❝Rabod lévén, más dolgom mi legyen,
Mint várni vágyad percét, hogy hivatsz?
Életem üres, vesztegethetem,
Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz.❞
Albus Dumbledore, a Roxfort legtehetségesebb diákja nem biztos abban, hogy induljon-e a trimágus tusán...
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
-ˋˏ ༻❁༺ ˎˊ-
Albus talpa alatt ropogtak a megfagyott fűszálak. Egyedül sétált végig a kastély körül. Már csak két napja volt az első próbáig, amiről semmit sem tudott.
Éjszakánként nem jött álom a szemére az idegesség miatt. A nap már rég lement a magas dombok mögött, mikor a fiú kiszökött a kastélyból egy esti sétára. A csípős alkonyati levegő kissé lenyugtatta Albus kavargó gondolatait, azonban nem hozott rá teljes nyugalmat.
Mintha még nem lenne elég oka aggódni, eszébe jutott Grindelwald.
Albus megállt, és lehúnyta a szemeit. Érezte ahogy a csípős szél csiklandozza hideg bőrét.
Az egész teste ellazult, ahogy kifújta a tüdejében tartott levegőt. Addig állt mozdulatlanul, amíg az ujjai már szinte kővé fagytak.
Halk lépteket hallott maga mögül.
"Nem tudsz aludni, igaz?" Szólalt meg egy hang közvetlenül a háta mögött.
"Nem." Fordult szembe Gellerttel.
A fiú szemei alatt alig észrevehető karikák húzódtak, és az arca is elég fáradtnak látszott.
"De ahogy látom te sem."
"Velem kell jönnöd." Húzta magával Albust a szőke.
"Miért?" Követte őt a tiltott rengeteg felé.
"Majd meglátod. Kövess!"
"Ugye tisztában vagy vele, hogy ide nem lehetne bemennünk." Állt meg Albus az erdő szélén.
"Pedig Dorothy azt mondta nemrég még ide akartál jönni." Lépett be a fák közé Gellert.
"Te beszéltél Dorothyval?" Lepődött meg Dumbledore, majd egy vékony ágat elsöpörve a szeme elől ment Gellert után.
"Csak egy keveset. Főleg rólad."
"R-rólam?" Gyorsított a léptein, hogy utolérje Grindelwaldot.
"Nem is gondoltam volna, hogy prefektus vagy."
"Miért? Nem tűnök elég okosnak hozzá?" Vonta fel a szemöldökét.
Gellert nem válaszolt, csak megállt. "Itt vagyunk."
A két fiú három nagy ketrec előtt állt. Az erdőben uralkodó félhomályban nem lehetett tisztán kivenni a tartalmukat.
Egy mély morgás jött a szélső ketrecből. A rácsok mögött egy sárga szempár jelent meg.
A lény íriszei akkorák voltak mint Gellert ökle. A vonásai leginkább a tigriséhez hasonlítottak.
"Mi ez?"
"Egy japán vízi tigris." Lépett közelebb a ketrechez Gellert, de Albus a talárjánál fogva vissza húzta őt.
"Ugye semmi köze nincs az első próbához?"
"De, attól tartok igen." Ment a következő ketrechez, ami akkora volt mint egy ház. A belsejében egy óriási, holló fekete ló nyújtotta ki a nyakát.
A szárnyait kiterjesztette, azt várva, hogy Albusék megcsodálják őt.
"Ilyet már láttam! Ez egy éj ló! A nagybátyám tartott néhányat." Nézte tátott szájjal az állatot Albus.
A harmadik ketrec sokkal nagyobb volt mint a többi, és a belsejéből egy hangos ordítás hallatszott.
"Ez úgy néz ki mint egy oroszlán." Nézegette tisztes távolságból az állatot Albus.
"Mhm." Lépett mellé Gellert. "Ez azt hiszem egy Ghasia."
Albus még soha nem hallott erről az állatról. Az igazat megvallva nem is akart hallani róla.
A legkevésbé sem akart kiállni egy csomó diák elé csak azért, hogy egy nyolc méter magas szárnyas oroszlán cafatokra tépje.
"Át kéne tanulmányoznunk az összes varázslényes könyvünket, nem gondolod?" Ropogtatta az ujjait a vörös hajú.
