Vadócok (Csábításból Jeles fanfic)

20. Búcsú a peronon

        Következő héten lehetőséget kaptam matekból javításra. Miután meglett az eredményt, alig vártam, hogy elmesélhessem Nathanielnek, hogy 3as lett.
    – Akkor te stabil kettes leszel. – nevetett, majd dicsérően megsimogatta a fejem. Mi ez a szokás a srácoknál?
    – Rengeteggel tartozom neked, nagyon hálás vagyok.
    – Az eredmény a te érdemed, gratulálok hozzá. Így most már nyugodtan fog telni a téli szüneted. Haza mész ugye? Régen láttak már a szüleid.
    – Igen, elég rég volt. És nálad mi lesz? Mostanában meggyűlt a bajod az otthoniakkal, erre jön egy családi ünnep. Ironikus..
    – Nem is én lennék. – nevetett, majd egészen elbambult. – Csak abban bízom, hogy a suli után leszállnak rólam és szabad utam lesz. De közben aggódom is, mert most, hogy nem náluk lakok, kezdenek rászállni Amberre.
    – Ha már szóba került, az utóbbi időben nagyon csendes lett. De azt hittem, hogy a szobortöréses incidens miatt van.
    – Nem teljesen...
    – Fura is volt a hétvégén, hogy nem láttam a Moonlightba. Mivel Castiel is fellépett, fogadni mertem volna, hogy ő is ott lesz. De ha itt tartunk, te sem jöttél el.
    – Hát igen, szombaton egy jó adag hisztit levágott. De a szüleink már azelőtt pár nappal kitalálták, hogy családi estét tartunk aznap este. Így elmentünk egy puccos étterembe, és végighallgattuk, ők hogyan képzelik el az életünket.
    – Most tényleg sajnállak titeket..
    – Nem kell. És ha már a sajnálatnál járunk, hallottam Rosától, hogy mi történt.. – sokat sejtetően rám nézett, látszott, hogy nem tudja eldönteni, hogy jó ötlet e belekezdeni.
    – Igen, Lysanderrel szakítottunk. Valójában egész simán ment, mindazok után egy tök jó estét éltünk meg. Nem veszekedtünk, csak annyi, hogy én a lányokkal buliztam, ő meg a fiúkkal. De lényegében, jobb így mindkettőnknek.
    –Biztos? Mert eltelt pár nap, és nem jött még iskolába.
    – Valószínűnek tartom, hogy amiatt az ajánlat miatt van. Kapott egy lehetőséget arra, hogy egy külföldi társulathoz csatlakozzon. Szeret velük lenni. Eddig miattam nem vállalta el, mert az azt is jelentené, hogy nagyon ritkán találkozunk. Így viszont már nincs akadály.
    – De azért előtte befejezi a gimit, nem?
    – Na ez az, amit már én sem tudok.
A következő kérdését a jelző csengő szakította félbe. Nathaniel elmosolyodott és felállt a székről     – Gyere, jobb lesz, ha nem késünk el az óráról. A félév még nem telt el, így fel sem lélegezhetünk.

        A napok gyorsan elteltek és letudtuk a vizsgákat. Igazából már alig vártam, hogy kicsit hazamenjek, annyira régen volt legutóbb. És végre karácsonyi szünet, így nem kell pár nap után visszajönnöm. Utolsó előtti napon összepakoltam a holmimat, de még nem tudtam a teljes szabadságot átélni.
Utolsó napon megkaptuk a félévi értékelést.
    –Figyelmesen nézzék meg a jegyeiket, ez ugyanis már beleszámít a továbbtanulás pontjaiba! – mondta az igazgatónő, miközben Mrs. Delanay kiosztotta a papírokat. Hát igen. A matekom elég rossz lett, de a legtöbb humán tantárgy, ötös. A szüleimnek vegyes érzelmei lesznek. – Nyomatékosan kérnék minden olyan diákot, aki tovább szeretne tanulni, hogy Januárban, az első tanítási napra döntsék el, hová adják be a jelentkezést. - Éreztem, hogy valamit nekidobnak a hajamnak, és bosszúsan hátrafordultam. Mögöttem Carla üres padja volt, utána pedig Castielé következett, aki büszkén lóbálta a papírját.
    – Hát ez... Elég egyhangú. – suttogtam neki, mire sértődött fejet vágott.
    – Átmentem, nem?! – bosszúsan letakarta az eredményit, hogy innentől nincs jogom látni őket, majd a lábát az asztalnak nyomta, hogy egyensúlyozva hintázzon a székkel. Visszajött a „kisöcsém".
        Aznap a kollégiumban teljesen összepakoltam, de még volt 3 órám a vonatig. Kitaláltam, hogy elmegyek enni az egyik állomáshoz közeli gyorsétterembe, így helyben is vagyok, de az időt is eltöltöm.
        A napnak már nyoma sem volt az égen, de még nem kezdett el szürkülni. A bőröndömmel elhagytam a kollégiumot és rövidítésként átvágtam a parkon. Egy ismerős ugatás csapta meg a fülemet messziről, majd észrevettem a vörös hajú gazdáját is.
    – Nahát, Carrie. Kiraktak a koliból és most nincs hova menned? – kérdezte Castiel, ahogy mellé értem – Tudod, hogy rám számíthatsz és Danom óljában még bőven van hely.
    – Nagyon vicces vagy. Épp hazaindulok, szóval valahogy ki kell bírnod nélkülem a szünet alatt.
    – Egyedül mész az állomásra? Ha gondolod, elkísérhetlek. – váltott hirtelen komolyra.
    – Ugyan, nem lesz gond. Ott amúgy is beülök valahova enni, mert még nagyon sok időm van.
    – Akkor végképp megyek, mert éhes vagyok! Gyere, dobjuk haza Damont, úgy sincs messze. Bár ezt már te is tudod – mosolygott kacéran, én pedig meg tudtam volna ütni. Mégis hányszor fogja még felhozni?
Átvette a bőröndömet, majd a tiltakozásom után a kezembe nyomta Damon pórázát. Ahogy elhagytuk a parkot, a kutyus már nem lehetett szabadon, de igazából végig mellettünk jött. Hamar a házhoz értünk. Castiel kinyitotta az ajtót és bement Damonnal, a bejáratot nekem szabadon hagyva. Ez nála egy beinvitálásnak minősült, de valahogy nem tudtam rávenni magam, hogy bemenjek. Most már olyan helytelennek tűnt, szóval inkább kint megvártam. Gyorsan visszaért és elindultunk az eredeti célhoz, egy állomáshoz közeli étterembe.
        Burgereket rendeltünk sült krumplival, és nekiláttunk elpusztítani mindent.
    – És amúgy meddig leszel otthon? Az ünnepek végéig?
    –Valószínűleg most tovább. Suli kezdésre jövök.
    – Miért? Szilveszterezni is ott akarsz?
    – Inkább most nincs kedvem szilveszterezni. Eddig minden évben nagy bulit csaptunk. Valahogy ez hagyomány. Vagy én rendeztem házibulit, vagy engem hívtak. Utóbbi időben persze az utóbbi, de láttál volna általánosban!
    – Igazi parti arc lehettél. – gúnyolódott Castiel, ahogy unottan befalt egy krumpli darabot.
    –Csak képzelj el 25 fő, 8-9 éves kisgyereket, akik kirúgnak a hámból, miközben kölyökpezsgőt isznak és Justin Biebert hallgatnak. – adtam alá a lovat.
    – Ez.. súlyos.
    –Hát igen. Vannak az ember életében olyan pontok, amikre nem büszke. Valakinek egy durva berúgás, másnak egy félrekacsintás, nekem pedig a JB korszak.