Hagyhatná(d)m, hogy.. / Szoboszlai Dominik

T I Z E N H E T E D I K

Végig meséltem az utat Dominiknek ő pedig csendben hallgatott az ujjainkat össze kulcsolva pihentette kezeink az ölében.

Hihetetlen volt, hogy megint itt van. Én pedig kételkedtem benne. Annyira sziklaszilárdá vált a bizalmam felé, amikor megláttam az állatklinika udvarán a hátam mögött, hogy nem igen lenne nála most biztosabb pontom.

- Neki már semmi sem fáj - vette le az útról a tekintetét, miközben egy puszit nyomott a kézfejemre de el nem engedte.

- Tudom - nyögtem erőtlenül. Egy könnycsepp sem tudott már hullani, és ha létezik ilyen akkor most mind elfogyott az órák alatt.

Nem tudtam mihez kezdjek, mit csináljak, a telefon az ölemben folyamatosan rezgett világított sorra jöttek az üzenetek a nem fogadott hívások. Mindnek egy volt a jelentése.
Sajnálom. Részvétem. Elmúlik

Megszűnt a külvilág és csak ez az egy szó csengett az ürességben amit most éreztem. Elmúlik

Anyu üzenetet küldött.

Ez volt az egyedüli amit megnyitottam.

Anyu: Elmúlik kincsem. Elmúlik 🖤

Rengetegszer olvastam el, mire újra visszatértem magamhoz. Mintha egyszerre könnyebbültem volna meg és lélegzetem volna fel.

Annyi nehéz pillanat van a hátam mögött, hogy csak ez segített túl. Minnél hamarabb elengedni, hogy elmúljon. És visszatérni amikor már nem pusztít el ez a fájdalom.

Dominikre néztem ahogy leállította az Audit a parkolóban. Amit most éreztem iránta segített, hogy bele tudjak kapaszkodni amíg megtalálom magam. És nem adtam sok időt erre magamnak. Maximum órákat. Csak el akartam felejteni ezt a mai napot.

** ** **

Némán sétáltunk be a lakásába. Csak a kis táskám hoztam fel a kocsiból amiben néhány dolog volt. Óvatosan engedtem le magam mellé a bejáratnál és néztem körbe a lakáson.

- Csak nyugodtan - válaszolta meg a kérdést amit neki készültem feltenni és a lakás felé intett. Halvány mosollyal az arcán nézett rám és a füléhez emelte az éppen csörgő telefonját.

- Aah teso nem fog menni ma. Madina itt van úgyhogy vele leszek este .. - hallottam a háttérben ahogy körbesétáltam.

Néhány perc múlva léptem vissza a nappaliba és az üresen álló nagy étkezőasztalnak támaszkodtam.

- Kérdezted, hogy mit kell tenned még értem - vettem mély levegőt.

- Igen?! - merevedett meg Dominik egy pillanatra

- Semmit - folytattam.

Elengedte az üveget amit a pultra rakott az imént. Láttam ahogy egy hatalmasat nyel, aztán megnyúlik az arca.

- Már semmit - néztem végig rajta. Elsétált a hatalmas kanapé mellett ami a konyha pult előtt volt az asztallal szemben.

- Ezt hogy érted - hunyorgott, mintha bántaná valami a szemét. Riadt tekintete megijesztett.

- Boldogan leszek a barátnőd - minden erőm összeszedtem egy kis mosolyért. Nem akartam tovább kétségek közt hagyni.

Széles mosolyra húzta a száját. Hozzá léptem és a nyaka köré fontam a karjaim, hogy megcsókolhassam.

- Ezt meg fogom tudni szokni - tartott még mindig közel magához. Óvatosan simítottam végig tetovált karján. Libabőrös lett. Oly sokat jelentett most nekem hogy ilyen hatással tudtam lenni rá. Akármit mondhattam.