tanulmányi éveik ezzel végleg lezárultak. Bár az ünnepségen már elmondtam, de engedjétek meg, hogy szűkebb körben is gratuláljak mindenkinek a sikeres érettségiért. Remélem, hogy sok tudást hasznosítanak majd az életben. Igazán bíztam benne, hogy minden tanuló eljut ideáig. – mondta őszinte sóhajjal, mikor épp Castielre nézett.
Ő már nyakkendő nélkül - bár nem emlékszem, hogy volt e rajta egyáltalán -, hátradőlve egyensúlyozott a szék hátsó két lábán. Valószínűleg észre sem vette a hozzá irányult célzást, mert a plafonon bámult egy gyanús foltot. Próbált rájönni, hogy vajon az miatta került oda, vagy más volt az elkövető?
    – ...És persze rengeteg diákunkra lehetünk büszkék. Akadnak olyanok is, akik rendkívül kimagasló eredményt értek el.
    – KhmkhCsakNathanielhkhm. – köhögte Armin, aki remekül beleélte magát, a torokfájásba.
    – ETTŐL FÜGGETLENÜL! – emelte meg a hangját, mivel az imént többen is kuncogásba kezdtek – Kérem, hogy még senki ne engedje el magát tejesen. Mint már többször is említésre került, holnap, azaz szombaton, fél 8-ra minden végzős évfolyamnak meg kell jelennie a díszteremben, hogy a tanári kar szűkebb körben is elbúcsúzhasson maguktól és némi tanáccsal engedhessenek el az életbe. Valamint a továbbtanulásról az eredményeiket is megkapják, ezáltal megtudják, hová jutottak be. Nagyon fontos, hogy ne késsenek, mert azok a dokumentumok bizalmasak, nem postázzuk, csak személyesen lehet átvenni. Aki pedig nem jelentkezett sehová, annak is meg kell jelennie a tantestület búcsú beszéde miatt.

        A ballagást követő osztálytermi gyűlés végén hazamehettünk, de az osztálynak más terve volt. Ahogy tavaly évzárón , most is összeültünk, hogy megünnepeljük a sikeres évet és főként, hogy felelevenítsük az elmúlt közös időtöltéseinket. Tavaly karaokeba voltunk, ezúttal a választás egy pubra esett.
    – ...És aztán kijátszva a tanárokat, kivittük a nyuszikat, hogy szabadon engedjük! – nevetett Iris.
    – Talán az volt az egyetlen olyan eset, amikor az igazgatónő nem szidott le minket. – nosztalgiáztam..
A pub ajtaja kinyílt, azonnal visszazökkentve az elmélkedésből. Amber, Charlottal és Carlaval karöltve lépett be a helységbe, majd ahogy körülnézett, a távolság ellenére is észrevett és a szeme megállapodott rajtam. Mereven figyeltük egymást pár másodpercig, majd mindketten biccentettünk. Amber egy szabad asztal felé ment, én pedig visszacsatlakoztam a beszélgetésbe, ami azóta a párkapcsolatra irányult. Főleg Rosat vették elő, aki egy óriási előrelépést újságolt.
    – Nos, ha már így szóba hoztátok, már beszéltünk róla, hogy a jövőben komolyabbra fordítsuk a dolgokat – kezdte titokzatos mosollyal – Ami azt illeti, ha elkezdem az egyetemet, Leighel lassan összeköltözünk! – vigyorgott, mire a többi lány lelkes sikítozásba kezdett.
    – És nálad, mi a helyzet, Kentin? – kérdezte Alexy túlkiabálva a lányokat– Még mindig nem sikerült kibékülnötök Bellával?
    – Nos, még nem.. – válaszolta zavartan. Igyekeztem visszafogni a kíváncsiságom, de tudni akartam hogy van ezek után. Rajta viszont egyértelműen látszott, hogy nem akar róla beszélni.
    – Úgy néz ki, nincs szerencséd a nőkkel. Talán példátvehetnél Alexytől és kipróbálhatod a másik oldalt.. – mondta Castiel, mire egy drámai, szánakozó sóhajt követően, beleivott a sörébe.
    – Ugyan, cicus! Mesélj inkább a Deborahs korszakodról, nyilván sokkal érdekfeszítőbb! – lelkendezett Armin. Castiel köhögve köpte ki az italát, egyenesen egy mellettünk elhaladó fiatalabb srác karjára. Talán a sulinkba jár, kicsit ismerős. A fiú kikerekedett szemekkel, bosszúsan konstatálta a karját, de végül csak felvett néhány szalvétát az asztalunkról és az orra alatt morgolódott.
    – Hagyjuk Deboraht, – válaszolta ingrülten– beszéljünk rólad, kockafiú!
    – Ismertek, én egy igazi nő mágnes vagyok.
    – Legfeljebb az online világban!
    – Úgy hallottam, hogy Setsu hívására gyorsan ugrassz... - mosolygott Nathaniel.
Armin megvonta a vállát –Én viszont téged nem sűrűn láttalak senkivel.
    – Talán egyelőre vannak fontosabb dolgaim is. De nem azt mondom, hogy nincs olyan, aki ne tetszene.
Mi lányok sanda érdeklődéssel hallgattuk a fiúk „csajozási témáját", Melody viszont leplezetlenül bámulta őket. Ha Nathaniel épp ránézett volna valószínűleg frászt kap a meredt tekintetétől.
    – Na és, ki az?! Részleteket akarok! – kíváncsiskodott Rosa, becsatlakozva hozzájuk.
    – Az egyetem nyíltnapján találkoztunk – mondta titokzatosan.
    – Milyen sorsfordító! – lelkesedett, majd hirtelen elgondolkozott. – Várj csak! Ő most egy ottani egyetemista, vagy egy oda jelentkező?
    – Hahó, srácok!! – kiáltott Iris, miközben elővette a telefonját. – Összebújni, meg akarom örökíteni ezt a napot!
A csapat összezsúfolta magát, Iris pedig készített egy szelfit. Bár neki csak a sugárzó arcának fele látszott, a többiek mind rajta voltak a képen.
Ez a nap túl érzelmessé vált ahhoz, hogy egyszerűen mindenki hazatérjen, így mikor Rosalya feldobta, hogy a szülei 2 napos wellnessre utaztak a mai ballagás után és egy csajos bulira összeülhetnénk, egyik lányt sem kellett győzködni. Az sem számított, hogy másnap jelenésünk van, ráadásul még korábban, mint ahogy az órák szoktak kezdődni. Biztosak voltunk benne, hogy majd támogatjuk egymást és megoldjuk valahogy.