Hagyhatná(d)m, hogy.. / Szoboszlai Dominik

E P I L Ó G U S - P R O L Ó G U S

Sziasztok Drágáim! 🥰

Elnézést, hogy ilyen soká várattalak benneteket a résszel. Nem szerettem volna elkapkodni, összecsapni. Rengeteget gondolkoztam és alakítgattam így körvonalazódott bennem.

Dominik és Madina története ebben a formában ugyan véget ért. De!

Az új könyvbe bele fog egy picit fonódni. Többet nem szeretnék elárulni, viszont hamarosan jön az új könyv is 🤗

Vázlataiban már megszületett. Nekem már most a kedvencem, remélem nektek is tetszeni fog.

Ebből egy kis ízelítőt hoztam, ami majd átkerül az új könyvhöz is.

Kíváncsian várom a véleményeiteket.
Jó olvasgatást
Ölelés ❤️

◾️ ◾️ ◾️ ◾️ ◾️

Mint némelyik könyvben az epilógus olykor megfelel egy prológusnak. Nos én most pont ugyan ezt éreztem a Dominikkal való történetünkben.

Szerintem egy év is eltelt, hogy nem láttam őt.

Hallhattam róla, hiszen mint az algoritmusoknál, amikor anyuval beszélek telefonon, hogy melyik a legmegfelelőbb szósz ahhoz a bizonyos tésztához, miután elárulja a tutit, minden oldalon vagy felületen szembe fog jönni egy reklám, hirdetés, ajánló, arról a bizonyos dologról.

Az én valaha imádott focistám lépten nyomon felbukkant valahol ahányszor a telefonom a kezembe vettem.

Legutóbb az újonnan igazolás híre keringett, de sosem olvastam róla semmit. Inkább csak a képeket nézegettem....

De egy szerelmes szívnek ez úgy gondolom bocsánatos bűn. Én akkor legalábbis így éreztem.

Most viszont, hogy tőle pár méterre állok egy idegen helyen kezdem csak igen furán érezni magam. És realizálni hol is vagyok és miként is kerültem ide, de leginkább ő hogyan került ide.

Olyan lassúsággal léptem előre és álltam meg egyhelyben az ő szemének kereszttüzében, mint amikor elindulok valahova amit tudom, hogy elfelejtettem de abban a pillanatban azt is elfelejtettem mi volt az és minek kellett. Jobb inkább megállni és az elejéről kezdve gondolkozni, hogy most mit is csinálok pontosan?

Tényleg? Mit is csinálok pontosan?

Tökéletesen álltam a sarat a tekintetével szemben. Ugyan a szívem a fülemhez oly közel dobogott, szinte alig hallottam valamit a körülöttem levő zajból.

Fohászkodtam ahhoz, hogy legyen benne annyi erő, hogy ide jöjjön aká csak egy köszönésre is, mert bennem biztosan nem lesz. Holott teljesen odáig voltam most tőle. Vagy érte?! Sőt ezt elkerülve inkább szem lesütve indítottam újra a lepteim az eredeti célom fele.

- Szia - szinte eldobtam a kabátom a hangjától, amit remegő kézzel igyekeztem visszatartani a földre hullástól.

- Szia Dominik - köszöntem mindenféle érzelmet leplezve a focista elől.

Legnagyobb meglepetésemre húzott az ölelésébe és nem, nem azon a szokásos módon. Nem volt új dolog neki, ismerte mindenem.

Tenyerét a hajamba fúrva húzta a fejem a nyakához, közben egy óvatos puszit nyomva rá és a lehető leghatározottabban fonta a másik karját a testem köré.