Hagyhatná(d)m, hogy.. / Szoboszlai Dominik

T I Z E D I K

Egy kicsit megkönnyebbült a lelkem ahogy Dominik alakját láttam meg közeledni. Két csapattársával lépett be a bejárati forgóajtón és teljesen megdermedt miként a népes társaságunkra pillantott. Az arcán kétségbeesés.
Ő volt az egyetlen remény a mai napban.

- Végre valaki értelmes. - rikkantott ez a szerencsétlen és Dominik nyakába ugrott, ő pedig mosolyogva ölelte magához a lányt, aki majdnem meg is csókolta. Egy villám pillantással elkapta a tekintetem és mint aki feleszmélt, hogy itt vagyok hátrébb lépett.
- Naa ti együtt vagytok? - kérdezte mosolyogva Nadin apja a focistát
- Neem - nyújtotta el a szót Dominik
- Hát pár hete azért alakulóban volt - sóhajtott és hátradobta a haját Nadin.

- Legalább valakinek van izlése a jó pasikhoz és még is kapja őket ugye - kuncogott és közben rám pillantott.
A társaságban kínos csend uralkodott. Senki nem mert megszólalni.

Hogy mivan? Lefagytam. Tessék? Lemaradtam valamiről? Újra visszakúszott a lenyelhetettlen gombóc és elöntött a hónapokkal ezelötti csalódás, átverés, becsapás érzése.

Igyekeztem senkire sem nézni. Beharaptam az ajkaim sarkát és mielőtt még bárki is szólt volna kérlelően Anna-ra pillantottam. Nem bírok egy percet sem maradni. Csak bólintott és nagy levegőt véve szólt a többiek felé.
- Ennyi lenne srácok - hallottam a hátam mögött távolodó hangját. Nem engedhettem a gondolataimnak. Tudtam, hogy nem szabad teret adnom nekik. Elemeztem a köveket, a füvet a betont és a vörös salakot a talpam alatt.

Úgy róttam a köröket a futópályán, mintha muszáj lett volna. Bár az is volt. Nem akartam senkire semmire gondolni csak kiszaladni magamból. Gyakran futok esténként de általában teremben, de most hálát adtam érte, hogy a focipályát futó rész is körbevette.
Már sötétedett. Szuszogva fordultam meg és kezdtem visszafelé sétálni. Sokkal higgadtabb és nyugodtabb lettem. Míg meg nem láttam a lépcsőn ülő Szoboszlait egy fehér Gucci melegítőben. Isteni szerencséje, hogy nem akkor szólt hozzám..
Felállt ahogy megpillantott.

- Aah.. - nyögtem keserűen ahogy felém indult. Elnéztem mellette és próbáltam kikerülni, persze nem fektettem bele plusz energiát így is mellé értem. Most még a jól ismert finom illata sem hatott meg.

- Megállsz egy kicsit? - szólalt meg.

- Minek? Nem tudnál csak szimplán békén hagyni? - csattantam fel.
- Beszéljünk már - csengett erőtlenül a hangja.
- Délután nagyon, de nagyon sok mindent tudtam volna mondani, de már szerencsére nem - nyúltam a padon heverő palackomért.
- Sajnálom ezt az egész szitut - folytatta.
- Tényleg? - fakadtam ki.
- És volt pofád ehhez? - néztem el mellette.

- Az estére gondolsz amikor velem voltál? - húzta fel a szemöldökét. Úgy látszik vág az esze.
- Pff hihetetlen vagy - néztem rá megvetéssel a szememben.
- Megbántad? - kérdezett tovább. Hallgatással válaszoltam.

- Nincs semmi közöm hozzá és nem is akarom, hogy legyen. Nem tudtam hogy ismeritek egymást, vagyis mikor kavartunk nem tudtam. Veled utána találkoztam - lépett felém én meg egyet hátra.
- Ez szuper. Van még valami érdekfeszítő sztori ezzel kapcsolatban? - néztem a szemeibe.
A földet bámulta.
- Nem akartalak megbántani, volt egy hülye korszakom amikor tény és való kicsit kihasználtam. De sajnos van pár dolog amit mondhatna rólam és nem tüntetne fel jó színben, hacsak a meccsek előtti buliról beszélek. - bámulta a földet.
- Muszáj "jópofiznom" - vált keservessé a hangja.
- Ebben sajnos egyformák vagyunk - dörmöltem az orrom alatt. Rám kapta a tekintetét.
- Mindenesetre sikerült azért jól kijátszanod tegnap este - léptem ismét arrébb.
- Ne mondj már ilyet. Nem azért.. - kezdett bele, de félbeszakítottam.
- Nem érdekel. Elhiszem, hogy te vagy a Szoboszlai Atyaúristen Dominik, de én túl tudok lépni ezen. Sok múlik rajta. Hagyjuk egymást és kész. Nem kell a magyarázat így senkinek sem, sem egyéb - sóhajtottam.
Halkan felnyögött és felém fordult.
- Nem volt még, hogy egy  lány elküldött volna, vagy offol. Megértem, ha úgy érzed a legkevésbé sem vagy kíváncsi rám. Nem akarok erőszakoskodni, sem tolakodó, csak..
- Nem is lenne lehetőséged rá - vágtam ismét a szabáva.
- Csak próbáld egy kicsit az én helyzetemet is megérteni. - harapta be az alsó ajkait.

Enyhült a harag amit iránta éreztem. Dühös voltam de inkább a helyzetre, erre az egészre megint. Meglepődtem, ahogyan reagált. Megérti. Nem gondolnám, hogy bármit is megért ebből.

- Megértem, felteszem, ha megértem - magam sem értettem miért folytatom.
- Mindenre van megoldás, hogy ne tűnjön fel - nézett most az épület felé.
Értetlen képet vágtam. Néhány perc csend után megszólaltam.
- Dominik lefeküdtetek - összefontam a karjaim a mellkasom előtt.
- Nincs közöm hozzá hetek óta - közölte a megszokott komoly arccal.
- Nos én sem akarom, hogy olyanhoz legyen közöm, akinek vele volt vagy akinek van vele - szegeztem neki.
- Ezen nem tudok változtatni, és mondtam meg van kötve a kezem. Nem lehetek közömbös vele. Neked sincs választásod. - csúsztatta a zsebébe a kezeit.
- Akkor mással kell közömbösnek lenned - indultam a lépcső felé.
- De nem akarok - szája sarkában mosoly jelent meg.
- Jó pihenést - zártam le a beszélgetést és sietősre vettem a tempót.

Kettős érzés fogott el vele kapcsolatban. Egyrészt undorodtam, ha eszembe jutott a délután, másrészt vágytam rá, hogy vele lehessek.

** ** ** **

Az elkövetkező két nap csak az edzésekről szólt. Egészen jól kezeltem a történteket, nem hagytam, hogy elhatalmasodjon az ezen való morfondírozás. Mi lett volna ha, mi lenne, de mi van ha...
A Nadin féle némasági fogadlmammal is jól haladtam. Ami azt jelentette, hogy nem szólok hozzá, se neki semmit úgy teszek mintha nem lenne. Ha ez kivitelezhetetlen valami miatt akkor pedig szimplán idegenként kezelem. Volt, hogy elkaptam a pillanatot amikor Dominik körül keringett. Nem esett jól, de mindig úgy reagált mint akit teljesen hidegen hagy a lány. Talán igazat mondott, el is tudnám képzelni.. Nadint ismerve.

Kínlódik és vergődik mióta ismerem, mikor épp kinek akár keresztbe tenni, hátha épp ezzel előrébb küzdi magát. Gazdagok a szülei az apja a Red Bull egyik tulajdonosa az anyja is hasonszőrű tehetős. Mikor melyik ad neki több pénzt, vagy támogatja jobban afelé húz. Most az apja van porondon.

- Szia - zökkentett ki az illető. Igyekeztem minden érzelem nélkül köszönni neki.
- Helló - léptem le a bárszékről amin eddig ücsörögtem. Azóta nem beszéltem vele, törekedtem a távolságra.
- Kérhetnék tőled egy nagy szivességet? - lépett felém közömbösen Dominik. Meglepett.
- Ebben szerintem Nadin a megfelelő a számodra, ahogy minden másban is - tettem a mosogatóba a bögrém. Nem akartam vele beszélni sem kettesben maradni. Eddig olyan jól ment.

- A kishúgomnak szeretnék egy meglepetést - hallatszott közelebbről a hangja.
Megkerülte a pultot és rákönyökölt. Megfeszültek a karján az izmok ahogy a hajába túrt. Sóhajtva ültem vissza a székre ami mellett állt így elég közel kerültem hozzá. Nem akarom, hogy azt higyje zavarba hoz ezzel. Pedig még a lábam is megremegett ahogy mellé léptem. Csak nézett azzal a sötétbarna szemeivel.
- És mi lenne? - néztem vissza rá. Most már az ajkaimra pillantott. Nagyot sóhajtott és kissé felegyenesedett, hogy eltávolodhasson. Nocsak, talán én is zavarba hoztam.
Minden erőmmel tartottam a hidegségem felé.
- Meglátogatnak 4 nap múlva és gondoltam ha megnézhetné a lovaitok, vagy ha felülhetne egy körre nagyon boldoggá tenné. Csak kis időt lesznek itt mert aznap mennek is vissza. Odáig van a lovakért - fejezte be a mondatát Dominik.
De édes, vissza kellett fognom magam, hogy ne mosolyodjak el ezen. Remélem ez nem valami szédítés vagy próbálkozás a részéről.

- Nincs akadálya, de csak a kishúgod miatt - hegyeztem ki a válaszom.
- Valahogy meghálálom - próbált kedves hangnemre váltani.
- Ne fáradj - csúsztam le a székről mellette, hogy visszainduljak a szobámba.

Drágáim, kissé soká de itt az új rész.
Remélem tetszik majd.
🥰