Vadócok (Csábításból Jeles fanfic)

12. Kerítők

         Elmondhatjuk, hogy az elmúlt egy hónap igazán sikeres volt kapcsolati szempontból. Lysanderrel gördülékenyebben ment minden, bár ennek nem mindenki örült.
Rögtön másnap reggel, hogy összejöttünk, még a suliba sem értem be, csupán a kollégiumot hagytam el, mikor a bejáratnál Nina várt rám.
    – Jó ég, mit keresel itt korán reggel? – csodálkoztam, bár az arca mindent elárult. „Téged."
    – Azt hiszed, hogy csak úgy hátba szúrhatsz, te kis nyomi! – vicsorogta az orra alatt.
    – Először is nem értem mit akarsz tőlem, másodszor pedig nem igazán szép ilyet mondani, főleg a te korodban. Elég aranyos vagy, csak nem úgy viselkedsz és a fiúknak ez nem fog tetsze... óó! De mégis hogyan? Ennyi idő alatt? – hirtelen leesett, hogy miért is jött ide, de nem értettem hogyan tudta meg ilyen hamar.
    – Nagyon egyszerű! Tegnap a pláza körül látott téged egy barátnőm pasijának a húgának egy barátnőjének az unokatestvére. Azt hitted, hogy nem fogom megtudni?
    – Most ezt így tényleg komolyan mondod, ugye? – értetlenül néztem egy apró jelet keresve, hogy aztán kiderüljön, hogy „ugyan, dehogy is", és majd egy jót nevetünk az egészen.
    – Hogy voltál képes így hátba szúrni? És én még kedvesnek találtalak, te pedig elárultál! – hisztisen dobálta magát, amire már az arra elhaladó kollégisták is felfigyeltek, nekem meg sült az arcomról a bőr.
    – Tisztázzunk valamit. – szakítottam félbe, mert kezdtem elveszíteni a türelmem – Nem ismersz. Semmi közöd hozzám. Nem szúrtalak hátba, te meg pláne nem kedveltél sohasem. Gondolom senki más nőneműt se, aki Lysander mellett 3méternél közelebb áll. Így tehát nőj fel gyorsan és lépj túl azon a dolgon, ami meg sem történt, engem pedig hagyjál békén. – elsétáltam mellette és a suli felé indultam. Szerencsére nem követett, de még így is utánam kiabált.
    – Nem vagy hozzá való!
    – Ezt nem te fogod eldönteni! – válaszoltam elégedetten magammal, hogy még csak meg sem fordultam.

        Ahogy telt az idő, Ken is rendezte a dolgait. Tisztességesen bocsánatot kért Bellatól, aki adott neki esélyt a jóvátételre. (Mint kiderült, a lány nem szereti a teljes nevét, csak mikor Ken bemutatott minket akkor használta azt) Bár még nem jöttek össze, de nagyon sokat lógnak együtt és olyan is volt, hogy lemondott velem egy találkát miatta. Igazság szerint örültem, mert ez tényleg az jelentette, hogy talált valaki fontosabbat az életében. Ettől persze ugyanúgy beszélgettünk, mint eddig, tehát a kapcsolat nem romlott meg. Azt egyikünk sem akarta.
Így tehát elmondhatjuk, hogy bár általában tavasszal érkezik a szerelmesek időszaka, nálunk ezúttal ez őszre esett. Az sem titok, hogy Armin egyre többet játszik otthon online Setsukoval. Ha kapcsolatban nem is, de csapattársilag egymásra találtak.
Végezetül pedig sajnálatos módon Peggy végleg itt hagyott minket és tovább állt. Utolsó napokban meglehetősen távolságtartó és barátságtalan volt mindenkivel, de Iris szerint csak kínosan érezte magát és jobbnak látta így.
        Órák végén a kosárklubban az edzőre vártunk, mert késett. Voltak, akik bemelegítettek, vagy a labdákkal szórakoztak, én egyszerűen a padon ültem Castiellel. Ő egy kosárlabdát pörgetett az ujján és mesélte, hogy a következő héten kihagyja az edzést.
    – Pedig két hónap múlva meccs lesz..
    – Na és? A két hónap még nem két hét.
    – Én már annyira várom, sose voltam még.
    – Mert sosem jártál be – elővette a gonosz vigyorát, de nem tudtam megsértődni, mert igaza van.
    – Azért ez túlzás, évente összesen legalább 2-3 hónapnyit megjelentem.
    – Óh, az mindjárt más. Akkor idén már lassan abba hagyhatod.
    – Ne szekálj, akkor inkább mesélj arról, hogy tényleg elkezdtek e megint zenélni. – Castiel felvonta a szemöldökét és abba hagyta a labda pörgetését. Unottan eldobta a pálya felé, egy elsős gyereket hátba találva vele. A fiú felkiáltott majd értetlenül nézett a háta mögé, mire Castiel felvonta a vállát, hogy most azt várja e, hogy bocsánatot kérjen?
    – Inkább beszéljünk arról, hogy Lysandernek túl sokat jár a szája.
    – Miért baj, hogy tudom, elvégre járunk. – Castiel titokzatosan hallgataggá vált, majd egy elé guruló labdával ismét szórakozni kezdett. A labda tulajdonosa várt egy pillanatig, hogy hátha visszakapja, de aztán belátta, hogy ezt a csatát elveszítette és szó nélkül odébb állt.
    – Nem illessz hozzá – mondta végül.
    – Oké, ezt már pár hete is hallottam egy őrült kislánytól, szóval igazán leállhatnátok.
    – Talán a tükörképed volt? – kezdte elölről a piszkálódást.
    – Roppantmód szórakoztató vagy, de én Lysander egy rajongójáról beszélek.
    – Ninára gondolsz? – lepődött meg őszintén.
    – Ismered? – lepődtem meg mégjobban.
    – Mivel együtt zenéltem Lysanderrel, így valószínű, hogy én is szembe találkoztam már vele. –válaszolta arrogánsan – Nem nagyon bír engem, mert azt akarta, hogy kerítő legyek és meg volt győződve, hogy majd úgy táncolok, ahogyan fütyül.
    – Áh, már értem. Pechére kis démonként nem tudta, hogy maga a sátánnal akar egyezkedni.
    – Ez igazán hízelgő – mondta csillogó szemekkel, mire lecsaptam a kezéből a labdát és elsiettem vele. Mintha a prédája lennék, úgy vetette rám magát, majd hátulról átkarolt és a magasba emelt. Lefogta a karomat is és a lábam sem érte a földet, úgy kapálóztam a levegőben.
    – Azonnal tegyél le! – kiabáltam fenyegetéssel a hangomban.
    – Azt hiszed, hogy megszökhetsz előlem? – kérdezte szórakozottan, én pedig kínosan elhallgattam. Nem tudom, hogy neki is olyan furcsán hangzott e, mint ahogy nekem átjött.
        Szerencsére kénytelenek voltunk "fegyverszünetet" kötni, mert megjelent az edzőnk.
    – Mit tartott eddig, edző úr? – kérdezte valaki.
    – Nemsokára sportnap, és holnap megkezdik az előkészületeket, erről volt szó a tanáriban.
El is felejtettem, hogy már itt lesz az ideje, olyan gyorsan telik az idő.
    – Milyen lesz a sport nap? – kérdezte az egyik elsős, akinek még nem volt része benne.
    – Majd megtudjátok, nem mondok előre semmit. Illetve... Caroline és Castiel, ha gondoljátok, nem kell addig edzésre jönnötök, végzősként elég elfoglaltak lesztek.
    – Nagyszerű, most megint mehetek az orvosomhoz igazolást kérni – morgolódott.