Vadócok (Csábításból Jeles fanfic)

31. Csajbuli

      A következő héttől, minden visszaállt a régi kerékvágásba. Habár szünetben állandó téma volt az előző heti nyíltnap, és a suli újság is cikkezett róla, a tanárok szigorú tanítási követelményekkel és röpdolgozatokkal gondoskodtak arról, hogy ismét a tananyaggal foglalkozzunk.
Egyedül Patrick tanár úr gondolt arra, hogy témát csináljon a fesztiválból és lefesthettük, milyen érzések és élmények ragadtak meg minket.
         Sajnos a lényegen semmit nem változtatott, iskola után szorgalmasan jártam szilenciumra a kollégiumba, mivel ha azt kihagyom, már biztosan nem foglalkoznék vele aznap. Többnyire legalább nem egyedül, hanem Kimmel és Violával dugtuk össze a fejünket.
A folyamatos tanulást így sem lehetett sokáig bírni, végső soron Rosa törte meg a csöndet és előállt, hogy legalább a következő hétvégén, üljünk össze egy csajos estére, a Moonlight bárba. Majd ez után Iris egy még jobb ötlettel jött, hogy ha csak lányok leszünk, akár nála is tarthatnánk egy kisebb bulit.
Ez volt a mi reménysugarunk, és nem is volt olyan, aki tiltakozott volna. Melody is alig várta, és még Viola, aki hétvégére hazamegy, ezúttal ő is úgy döntött, hogy a városba marad.
       
        A következő péntek délutánt beszéltük meg. Mi kolisok még lecuccolunk, majd hárman együtt megyünk. Rosa és Melody pedig már Irissel megy haza az iskolából, valamint ők ott fognak aludni. Nekünk is megoldható lett volna, de nincs annyira messze az épület.
Habár én végső soron Castielnél kötök ki, mert úgy beszéltük, hogy egy dalon fog dolgozni, így valószínűleg reggelig is ébren lesz.
Egy biztos: a szervezésben mi nők, verhetetlenek vagyunk.
        Mire megérkeztünk, Irisék már előkészültek nassolni és innivalóval.
    – Úgy terveztük, hogy ameddig nem fázunk, kint is lehetünk. – szólt Melody, miközben egy popcornos tállal igyekezett kifelé.
    – Jó terv, legalább anyud meg a kicsi öcsi nem ébred fel. – értett egyet Kim.
    – Végül anya és Thomas a nagyszüleinkhez mentek, szóval nem kell aggódni. Habár elég hirtelen jelentette be anya, szerintem nekünk akartak kedveskedni.
    – Nagyon rendesek. – mondtam, majd nekiláttam segíteni.
Legutóbb karácsony után voltam náluk, de már az előttről is ismerem a házat. Időnként összegyűltünk itt pizsamapartira és a fiúkkal üvegezős játékra.
    – Igen. – lelkendezett Iris. – Azért viszek ki néhány pokrócot, ha hidegebb lenne de nem akarunk még a nappaliba bejönni.
        Mindannyian kiültünk a teraszra és az elmúlt másfél hét kínszenvedésséről panaszkodtunk. Matekból már a harmadik röpdolgozat volt tegnap, történelemből még a hétfőn új leckét vettünk, és akkor nem beszélve a kötelező olvasmányokról, aminek az esszéit írjuk.
    – Annyira engedékenyek voltak a nyíltnap előtt.. úgy hiányzik...
    – Szerintem ők tudat alatt, ezzel nyugtatták magukat. „Na majd a nyíltnap után.. muhahah"! – élte bele magát Kim, szarvakat imitálva a fején.
    – Teljesen el tudom képzelni!
    – Kitartást csajok, hisz hamarabb vége lesz az évnek. – próbált nyugtatni Melody.
    – Igen, de cserébe érettségi!
    – Ne is mondd! Lélekben még csak most kezdtem a középiskolát, erre már utolsó vizsgák előtt állok! – nevetett Iris.
    – Viszont ne felejtsétek el, hogy azután kirándulás, és ami még jobb, iskolai bál!! – ragyogott Rosa.
    – Le merem fogadni, hogy már most megvan a ruhád rá. – incselkedtem, mire a barátnőm arcára fagyott a mosoly. Mindenki nevetni kezdett, de aztán Viola hozzátette, hogy egyik nap a kirakatban ő is megpillantott egy darabot, ami ha még akkor is meglesz, elég esélyes választásnak bizonyul.
    – A helyedben nem várnék addig, még valaki megveszi és akkor bánni fogod. – oktatta Rosa, mire Melody és Iris is helyeselt.
    – Fogadni mernék, hogy Leighel fogsz menni a bálra. – váltott témát Kim, egy maréknyi kukoricát tömve magába.
    – Valószínűleg senki más nem felel meg, hogy alkalmi ruhában a partnered legyen. – kontráztam én is, de ahelyett hogy aláadta volna a lovat, inkább szomorkás mosollyal válaszolt. Hátradőlt a támlának és a hajával bíbelődött.
    – Hát, az biztos... - sóhajtotta – De sajnos még nem biztos, hogy összejön a dolog. Már beszéltünk róla, de aznap sok munkája lesz. Minden iskolában vannak végzősök és több helyről is jöttek lányok varratni egyforma estélyiket.
    – De hát a bál csak este lesz. Leghamarabb is 7-kor kezdődik.
    – Igen, de máshol következő nap lesz a buli, így előző nap veszik át a ruhát. Plusz utolsó igazítások.. Ezek simán belefolynak későig is... - szomorúan néztünk, ilyenre nem nagyon van jó szó. Persze bíztathatjuk, de valójában fogalmunk sincs róla, hogy tényleg sikerülni fog e minden időben. Ezt látva viszont Rosa gyorsan összeszedte magát. – Mindegy is, hiszen még van addig pár hónap. Leigh pedig minden tőle telhetőt megtesz. Határidőt szab, hogy meddig adhatnak le rendelést, hogy ne legyen csúszás, meg hasonlók.
    – Nagyon figyelmes barátod van. – gyönyörködött Viola, mire Rosa sugárzó büszkeséggel mosolygott.
    – És arról beszéltetek már, hogy iskola után hogyan tovább? – kérdezte Kim, mire mind kíváncsian figyeltünk.
    – Nem igazán. Kiderül majd, hová vesznek fel, aztán a nyáron majd bőven beszélünk róla, hogy mi legyen. Én ugyanúgy a városban maradok és neki it itt van a butikja. – vonta meg a vállát. – És veled mi a helyzet? – kérdezett visza, a hozzá megszokott ravasz kíváncsisággal. – Aaronnel jössz a sulibuliba?
    – Passz. – most ő vonogatta a vállát, mire meglepve pillantottunk rá. – Hasonló cipőben járunk, ő is dolgozik aznap. A vendéglátó iparban szintén nagy a nyüzsgés ebben az időszakban. Van ahol nem bankett van, hanem vacsora est. Vagy nem az iskolában vannak, hanem kibérelik a vendéglátó helyeket.
    – Ez annyira rossz.. – csüggedt Iris – Ő még kevésbé tudja megoldani, hogy eljuthasson, mert valószínűleg a főnökével szemben nem sok beleszólása van.
    – Azt hiszem lassan beláthatjuk, hogy a meló szépen elintézi a baráti elszakadásokat. És már mi is abba az irányba haladunk.. – morogtam az orrom alatt.
    – Hát.. talán itt egy kicsit többről is van szó... Itt már.. több probléma is van. – bátorítóan mosolygott a döbbent arcunk láttán, de a mosoly elég üresre sikeredett, végül váltott egy sokatmondó pillantást Violával. Egyértelmű, hogy a kollégiumi szoba falai között neki többet elmondott.
    – Csak nem... - csodálkozott Rosa. – De ti annyira... annyira...
    – Szuperek vagytok együtt – egészítettem ki. – És persze, nem ismerjük úgy, de nagyon figyelmesnek tűnik veled kapcsolatosan.
    – Nincs is vele semmi baj. – legyintette- Mindössze a jövőbeli terveink, nem igazán passzolnak össze. Ez pedig némi komplikációhoz vezet ugyebár.. – Laza hozzáállásával legkevésbé sem győzött meg senkit, de láttuk, hogy nem éri meg tovább faggatni. Most még.. – Amúgy is érdemesebb lenni inkább olyan embert pátyolgatni, aki még el sem indult azon az úton, hogy lehessen valami a kapcsolatából.Egy pillanatra elgondolkoztatott, majd Rosával egyszerre pillantottunk Melodyra.
    – Te.. tessék..? – vörösödött el a lány – Miért én? Nekem nincs..
    – Ebben egészen biztos vagy? – vigyorgott Rosa.
    – Mondd, mi a véleményed Nathanielről? – adtam alá én is a lovat.
    – Nathaninelről? – kérdezte egy oktávnyival magasabb hangon.
    – Tudod, szőke; max 180 magas; februárban volt a születésnapja; jó tanuló; emellett diák önkormányzat elnöke.. – szórakozott Iris is, mire Melody közbevágott.
    – Tudom, hogy ki ő!
    – Nézd, csajszi. Tegyük fel, hogy fogalmad sincs róla, de úgy tűnik, nagyjából kezdetek óta, hogy odaáig vagy érte. – ismét közbeszólt volna, de Kim a mutatóujját felmutatva, csendre intette és folytatta tovább. – Bár nem értem, hogy ha valaki olyan zseni, ez miért nem tűnt még fel neki, hol ott már mindenkinek egyértelmű a rá vetett pillantásaidból és.. ismerjük el, a féltékenykedéseidből is.
    – Miből..? – makogta – nem hiszem, hogy valaha ilyet tettem volna.
    – Pedig ha eddig valakit a közelében láttál azonnal ellenségként kezelted. – helyeselt Rosa.
    – Nem igaz.. – makacsolta meg magát, mire segélykérően Irishez fordult. – Legalább te mondd meg, hogy nincs igazuk.
Iris egy pillanatig gondolkozott, majd védekezőn felemelte a kezét.
    – Sajnálom Melody. Mindenki tudja, hogy jobban kedvelheted Nathanielt, mint barát. Látszik, hogy fontos személy neked, de ezzel szerintem nincs is semmi baj. Kim csak arra akart rávilágítani, hogy talán közeledned kellene felé.
    – Pontosan. Ha vége a sulinak, akkor nem lesztek mások egymásnak, mint puszta ismerősök. Ha nem erősíted meg a köteléket, akkor szépen lassan eltávolodtok egymástól. Vagy akár rögtön, mivel kétlem, hogy ugyan azt a szakmát akarjátok tanulni.
    – Ugyan oda adtuk le a jelentkezést.. – duzzogta halkan, mire Kim a homlokához csapott.
    – És talán ott is ezt akarod folytatni? Még 4 év kerülgetés?
    – A helyedben elhívnám a bankettre. – dobtam fel ötletnek.
    – Hogy én??
    – Kétlem, hogy ő meghívna bárkit is, mert valószínűleg akkor is a DÖKös feladatával lesz el a szervezésben. Egyszerűen nem fog ilyenre gondolni. De ez már nem a múltszázad, miért ne kezdeményezhetnél te?
    – Habár ellenkezik az én nézetemmel, Carolinenak igaza van. – helyeselt Rosa – Szép és kedves lány vagy, akit jó barátjának is tart. Nem kell, hogy randi legyen, pusztán baráti meghívás. Nem hiszem, hogy nemet mondana. Másrészről pedig, megtetted az első lépést.Melody ezúttal csöndben maradt és a cipője orrát vizslatta. Végül a mellette ülő Viola bátorítóan megsimogatta a karját.
    – Szerintem nagyon kedves gesztus lenne tőled, és ő is örülne neki. Talán eszébe se jut ezen gondolkozni a feladatai mellett, és a bálon pedig kellemetlenül érezné magát egyedül. – magyarázta Viola, mire rajtuk kívül lelkesen összenéztünk. Nem szóltunk semmit, de gondolatban intéztem neki egy dicsérő vállon veregetést. Amilyen szótlan lány, olyan bölcs.
    – Majd meglátom.. Elvégre egy baráti bankett, nem tesz semmit. És jó példa lenne, ha együtt megy az elnök és helyettes is. – Melody meggyőzte magát, habár nagyon meredek kifogással, legalább a siker így is borítékolható. – De akkor sem értek egyet azzal, hogy féltékeny lennék másra. Legfeljebb az bosszant, ha zavarják őt minden piti dologgal, miközben nyakig van a munkában!
    – Hát persze! – válaszolt Kim szarkazmussal. - Sok év távlatában már az is elfelejtődött gondolom, hogyan viszonyultál Carolinera, mikor megérkezett. – Melodyval bután néztünk rá, de Iris és Viola sokat mondóan egymásra néztek.
    – Mi történt? – faggatózott Rosa – Én csak rá egy évre jöttem, erről semmit nem tudok.
    – Még te is szúrtad a szemét, Rosalya – nevetett – De mivel hamar kiderült, hogy van barátod, így gyorsan megnyugodhatott.
    – Mi akkor lettünk jóba! – vigyorogtam Rosara – éppen vitatkoztatok Leighel, majd segítettem megkeresni a gyűrűt amit elvesztettél. De mi volt velem?
    – Te sem vagy a legélesebb kés, ha rólad van szó. – orrolt le Kim, de ezt aligha róhattam fel. – Szóval ha jól emlékszem, te pár hónappal később jöttél első évben.
    – Kicsit több, mint fél évvel. – pontosítottam – otthon kezdtem, de utáltam a sulit. Ezt a várost pedig ismertem Ken által, így szép lassan meggyőztem a szüleimet, hogy átírassanak. Meg már a figyelmeztetőim is gyűltek..
     – Igen, mi ez idő alatt már összeszoktunk, vagy néhányan általánosból is ismerték egymást. Te voltál az új husi, aki sok időt töltött Nathaniellel. Körbevezetett és együtt intéztétek a papírjaidat.
    – Igen, gyakorlatilag ennyi történt.
    – A kicsi Mel, viszont ölni tudott volna a pillantásaival, csak te kis bamba, észre sem vetted.
    – Túlzásba viszed, Kim! Nem csináltam semmit.
    – Nem is mondtam, hogy bármit tettél volna. Csak a távolból utálsz mindenkit, aki közel kerül hozzá.
    – Aljas rágalom..
    – Pedig nekem is mondtad akkor.. hogy az új lány.. hát.. feltűnően öltözködik.. – csatlakozott óvatosan Iris is. Kerestem az idevaló jó kifejezést, de csak kikerekedett szemekkel néztem, Rosa pedig nevetni kezdett.
    – Feltűnően? – kérdeztem végül és próbáltam rájönni, mit viselhettem, de Iris válaszolt a gondolataimra.
    – Sima fehér topp, és szűk fekete farmer volt, tornaciővel.
    – Erre így emlékszel?? – csodálkoztam.
    – Igen, mert pontosan ezt mondtam Melodynak is. Semmi "feltűnő" dolog nem volt benne.
    – Elég, szálljatok le rólam. Talán volt valami, ami miatt unszimpatikus lett nekem, ennyi. – zárta le, és tényleg nem volt értelme ezt tovább boncolhatni. Pláne, mert akár még ma is képes árgus szemekkel figyelni, ha az érintett fiúval szóba állok, vagy mint múltkor, a könyvtárban tanultunk. Bár amióta Castiellel vagyok, talán kissé megnyugodott, teljesen azért kétlem, hogy el fog múlni.
    – Ó, most eszembe jutott, régen még milyen rövid hajad is volt! – tört ki hirtelen Irisből.
Annó épp, hogy tarkómig ért hátul és csak elől hagytam kétoldalt egy-egy hosszabb tincset. Aztán talán Rosával való barátság hatására kezdtem el növeszteni, most pedig már a derekamig leér.
    – És mi minden változott még rajtad. – szólt Viola is, mire elpirultam. Mégis mire gondolhat? Milyen voltam és milyen lettem?
    – Ki hitte volna, hogy majd Castiellel is összejössz? – nevetett Rosa.
    – A vége felé már igazából mindenki. – sóhajtozott Kim – Talán legjobb barátnője révén egy kevésbé vad kapcsolatot szánnál neki, de mielőtt összeakadtak, már néhány ember sejthette, hogy valami forr. De az igaz, hogy kezdetben nem így jósoltuk volna meg. Akkor még Deborahval volt együtt.
    – Nem ér, hogy én még akkor sem voltam ott!!
    – Amikor idejöttem, persze őt is megismertem, de tényleg nagyon távolságtartónak gondoltam. Ismerősök voltunk, ennyi.
      – Csak a tisztánlátás végett hozzátenném, hogy ő még most is ilyen. Igaz, Irissel már akkor is jóban volt.
    – Még az általánosban barátok lettünk. Deborahval 8.ba jöttek össze, bár a lány másik iskolába járt. Aztán a középsuliba már együtt mentek, ezt ti is tudjátok.
    – És év végén volt az a Nathanieles összetűzés meg szakítás. Nem sokkal utána váltott feketéről vörösre. Legalább is ha jól emlékszem.
    – Biztosan, mert amikor már én jöttem, az volt. – helyeselt Rosa. - És akkor ti abban az évben lettetek barátok?
    – Igen, akkor kicsit nyitottabb lett. Vagyis.. fura így visszagondolva.. egyszer a számítógépteremben egyedül voltam, így hangosabban hallgattam a zenét, miközben kerestem valamit. Ő bejött és meghallotta. Akkor kiderült, hogy közös a zenei érdeklődésünk. Utána a kosárklubban is ejtettünk pár szót, ha épp benéztem.. Nem is tudom hogy történt, de szép lassan már... eggyüt lógtunk óráról.. – nevettem végül.
    – Az biztos, hogy mire 10. év végén Deborha visszajött, már jóban voltatok így a csaj okkal utált téged. Az előtt nem is hihette, hogy ellenség lehetsz a szemében.
    – Az tényleg eseménydús időszak volt.. Ott közöttünk is volt balhé, de miután megoldódott, akkor ismét közelebb kerültünk egymáshoz. Így visszagondolva minden közeledés úgy történt, hogy észre sem vettem. Csak hogy már történik. Valahogy így ment ez akkor is, mikor összejöttünk.
    – Hol volt az első csók? – kérdezte váratlanul Melody. Úgy tűnt nagyin kíváncsi lett.
    – Hát.. Még a szilveszteri buli előtt, amikor visszajöttem otthonról. - emlékeztem vissza - Akkor a karácsonyi vásáron találkoztunk, majd elkísért az egyetemi kollégiumba. Ott éppen buli készülődött, ki volt dekorálva az épület. A bejárat fölött pedig ravaszul egy fagyöngyöt helyeztek el.. Hát ott úgy döntött, hogy megkockáztatja. – Viola látványosan zavarba jött, Iris pedig döbbenten nézett. Ő valószínűleg most tudta meg, hogy mindez rögtön az után történt hogy itt aludtam nála. – Iris.. ezt már akartam kérdezni, de.. Ti nagyon jóba voltatok.. Meg igazából most is.. Csak azt remélem, hogy nem.. szóval hogy ha nem lennék, ti talán..
    – Ugyan, ne butáskodj – vigyorgott rám, mire egy kisebb kőtől szabadulhattam meg ami időnként a lelkiismeretemet nyomta. – Mindig csak barátok vagyunk, és nem akartam többet. A mi kapcsolatunk pedig nem romlott meg amiatt, hogy együtt vagytok.
    – Ennek úgy örülök!

         Tartottunk egy kis szünetet.
Kim és Rosa mosdóba mentek, Viola és Iris pedig pótolták az elfogyasztott nassolni valót. Melody bement, hogy kérjen egy vastagabb pulcsit, én pedig elsétáltam a kertbe, a hintaágyig.           Leültem és egy hirtelen jött érzéstől vezérelve, rágyújtottam. Már legalább egy hónapja nem volt erre alkalom, de a csillagok alatt, a kellemesen hideg esti szellővel, meghozta a kedvem. A kabátzsebembe volt vihargyújtó, még Castiel hagyta nálam. Mindig szerette a fém, domborműves darabokat, ennek pedig még a lángja is neon zölden égett az alulról megvilágítás miatt. Miután megperzseltem a cigarettát, letettem magam mellé a gyújtót és elővettem a telefonomat.
Még elérhető volt, így írtam neki, hogy jól telik az este, kicsit még maradok, majd megkérdeztem, ő mit csinál. Legfeljebb egy perc telhetett el, mire válaszolt.
Küldött emojit gitárról, papírról és tollról. Valószínűleg ezzel a rövid válasszal akarja tudtomra adni, hogy mennyire naaagyon elfoglalt és ne zavarjam, de nyilván ezeket több idő kikeresni, mint leírni. Aztán végül ismét reagált, amiben azt közölte, hogy éppen lelakatol minden bejáratot és bedeszkázza az ablakokat, mielőtt még odaérnék.
Haha, vicces fiú.
        Elnyomtam a cigi csikket a fűben, majd hamutál hiányában a házba indultam, hogy kidobjam a szemetesbe. A legtöbben már végeztek és ismét kint ültek a teraszon. Valóban kellemes idekint lenni, ezt a sajátos hangulatot a hideg is csak nehezen töri meg.

        Végül úgy döntöttem hogy a mosdóba is elmegyek, de csak akkor láttam, hogy más is van bent, mikor már benyitottam.
    – Jesszus Iris, ne haragudj! – ugrottam ki a helységből, de szerencsére csak az arcát törölte meg törölközővel. Ez viszont már azonnal furcsa lett. Miért mosott arcot? – Minden rendben? – kérdeztem óvatosan.
    – Igen.. – válaszolta, de kisség vékonyabb hangon is, és erősen a törölközőbe beszélve, hogy alig hallottam. – Gyere csak már végeztem. - mondta végül, majd kinyitotta az ajtót és anélkül sétált el mellettem, hogy rám nézett volna.
    – Iris.. biztos? Nekem nem úgy... - utánanyúltam, mire megfordult és láthattam, hogy a szemei pirosak. – Mi történt? Nem hiszem, hogy semmi..Mosolyogni próbált, de végül a szája remegve legörbült. Szemei megteltek könynekkel, hiába csukta be őket, az érzések szinte kirobbantak belőle.
Behúztam a fürdőszobába és magától letelepedett a wc deszkára. Én vele szemben, a kád szélére ültem. Próbált csöndben lenni és úgy kisírni magát, én pedig türelmesen vártam és tépkedtem neki a wc papírokat, hogy hol az orrát fújja, hogy a könnyét törölhesse.
    – Sajnálom.. Én nem akartam, elrontani az estét. Sajnálom.
    – Ne szabadkozz, semmi rosszat nem tettél. És tudod, hogy ha valami bánt, nekünk elmondhatod. Hiszen pont ez a lényeg, hogy most magunk vagyunk.
    – Én már... Napok óta.. vagyis.. hetek óta rossz passzban vagyok, csak pár napja lett még rosszabb.. Én csak akartam egy barátokkal teli estét, hogy összeüljünk és jó dolgokról beszéljünk.. Hogy a gondolataim is elterelődjönek... De aztán.. persze, előjöttem a párkapcsolatok.. és én csak egy kicsit.. sajnálom.. elragadtattam magam.
    – Iris, tudod, hogy ha valami bánt, velünk megbeszélheted.
     – De annyira ostoba voltam. Úgy szégyellem... - szipogta, mire már nekem is sírhatnékom támadt. Iris annyira egy életvidám talpraesett lány, és most így látni számomra is fájdalmas.
    – Nem erőltetni akarom. Rád bízom. De ha szeretnéd kiönteni magadból én itt vagyok.. És a többiek is melletted állnak. Ostoba dolgokat pedig mind követtünk már el, és még csak nem is ezek lesznek az utolsók!
        Pár perc múlva kopogtattak az ajtón és Rosa érdeklődött felőlünk türelmetlenül. Kértem még pár percet, majd értetlenül, de távozott.
Iris, miutánkisírta magát, kicsit megkönnyebbült. Felállt és megpróbálta rendbe szedni magát, de persze itt most nem segített az, hogy megtörölgette az arcát. Ezzel viszont nem lehet mit tenni, a lányok a lehető legjobbat akarják mindig mutatni. Mielőtt kimentünk volna, még megfogtam a kezét és megkérdeztem, akar e róla beszélni.
Válaszul pedig bólintott.

    – Lányok. – szóltam, mikor elsőként kiléptem a teraszra. Kim épp a telefonján mutatott képet, a többiek pedig körülállták. Amikor szóltam, mind felfigyeltek – Iris nincs jól, szeretne beszélni valamiről.
Ahogy meglátták őt, azonnal cselekedni kedztek. Leültették, nasival tömték, zsebkendőket hoztak, pátyolgatták. Irisnek fantasztikus barátnői vannak. Ahogy nekem is.
        Nemsokára pedig azt is megtudtuk, hogy Irisnek van, vagy legalábbis volt egy kapcsolata, de a fiú kérésére senkinek nem szólt. Iris szerint hatalmas szerelem volt, minden figyelmet megkapott, de a srác nem akarta, hogy kiderüljön, mert a családja nagyon vallásos, így a házasság előtti kapcsolat, pláne testiség, szóba se jöhet. Iris belement, mert eltekintve attól, hogy nyilvánosan nem nagyon mutatkoztak, a magánéletük nagyon jó volt. Mindaddig így ment, amíg egy idegen lány fel nem kereste és felivilágosította, hogy a fiú több vasat tart a tűzben. Mindezt közös képekkel is tudta bizonyítani és sok eltűnés is értelmet nyert.
Miután Iris szembesítette a fiút a dologról, a lehető legrosszabbul reagált, kikelt magából és dühöngött. Iris még soha nem látta ilyennek és félt tőle.
A lebuktatás csak néhány napja történt, azóta nem találkoztak, de napi egyszer kap fenyegető üzeneteket és fél attól, hogy talán komolyabb is lesz.
        Lesújtó volt a történetet végighallgatni és Iris nagyon bátor volt, hogy mert beszélni róla. Többen is felvetették, hogy rendőrséghez kellene fordulni, de persze az első az kellene legyen, hogy az édesanyjával leül erről beszélni. Ő felnőtt fejjel többet is tud segíteni, és lelkileg is megnyugtatóbb lenne.
Nagyon sokat beszéltünk a nárcisztikus személyiségről és a pszichopata emberekről, hogyan lehet felismerni, és elkerülni őket. Kinek volt már tapasztalata ilyen emberrel, hogyan derült ki... A végére már Iris is megnyugodott kissé, bár örültem neki, hogy lesz, aki ma itt alszik és nem marad egyedül. Tudván, hogy egy beteg férfi tudja, hogy hol laksz és bármikor megjelenhet.. Belegondolni is ijesztő.

        Éjfél környékén úgy döntöttünk hárman, hogy ideje visszamenni a kollégiumba. Én legalábbis csak egy ideig tartok velük, aztán Castielre "török" (jelen esetben ez nem hangzik olyan viccesen). Lassan elköszöntünk az ott maradt lányokról, és elindultunk visszafelé.
    – Remélem, hogy Iris rendbe jön. – mondta Viola, ahogy elhagytuk az utcát.
    – Nagy szíve van, és sok jó ember veszi körbe. – nyugtatta Kim. – De egyet értek, hogy nagyon para volt a története.
    – Bízom benne, hogy hamar megoldódik, ha beszél az anyukájával. Aztán még neki is túl kell tennie magát és újra bíznia a fiúkban. – sóhajtottam.
    – Rendben lesz, majd segítünk neki. Meglátod, a bankettre sem egyedül fog menni!
    – Ha már ismét témánál vagyunk, veled mi a helyzet, Viola? Annyira kedves és aranyos vagy, kizárt, hogy ne legyen valaki, aki érdekel. – fordultam felé.
    – Hát.. én.. nem igazán.
    – Ugyan, ne is add az ártatlant! Kis gyámoltalan, de mostanában a szobánk tele van rajzokkal... Egy bizonyos fiúról. Mind ugyan az az ember, csak más szemszögből. Közeli, távoli, jobb profil, szemből, háttal, kócosan, nevetve, grimaszolva... Ó, és a szeme.. tonnányi rajz van, csak a szeméről..
    – Ne mond ezt, Kim... - pirult a lány, de annyira édes volt.
    – De hát ez fantasztikus! - lelkendeztem – Egyszer majd szívesen megnézném a rajzodat róla.
    – Hidd el, ha kiderülne, hogy egy gazfickó, a rendőrség pillanatokon belül elkapná, mert fantomképben nem lenne hiány. – nevetett Kim.
    – A mi sulinkba jár? – faggatóztam tovább.
    – Hát.. az az osztály akikkel a színdarabot csináltuk.. Sokat segített.. a díszletben.
    – Akkor nagyon sok időt lehettetek együtt, nem csoda, hogy így megjegyezted az arcát.
        A sétálóutcához érve egy nagyobb széllökést kaptunk, mire ösztönösen zsebre dugtam a kezem. Akkor viszont bevillant, hogy túlságosan üres, a vihargyújtó nincs benne. Megtorpantam és kutakodni kezdtem, közben pedig az agyamban pörgettem le a gyújtó életútját. Utoljára a hintaágyra tettem, mikor elővettem a mobilomat.
    – Minden rendben? –kérdezte Viola.
    – Azt hiszem, Irisnél maradt Castiel gyújtója.
    – Ott nem lesz baja, hétfőn oda adhatja neked, vagy neki.
    – Nem, inkább visszamegyek érte. Még nincs messze, Castiel viszont rágni fogja érte egész hétvégén a fülemet.
    – Akkor menjünk együtt. Nem tetszik, hogy aztán egyedül vágj át ezen a helyen.
    – Miattam ne forduljatok ti is vissza. Nem lesz baj, holnap este leszitt bulizós tömeg, most szinte teljesen üres. Menjetek csak tovább, nemsokára úgy is eltér az utunk. – azzal már indultam is visszafelé, közben pedig integettem nekik.
        Mikor visszanéztem, egy darabig még ott álltak, de végül elindultak a kollégium felé.
 
       Út közben felhívtam Rosát, hogy mire odaérek csak át kelljen adniuk. Szerencsére gyorsan megtalálták, így nem időztem ott.
Közben Kim is írt, hogy mégis velem kellett volna jönniük, de megnyugtattam őket, hogy már úton vagyok Castiel felé.
Mivel már benne voltam a futásba, visszafelé is gyorsabban szedtem a lábam. A sétáló tényleg üres volt és megnyugtatott, hogy a lámpák fénye mindent láthatóvá tett. Az egyik teraszos pubnál egy kisebb egyetemista csoport vidáman társalgott, majd a következő szerencsejáték helyen, két középkorú férfi kint cigizett. Velem nem is foglalkoztak.
        A sétáló végén, az épület sarkán egy pincepub volt, lentről jött fel az utcára a lépcső. Éppen akkor nyílt az ajtaja, mikor odaértem és egy pillantással elkaptam, hogy egy srác kilép az ajtón.
Elhaladtam pár lépést, mire megtorpantam, majd robotosan visszalépkedtem. Elképedt tekintettel figyeltem, a fiú pedig fáradt szemekkel felnézett.
    – Nathaniel...?!

~*~