Vadócok (Csábításból Jeles fanfic)

2. Valótlan idegen

        Két órát vártam, mire Rosalya megérkezett. A péntek miatt nincs szilencium, és nem kell engedély arra, hogy elhagyjuk az épületet. Meg akartam keresni Peggyt, de valószínűleg hazament. Kim később átjött beszélgetni, de szerintem csak elege lett Viola szenvedélyéből. Éppen, mikor indulni akart, hogy időben kiérjen a vonatállomásra, betoppant a szobába Rosa. Kim elismerően bólintott, és sajnálkozva pillantott az órájára, hogy tényleg mennie kell.
    – Nem volt gond? – kérdeztem rutinosan.
    – Kedvesen mosolygott, mint mindig– kacsintott büszkén.
Legelsőnek átadtam a forrásokat, amit kért, nehogy utólag elfelejtődjön. Röviden elmagyaráztam mit hol talál, mettől–meddig tart, majd félretettük a füzetet. Rosalya belevetette magát az ágyamba és kinyújtózkodott.
    – Mozgalmas hetünk volt. Sajnálom, azért, hiányozni fognak a rövidebb órák és az élettel teli nyüzsgés.
    – Kár a mai eredményért, kissé rosszul zárult így minden. Nagyon sokra vitték a srácok, tegnap már biztos volt, hogy benne leszünk a top3 suliba.
    – Óh, az biztos is maradt – vágta rá Rosa – De az első helyet így valószínűleg, elbuktuk. Majd kiderül Peggy írásaiból. Óh, és végre szegény Nathaniel is fellélegezhet, alig láttuk órákon kívül. Mondjuk Melodyt sem, szóval bizonyára volt segítsége.
    – Mit gondolsz, Nathaniel végre kinyitja lassan a szemét, vagy szegény lány még egy évig epekedhet?
    – Neeem – ugrott fel hirtelen – ezt pont tőled, nem akarom hallani! Akkor inkább beszéljünk a TE szerelmi életedről, ami valahol a béka feneke alatt van. Mi a helyzet Castiellel?
    – Micsoda? Castiel? – őszintén meglepődtem – Jézuson, dehogy! – nevettem végül, mert aztán elképzeltem magunkat.
    – Ugyan már. Nagyon jóban vagytok. Előtted Irissel jött ki a legjobban. Most nagyjából egy szinten vagytok, de több időt tölt veled. Ezen a szinten akarsz megragadni?
    – Csak azért töltünk mi több időt, mert rá tud szedni néhány dologra, míg Iris nem ennyire bevállalós. De csak haverok vagyunk. Ha belegondolok, még azt is elfelejti, hogy lány vagyok. De én sem tudnám elképzelni magam mellett. Részben emiatt is, meg semmilyen értelembe nem lenne romantikus. Nagyjából kapnék egy lázadó öcsit. Rosalya nevetve esett vissza az ágyra. Kellett pár perc, mire ismét összeszedte magát, de még hallani lehetett a szipogását.
    – Rendben, megértettem – hagyta annyiban – És mi a helyzet Kentinnel?
    – Sajnálom Kent. Nekem még mindig egy gyerekkori barát, akivel szívesen töltök el sok időt.
    – De nem fogsz tudni rá férfiként nézni – fejezte be, én pedig lemondóan bólintottam – A fiú- lány gyerekkori barátságnak két opciója lehet. Egyik, hogy felnőttként még szorosabb a kapcsolat és egy tökéletes love story lesz, a másik pedig.. Ez – mutatott rám lehengerlően – Marad a barátzóna. Viszont... Még lehet, nem reménytelen a dolog, hiszen az is probléma, hogy te egyáltalán nem hajlasz afelé, hogy pasit szerezz. Ha beüt nálad a szerelem, talán másképp nézel rá.
    – Nem értem, hogy miért aggódsz. 17 vagyok, jövő hét végén 18. Időben vagyok.
    – Te barátnőm, már régen elkéstél. Apácaként végzed, ha nem hozod be a lemaradásodat. Elvesztegeted a legszebb éveidet, hiszen egy hónap és nyári szünet. Utána már csak egy éved marad, és te leszel a szingli, vén, végzős diák.
    – Úgy beszélsz, mintha egyedül lennék ezzel! – csattantam fel – Mi a helyzet Irissel?
    – Találkozgat egy másik suliba járó fiúval, aki tetszik neki.
    – Peggy?
    – Oké, de ő a karrierjének él. Neked semmi mentséged nincs.
    – Kim?
    – Nem kell félteni. Rengeteget randizgat, de a saját szabálya szerint, szigorúan azokkal, akik nem a sulinkba járnak.
    – Melody?
    – Ő legalább, évek óta próbálkozik..
    – Viola?
    – Tavaly két hónapot járt a cserediákos kertészklubos fiúval. Azt hiszem, Jadenek hívták.
    – Oké, megértettem – sóhajtottam – Már csak azt szeretném tudni, te honnan tudsz ennyit?
    – Források Caroline, források.. – magyarázta, miközben büszkén lóbálta a füzetemet és ismét nevetésben törtünk ki.
Hajnalig fent voltunk, mire nyert az álmosság. Szombat délelőtt fel sem keltünk, de úgysem számított. Délután 2kor döntött úgy Rosalya, hogy hazamegy.
    – Reméltem, hogy maradsz, csinálhatnánk valamit ma ketten– vetettem fel, mire sajnálkozva tekintett rám.
    – A hétvégét már másnak ígértem ne haragudj.
    – Leigh? – tippeltem – Hisz mindennap látod, szinte már együtt laktok. Hol nálad, hol nála.
    – Nem teljesen róla van szó, hanem az öccséről.
    – Nem igazán említetted, hogy van testvére – gondolkoztam.
    – Lehet, hogy nem került még szóba, mert külföldön tanult egy darabig.
    – Aha... Oké, ez fura – emlékeztettet egy hasonló történetre, amit nemrég hallottam ugyanígy lerázás gyanánt.
    – Mi?
    – Hát.. csak a történet. De mindegy, akkor nem tartalak fel.
Rosa bután nézett rám, de nem szólt semmit. Szó nélkül hagytam, hogy pakoljon és elmenjen.