Két perc nevetés

21. fejezet

-Ruby!!-Ordítom el magam.
Újra hátra estem de most a látvány miatt.
A bokorban Ruby volt teljesen kifeküdve...
Azonnal felpattantam a bokor elé ugorva hogy elő tudjam halászni a lány testét.
-Ruby...-Sírva nyúlok a lány kezeiért.
Könnyedén kihúztam őt és a torka sértetlen, végig nézek rajta míg hasán egy hatalmas seb.
Gondolom kés okozta.
Pulzusát keresem de már nincs neki.
Teste jéghideg, akár egy jégcsap.
-Ezt nem hiszem el...-Hajtom lassan fejem Ruby mellkasára könnyeimet szabadon engedve.
-Ruby!!!!!!!-Ordítok idegesen.
~
-Lissa...Lissa...Nézd ott jön!-Bökdösöm legjobb barátnőm amint meglátom Ruby White-ot.
-Mi van te csicska...-Fordul felém Lissa.
-Nekem kell az a lány.-Bólintok észre vétlenül Ruby felé aki éppen előttem haladt el a folyosón Noah-val kézen fogva.
-Tuti bi...szóval sok szerencsét!-Csíp oldalamba nevetve.
-Auu te kurvahh!-Szaladok Lissa után aki már időközben elmenekült.
Mekkora Crushom lett Ruby...
Tuti megszerzem őt.

***
-Én mégis hogy a pokolba másszak át? Én nem vagyok olyan colos mint ti...Én törpe vagyok.-Kezd el durcizni Ruby.
-Gyere már.-Állok a kerités elé bakot tartva kezeimmel.
-Huu kiváncsi vagyok hogy elbírsz-e...-Kuncogva fogja meg vállam majd lép kezeimre.-Valami bajom esik megöllek.-Nyúzza arcom egy kicsit majd elrugaszkodik és ő is a kerítés túloldalán találja magát.
~
Mégis miért ilyenkor jutnak eszembe ezek a rohadt emlékek?!
Olyan szar az időzítésem hogy az már fáj.
Kicsit megnyugodva emelem fel fejem majd felálva és nagyjából megnyugodva veszem Ruby-t karjaimba.
Bár rideg, köcsög és bunkó vagyok de érzéseim nekem is vannak.
Legalábbis Ruby iránt voltak...

Könnyeimmel küzdve cipelem karjaimban Ruby testét.
Már az sem érdekel ha azt hiszik hogy én vagyok a gyilkos...Csak rajta!
Hagy higyjék! Már az sem érdekel!
-Alex!?-Hallok meg egy hangot mögüllem.
Ijedten hátra kapom a tekintetem.
Mögöttem Megan állt kétségbeesetten.
-Mi-mi...mi történt!?-Siet elém.
-Össze kaptam Lissával...Ideges voltam majd ide jöttem az erdőbe.
Egy bokorban találtam rá...-Nézek Ruby-ra.
-Me-me-meghalt...?-Kérdezi dadogva.
Lefagytam...
Ruby arcát figyeltem hosszú másodperceken keresztül.
-Meg...-Válaszoltam nagy nehezen.
-Úristen...-Akad ki Megan.

Ezt nem hiszem el...
Mégis....Hogy...És miért...
Az eddigi halottak miatt még sosem borultam ki ugyanis nem túl sok ember élete érdekel engem úgy igazán...
Viszont abban a kevésben akiket valaha is szerettem abban Ruby benne volt.

Néma csöndben sétálok kezemben a halott lánnyal, mellettem pedig tanárnőm.
Hirtelen nagyon rossz érzés fogott el.
-Megan, valaki követ minket.-Mondom nagyon halkan.
-Hogy mi?!-Akad ki halkan a melettem álló nőszemély.
-Megan...Fuss!-Emelem fel hangom majd elkezdek szaladni Ruby-val a kezemben.
Nagy mozgásokat hallok mögülünk de hátra nézni nem fogok mert most csak a futásra szabad koncentrálnom.
-Megan mindjárt kiérünk az erdőből!-Szólok a melettem futó nőhöz.
-Mégis ki követ minket?? Lehetséges hogy egy ember?! Vagy inkább egy állat??-Hangjában csak a félelmet és a kétségbeesettséget lehetett érezni.
Nem bírta tovább...
Túlságosan kíváncsi volt...
Hátra nézett majd megállt.
-Nem is követ minket semmi.-Kémleli a mögöttünk levő tájat.
-Az nem lehet. Tisztán éreztem hogy valami nincs rendjén és még halottuk is azokat a hangokat.-Fordulok hátra én is.

Az út amerről futottunk teljesen üres volt, csak fák, virágok, bokrok és egyéb kis növények voltak mindenfelé.
De tisztán éreztem hogy baj van...
Hátamon újra végig futott a hideg.
-Megan, menjünk!-Fordulok vissza menetírány felé indulásra készen.
Tanárnőm is elindult melettem. Hirtelen egy medve ugrott ki az előttünk lévő útra.
-Bazd meg egy medve!-Kiáltok fel.
-Ne zajongj vagy megöl minket!-Bök oldalamba Megan.
-Bassza meg...Ugye a medvék nem esznek embert?!-Kétségbe esetten keresgélek közben.
Kell valami amivel megtudjuk magunkat védeni.
-Nem esznek, viszont ha betörünk az ő területekre azt nem fogják elnézni...
-Ha lerakom Rubyt akkor egyből szétszaggatja szóval elkell menekülnünk...-Magyarázom tanárnőmnek.
-Nem fogunk tudni el szaladni előle.-Méri fel a medve testét.
-Akkor viszont...-Teszem le Rubyt a fűbe. A földön Ruby teste melett egy hatalmas botot veszek észre.
-Leszedem a medvét, addig te menekülj Ruby-val!-Ragadom meg azt a hatalmas botot.
-De Alex! Egy medvét nem tudsz egy rohadt bottal megölni!!!-Kiabál velem Megan.
-Honnan tudod ha megsem probálom?!-Közeledek a medve felé ami már rég megindult felénk.
-Na gyere Maci Laci...-Roppantom ki nyakam.

A medve nagyjából olyan magas lehet mint én csak egy kicsit alacsonyabb, viszont ő négykézláb van...
Az első támadást én indítottam azzal hogy fejére ütöttem egy hatalmasat a bottal.
Erre válaszul fájdalmasan felüvöltött majd két lábra állt.
Egy kicsit betojtam amikor hatalmas mancsát a levegőbe emelve felém lendítette.
Azt hittem hogy ott eljön a vég...
Azt hittem hogy ott hagyom a fogam...
Azt hittem hogy bele törődök a sorsomba...
Hát mégsem így lett.
Meggondoltam magam.
Igen, meggondoltam magam. Elhatároztam hogy nem hagyom hogy megöljön egy buzi medve!
Így hát egy hátra bukfenc kiséretében a medve hatalmas és talán halálos csapását ki kerültem.
De itt még nem volt vége...
Hátra néztem, hála istennek Megan már elvitte Rubyt.
Amíg hátra néztem a medve oldalamba mart.
-Auu!Bazd meg!!-Ordítok fel fájdalmasan.
Nagyon mély sebet hagyott...
Zuhantam vagy két métert az ütéstől.
De az a kibaszott medve jött utánam.
A bottal hadonásztam össze-vissza viszont semmit sem ért...
Már szinte rám volt mászva, hogy le haraphassa az orrom.
A tervét megtudtam akadályozni amikor is a bottal sikeresen meggátoltam őt.
Így erő az erő ellen küzdött.
A medvét próbáltam vissza tolni.
Mivel a bot a szájában volt így azon keresztül toltam.
Éreztem hogy minnél jobban erősködöm annál jobban folyik ki a vér oldalamból.
-Ahhj rohadj meg...-Morgok a medvének.
-Alex vigyázz!-Hallok meg egy női hangot de nem tudom be azonosítani a medve hangos morgása miatt.
A másik pillanatban egy lövés hangot hallok, majd annyi van meg nekem hogy egy csomó vér össze vissza spriccel.
A hatalmas 300 kilós állat meg nyilván rám esett.
-Fuu baszki...-Kapkodom a levegőt.-Még a szart is kinyomja belőlem ez a köcsög!!-Kiabálok keservesen.
-Segítek már...-Jelenik meg tanárnőm miközben a nagy súlytól probál megszabaditani.
Nagy nehezen sikerült is...
-Alex...-Húz magához amint megszabadultam a felesleges 300 kilótól.
-Megan...-Gyengéden ölelem vissza derekától fogva.
-Muszáj veled mindig történnie valaminek??-Morogja vállamba miközben össze gyűri vékony ujjaival a vérrel teli felsőmet.
-Hát tanárnő...Így nem unalmas az élet...-Veszek egy mély levegőt hogy beszippantsam illatát, közben becsukom szemeim.
-Gyere...-Kel fel melőllem, kezét nyújtva.
-Nagyon fáradt vagyok...-Görnyedek össze.
-Úristen!-Néz oldalamra.-Figyelj Alex...Velem kell maradnod, ne merj pont most le pihenni!-Húz fel óvatosan a gyepről.
-De pihenni akarok...-Csukodnak össze szemeim.
-Drágám...Amint vissza értünk a hotelhez pihenhetsz.-Nyúl karom alá hogy segítsen a mozgásban.
Nem sokkal később ki is értünk a sötét fák közül.