Hagyhatná(d)m, hogy.. / Szoboszlai Dominik

T I Z E N E G Y E D I K

** ** Dominik ** **

Megkönnyebbültem ahogy elsétált mellettem. Bár rajta voltam, hogy a leghiggadtabb maradjak mellette, egyszerűen megpusztultam, hogy ekkora a távolság közöttünk. Nem akartam beismerni, de hiányzott a közelsége, plána, hogy beugrott az az este, a szex vele és a víz is levert, hogy ennek jelét se lássa rajtam. Annyira gyönyörű és kicsinál amikor ilyen rideg és, hogy ilyen hatással van rám. Nyilván elbasztam, mit várok tőle, nem ugrik a nyakamba, de hiányzott.. Hiányzott, hogy úgy nézzen rám megint.

** ** Madina ** **

A késői edzést letudva a szobámban pakoltam a kórházi csomagom, amit magammal viszek. El is feledkeztem róla az utóbbi néhány napban. 3 nap kiesés.
Régóta meg van beszélve ez az apró beavatkozás, pontosabban Injekciós kezelés amiről többet nem igazán tudok, de elég sok profi sportolónak bevált. 2 napig kB ágyban fekvés és nem túl kellemes aztán a 3.napon már óvatosan lehet elkezdeni terhelni és visszaállni a rendes kerékvágásba. Viszont a lábam jobb lesz mint új korában ami így az Európa Bajnokság előtt nem utolsó szempont.

Csak a menedzsment és Kara tudja a csapatból pontosan, de nyilván mindenki szembesülni fog vele.

Az ajtóm nyitva hagytam, hogy kicsit járjon a levegő. Bevallom izgultam.
Egy halk kopogás rázott fel.

- Hát te? Hova? - hebegett Dominik valami félig rágott csokival a kezében. Nyilván bejött a szobába.

- Persze gyere csak - toltam el az egyik kis táskám ami már készen volt.
- Láttam, hogy pakolsz - dőlt neki a falnak karba tett kézzel.
- Igen, be kell mennem a klinikára egy kezelésre, de ha minden okés holnap reggel jövök - huppantam le az ágyra kicsit sem leplezve az izgatottságom.
- Semmi extra, csak más időpontban nem volt lehetőségem rá - nem akartam túl sokat foglalkozni vele.
- De nem leszel itt - vett egy mély levegőt és nagyon lassan fújta ki.
Furán néztem rá.
- Eszméletlen finom illatod van - mosolygott. Nagyon halvány mosollyal nyugtáztam. Őszintén jól esett, hogy kedveskedik.

- Szóval ez volt az a nagy levegő - néztem rá ahogy a falnál ált. Jó volt látni rajta, hogy nem csak én próbálom tartani magam a másik előtt. Iszonyatosan hiúk és önfejűek vagyunk mind a ketten.

- Mennem kell lassan mert be is kell érnem - léptem mellé a táskámmal a kezemben. Némán bólintott és elém lépett. Ettől féltem. Keze az arcomra simult, behunytam a szemem, annyira jól esett ahogy hozzám ért.

- Madus? - szólt be egy édes hang az ajtóból.
- Gyere Kara - léptem el Dominiktól aki csak egy keserű, csalódott képet vágott.
Én is örültem volna ha picit késve jön.

- Írj, hogy mi volt - lépett ki az ajtón a focista, amint a lány beljebb sétált.

- Naa? Már beszéltek? - suttogott Hana.
Napok óta először jelent meg őszinte mosoly az arcomon meg pár perce mikor Dominikre mosolyogtam.
- Az túlzás, csak megkérdezte hova megyek - pakoltam el a pár utolsó dolgom miközben jött is az üzenet, hogy itt a kocsi értem.

Természetesen a bejáraton kisétálva a kint ülők közül Nadinnak egyből hozzám kellett szólnia. Nem is lehetett volna máshol.
- Nem úgy van, hogy nem lehet kimászkálni? - vonta fel a szemüvegét.
- Kórházba megyek legyen neked elég ennyi, még lehet ma későn vissza is jövök - flegmábban nem is válaszolhattam volna.
Nem vártam meg az érkező reakciót, nem köszöntem, csak beültem az autóba.
Nem akartam, hogy bárki is elkisérjen, hiszen nem egy nagy dolog. Inkább a felépülés és a gyors regenerálódás volt az ami feszélyezett. A klinikáig csak zenét hallgattam és bámultam kifelé.