❝Rabod lévén, más dolgom mi legyen,
Mint várni vágyad percét, hogy hivatsz?
Életem üres, vesztegethetem,
Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz.❞
Albus Dumbledore, a Roxfort legtehetségesebb diákja nem biztos abban, hogy induljon-e a trimágus tusán...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
-ˋˏ ༻❁༺ ˎˊ-
Albus nem ment vissza a Roxfortba, inkább Nurmengardba hoppanált.
Már két nap telt el azóta, hogy Grindelwaldot elfogták.
Albus fejében újra és újra lejátszódtak a képkockák Gellert szomorú arcáról.
Az egyik napon egy bagoly látogatta meg a fiút. A csőrében egy összehajtott újságot hozott. Albus elvette tőle, majd gyorsan lapozgatni kezdte, hátha talál benne valami hírt Gellertről.
Hamar meglátta a fiú fényképét, ami mindjárt a harmadik oldalon díszelgett. A cikk A MINISZTER GYILKOSA címet viselte. Hosszú sorok taglalták Gellert családi hátterét és iskolai tanulmányait, Albusról azonban említés sem esett. Albus szemei már a negyedik bekezdést tanulmányozták, mikor Percival megjelent előtte.
"Ne olvasd el." Szólt rá rekedt hangon a tigris. A szőre sokkal szürkébbnek hatott, és a tartásából is hiányzott az egykori büszkeség.
"Miért?" Kérdezte aggódva Albus.
A tigris nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét.
Albus visszanézett az újságra, és még gyorsabban kezdett olvasni.
A lélegzete bennakadt a tüdejében, és elejtette az újságot.
"Ez nem lehet." Rázta a fejét. A testén libabőr futott végig, a szemei elkezdtek könnyezni, a lábai pedig feladták a szolgálatot.
Percival közelebb húzódott a fiúhoz, és óvatosan hozzá dörgölőzött.
"Hagyj békén." Lökte őt el maga mellől. Remegő lábakkal futott végig a kastély folyosóján. Nem nézte hová megy. Benyitott a legelső terem ajtaján, és szinte azonnal a falnak támaszkodott.
Nem tudta elhinni hogy Gellert halott. Mit kezd majd így magával? Bármit megadott volna azért, hogy újra találkozzon Gellerttel, vagy ha nem is találkozhatnak, újra tudatában akart lenni annak, hogy Grindelwald él és jól van.
Letörölte a könnyeit, és körbenézett a teremben. A könyvtár magas polcaival nézett szembe. A hosszú vörös függönyök oldalra voltak húzva, így beengedték a fakó napfényt ami átszűrődött a hófelhők mögül.
Ahogy végig nézett a könyvespolcokon, úgy érezte mintha Gellert még mindig a teremben lenne. Szinte látta ahogy a fiú végigfut a polcok között, könyveket keresve Albusnak.
Mindenhol ott volt, a könyvtár néma csendjében, a poros levegőben, a régi könyvek lapjai között, mégis olyan elérhetetlennek tűnt.
Akármennyire is boldogok voltak addig a rövid ideig amit együtt töltöttek, a fájdalom százszor erősebbnek hatott most, hogy külön váltak.
Albus neki hajtotta a fejét az egyik könyvespolc szélének. Az orrába bekúszott az idős papír erős illata. A körmeit mélyen a tenyerébe vájta. A könnyei végig folytak az arcán, majd eltűntek a nyaka alatt.
Az öklével erősen bele csapott a fa polcba. Az izmain hirtelen forróság futott végig. Albus még néhányszor megismételte a mozdulatát. Az arcára egy keserű mosoly ült ki, azonban hamar felváltotta egy fájdalmas grimasz.
Úgy tűnt minden szürke lett. A dolgok amiket Albus valaha is szeretett elhalványultak, és csak a kín tudott tisztán megfogalmazódni benne.
Ennyi lett volna számukra a szerelem?
Albus elképzelhetetlennek tartotta hogy bárki más iránt is úgy érezzen mint Gellert iránt tette.
Grindelwald előtt senki nem látta meg benne ami valójában volt. Gellert létezése is elég volt ahhoz, hogy Albus elhigyje, ő a világ ura.
Ezerszer hallgatta már végig a klubhelyiségben siránkozó lányokat, akik elmondták hogyan is tört ketté a szívük.
Dumbledore nem ezt érezte.
Amit ő érzett inkább hasonlított arra, hogy a szívét kitépi valaki, és a vérző sebet meggyújtja, majd hagyja hogy lassan elégjen a fiú egész teste.
Van értelme tovább élnem? Tette fel a kérdést magának.
