❝Rabod lévén, más dolgom mi legyen,
Mint várni vágyad percét, hogy hivatsz?
Életem üres, vesztegethetem,
Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz.❞
Albus Dumbledore, a Roxfort legtehetségesebb diákja nem biztos abban, hogy induljon-e a trimágus tusán...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
-ˋˏ ༻❁༺ ˎˊ-
Az igazgatói irodában nyolc személy ült. Kendra és Percival Dumbledore, Alliard Grindelwald, és néhány minisztériumi dolgozó.
Gellert apja mellett azonban feltűnt egy, az újságokból jól ismert alak. A varázsló világ miniszterelnöke. "Gellert!" Állt fel a székéből Alliard, és a fiához lépett.
"Apám." Bólintott érzéstelen arccal. Kendra aggódva faggatta a fiát miközben Alliard magára hagyta Gellertet és a miniszterhez ment.
“Azt ajánlom hogy tüntesd el a vöröset amilyen gyorsan csak lehet, nem hozhat szégyent a családunk nevére.” Súgta a miniszter fülébe, akitől egy bólintást kapott válaszul.
A miniszter megköszörülte a torkát, és beszélni kezdett.
“Most nem úgy beszélek mint miniszterelnök, hanem mint Gellert keresztapja. Alliard Grindelwald köztudottan a legszűkebb baráti körömbe tartozik, aminek köszönhetően Gellertet már kiskora óta ismerem. Kizártnak tartom, hogy bármi is érdekelné őt ebben a fiúban.”Nézett szúrósan Albusra.
A fiú lehajtotta a fejét, és várta hogy valaki szóljon az érdekében.
“Tévedsz. Lehet hogy mégsem ismersz annyira mint ahogy hiszed.” Sziszegte Gellert.
“Ezt te sem gondolhatod komolyan.” Horkant fel Alliard. “Mivel varázsoltad el a fiamat?” Fordult Albus felé.
“Na de kérem! Hogy merészel így beszélni a fiammal?” Háborodott fel Kendra.
“Én hogy merészelem? Asszonyom, a maga fia valami átkot szórhatott Gellertre. Ki tudja még mibe keverhette bele…”
A vitába hamarosan beszállt a miniszterelnök és Albus apja is. A szoba visszhangzott a hangos kiabálástól. A tanárok jobbnak látták ha nem szólnak bele a civilizátnak nem mondható ordibálásba.
“Elég!” Kiáltotta el magát Gellert. Felugrott az asztalra, ezzel elérve hogy mindenki rá figyeljen.
“Rajtunk vitatkoztok úgy, hogy nem is tudjátok mi történt? Védhettek vagy ellenünk szólhattok, de ez nem old meg semmit sem. Akarjátok hallani az igazságot? Vagy a magatok feje után akartok menni, alaptalan vádakkal bombázva a másikat?” Senki nem mondott semmit, ezért Gellert hallgatás egyetértés alapon folytatta a mondandóját.
“Először is tisztázni szeretném, hogy nincs rajtam semmilyen varázslat ami befolyásolhatja a döntéseimet. Elnézést kérek mindenkitől, de szeretem Albust.” Gellert bejelentését döbbent csend követte.
“Komolyan gondolod?” Kérdezte Alliard.
“Igen.” Válaszolta Gellert magabiztosan.
“Akkor nem vagy a fiam. Már akkor meg kellett volna szabadulnom tőled mikor megszülettél.
Az anyád is miattad halt meg, ha nem lennél akkor még ő is élne. Azt hittem talán sikerül normális emberré nevelnem téged, de látszólag nagyot tévedtem. Tudhattam volna hogy belőled nem lehet semmi sem.” Fakadt ki Alliard.
“Van még valami amit a szememre akarsz hányni?” Gellert beszéde kissé akadozott a torkában egyre növekvő gombóc miatt.
“Oh, csaknem elsírod magad? Ne tartsd vissza, úgyis mindenki tudja milyen gyönge vagy.”
Gellert leugrott az asztalról, és a pálcáját Alliard nyakának szegezte.
“Ugyan, mind a ketten tudjuk azt, hogy túl gyáva vagy megölni engem.”
“De elég bátor hogy megöljem a minisztert.” mondta alig hallhatóan.
Egy zöld átok tört elő a pálcájából, és eltalálta a varázsló világ miniszterelnökét.
A férfi élettelen teste hangosan koppant a padlón. Mindenki lesokkoltan kapkodta a tekintetét Gellert és a halott elnök között.
Amint a minisztériumi dolgozók észbe kaptak, átkokat kezdtek szórni Gellertre. A fiú szemeiből mr halkan folytak a könnyek. Eltökélten hárította el a felé küldött átkokat.
Mikor már minden auror a földön feküdt, Gellert Albushoz fordult.
“Jössz velem vagy maradsz?” Nyújtotta a fiú felé a kezét.
