Párizsi Kalandok

December 25., thursday

Reggel felkelés után még vagy 10 percet fetrengtünk (khm én Cortezen :)) az ágyban, majd felöltöztünk és kimentünk reggelizni a konyhába.

- Reni, kicsim, minden rendben? - aggodalmaskodott Cortez mamája.

- Öhm igen, köszönöm. - megtöröltem a szám, majd folytattam. - A szüleim veszekedtek tegnap, én meg felhívtam Cortezt, aki idehozott. Sajnálom, hogy elrontottam a családi karácsonyt. - mondtam bűnbánóan. Bánom, még akkor is, ha folyton mondják, hogy nem így volt...

- Ne mondj ilyeneket Reni! - mondta Cortez, miközben csúnyán nézett rám. - Igazából, ha megzavartad volna is idehoztalak volna, de nem zavartad meg. - egy puszit nyomott a hajamba, majd annyit mondott: - Tudod, hogy rám mindig számíthatsz!

- Köszönöm!

A reggeli fonott kalács volt, amit elvileg Cortez nagyija csinált. Isteni volt, nem tudom mikor ettem utoljára ilyen finom péksütit. Illedelmesen megköszöntem végül a reggelit, majd a fürdőszobába vettem az irányt, fogat mosni. Utána visszamentem a fiú szobájába és a laptopját bekapcsolva rákerestem az eSky.hu-ra, majd bepötyögtem a Liszt Ferenc és a párizsi repülőteret is. Cortez belépett a szobába, mire szomorúan felnéztem.

- Cortez... haza akarok menni!

- Jó, gyere, haza viszlek. - nem értette, mire célzom, így elkezdtem magyarázni. - Nem, úgy értem haza, Párizsba. Vissza akarok repülni.

- De miért Reni? - kérdezte.

- Mert nem akarok zavarni itt, a szüleim pedig vagy veszekednek még, vagy nem, de semmiképpen nem lenne felhőtlen a hangulat. - tártam szét a kezem. - Itt van a weboldal, egy gombnyomás és repülhetek. - nyilván sajnáltam, hogy ott kell hagynom Cortezt, de ez tűnt a legjobb megoldásnak. Irónikus, hogy tizenegyedikben és tizenkettedikben még én sírtam azért, hogy a Cortez a téli szünetre ne menjen Amerikába...

- Tudok olyat mondani, ami megváltoztatja a véleményed? - sóhajtott egy nagyot.

- Szerinted? Imádnám, ha ez a karácsony is úgy telne, mint az eddigi összes, sőt még jobban, mert együtt lennénk. - simítottam végig arcán. - De komolyan gondolom. - ritkán vagyok ennyire biztos valamiben, mint ebben, mert (mint mindenki tudja,) nem vagyok egy hú de határozott személyiség. Ebben, kivételesen rendíthetetlen voltam.

- Hát jó. De kiviszlek a reptérre és hívsz ha odaértél! - emelte fel mutató ujját. - Persze! - feleltem. Egyébként sem cselekedtem volna másképp.:)

Nos, ezeket a sorokat már a repülőgépről írom, amit sikeresen elértem szerencsére.

Miután az utolsó pillanatban lefoglaltam és kifizettem a jegyem, eszeveszett gyorsasággal kezdtem el összepakolni azt a pár dolgot, ami Cortezéknél volt, majd gyorsan megköszöntem a nagyszüleinek, hogy itt lehettem és búcsút mondtam nekik (amiből majdnem könnyes búcsú lett...), egy időre biztosan. Bepattantunk az autóba és átmentünk hozzánk, ahol próbáltam a lehető leghalkabban elosonni a szobámig.

A hátizsákomba beledobtam azt az egy pólót és a pizsamám, ami kint volt, az íróasztalomról felkaptam a szempilla spirálom, majd azt is a táskába hajítottam. Sajnos lefelé, a "menekülés" nem sikerült olyan szerencsésre, mint amilyennek terveztem, ugyanis anya pont akkor lépett ki a szobájukból, amikor nyitottam a bejárati ajtót.

- Reni! Hol voltál!? Aggódtunk érted! - minden bátorságom és lelkierőm összeszedve válaszoltam neki:

- A veszekedés előtt, közben vagy után?

- Kisasszony vegyél vissza!

- Miért? Legyek hálás, amiért ilyen felejthetetlenné tettétek a karácsonyom? Hát tényleg zseniális volt! - ez volt a végszó számomra, az ajtót bacsaptam magam után, beültem a kocsiba és a könnyeim kitörtek. Szegény Corteznek lila gőze nem volt arról, hogy most mit is kéne csinálnia, így csak kicsit arrébb hajtott a házunktól, majd átemelt az ölébe és magához szorított.

Valószínűleg percekig ülhettünk így, mire kezdtem megnyugodni. Felemelve a válláról a fejem kínosan mosolyogva mondtam neki, hogy összekönnyeztem a pólóját.

- Az legyen a legkisebb baj! - mosolygott rám. - Azt ugye tudod, hogy így még kevésbé akarlak elengedni Párizsba, egyedül? - láttam a szemében a szomorúságot, a féltést, az aggódást, a romantikát és a szerelmet amit irántam érez.

- Igen tudom... de muszáj. Most is én vesztem össze anyával. Jobb lesz ez így hidd el kicsim. Tudok tanulni a vizsgáimra is, meg kicsit kiszellőztetem a fejem.

Miután teljesen megnyugodtam végre, tényleg elindultunk a repülőtérre, ahol nagy nehezen elbúcsúztunk 15 perc alatt (ami rekord :)), én pedig ügyesen becsekkoltam és sikeresen felszálltam a repülőre, ami nem sokkal később már a levegőben is volt.

|Délelőtti veszekedés anyával 1/5: nem szeretek veszekedni senkivel, de szerintem most igazam volt!
|Cortez nagyszüleivel "karácsonyozni" 4/5: nagyon kedvesek, aranyosak, de nekem komfortosabb lett volna úgy, ha nem egy veszekedés közepéből cseppenek oda...
|Cortez hogy aggódott értem 5/5: annyira aranyos volt, imádom. (L) (L) (L)

Umm ciao anyway so, im here againn... naszoval meghoztam a kovi reszt mint lathatjatok, remelem tetszik mindenkinek es, h nem rossz, h Reni kicsit hatarozottabb. Plusz remelem nem utaltok nagyon, h igy hagyom abba, de ha meg egy napot bele irnek mar nagyon hosszu lenne...

Jaa, irjatok meg kommentben, hogy tetszik-e egyaltalan ez az egesz, ha ir valaki egy-ket otletet lehet beleteszek valamit a sztoriba.

Na mindegy is, joejszakat mindenkinek, vagyhat ki mikor olvassa!💕