Moonlight

12

- Maradj itt. - mondta Emma.

A lehető legrosszabb helyen álltam, ez kétségtelen volt ugyanakkor a szavai olyan hatással voltak rám, hogy földbe gyökerezett lábakkal vártam, míg ő körbenézett és lelépett a járdáról. Az emberek kitódultak a hátam mögül, de nem bírtam másra figyelni, bármennyire lökdöstek és tolakodtak, csak arra ahogy Emma a férfihoz siet, kissé alig feltűnően, de meghajol előtte.

Olyan alaknak nézett ki, aki beszólna az Emma-féle lányoknak, megcsípné a seggüket, és jót nevetne a dühös pillantásokon meg olyasmiket mondana, hogy "mi a baj, cica". Pont olyannak nézett ki, mint akit kidobnak az éjszaka közepén a bárból, és ez is történt. Akkor mi a csudáért viselkedik így vele Emma. Elfogott a rosszullét.

Nem csak azért mert ellenszenvesnek tűnt a fickó, hanem mert mást is elképzeltem. Emma a vállára veszi a dűlöngélő férfit, int az utca végéről. Mi van ha elmegy nélkülem. Már nincs nyitva a koli, hová mehetnék? A rémület, az elkeseredés, a fortyogó irigység és a düh - elsősorban magamra voltam dühös, noha ezt akkor nem vallottam volna be - bosszút kívánt. A bosszú pedig abban nyilvánult meg, hogy én is leléptem a járdáról.

Lassú léptekkel értem oda hozzájuk. A férfi tekintete előbb talált meg, mint Emmáé.

- Minden rendben? Segíthetek?

Emma ekkor felém fordult. A szeme villogott, és nem ígért jót.

- Nem mondtad, hogy van barátnőd. - mondta a férfi de nem nekem hanem Emmának. Erre azonban nem felelt, csak összepréselte az ajkait.

Felállítottuk a borgőzös úriembert.

- Haza kísérjünk?

- Arra nem lesz szükség, köszönöm.

Emma bólintott, majd mielőtt elléphetett volna mellőlünk, a szavai megállították.

- Egyébként semmi közöd hozzá kivel vagyok és miért.

- Talán nem szabad érdeklődni a másik felől? - nézett le rá, megbántódott csillogással a szemében, ami Emma hangját is meglágyítja.

- Nem. Jó éjt...khm, jó éjt. - harapta el középen a mondatot, talán egy név követte volna.

A férfi elmosolyodott, aztán hosszúkás léptekkel eltűnt az utca sötétjében.

- Mondtam hogy maradj ott. - sziszegte Emma, én pedig elhajtottam a fejem. Aztán kisvártatva szólaltam csak meg.

- Aludhatok nálad? Csak reggel 6kor nyit a koli.

A lány méregetett, majd bólintott.

- Gyere. - felelte, és a csuklómért nyúlt.  Ujjai könnyedén az enyémekre kulcsolódtak és magával rántott. Mielőtt leléptünk volna az útról, még hátranéztem amerre a férfi elsétált, és megborzongtam. Valami földöntúli vonyítás hallatszott volna, de lehet egy kocsi kerekei, vagy egy távolban síró kisgyerekkel tévesztettem össze. A lámpák sárgás fényében, és az árnyékkal szabdalt fal mellett egy fekete kutya szaladt el.

Emma a legközelebbi buszmegállóhoz vezetett, hol kisebb tömeg ácsorgott, mert már csak éjszakai buszok jártak. Az út rövid volt, de így is keveset szóltunk egymáshoz. Próbáltam nem elbóbiskolni, de ez nagyobb kihívás volt mint gondoltam. Végül Emma megfogta a kezem, hogy magára vonja a figyelmem.

- Leszállunk. - szólt és amíg a friss esti levegőre nem értünk nem engedte el.

Majd pár perc séta, és megint ezelőtt a ház előtt találtam magam, ahogy múlt pénteken is. Emma a kulccsal bajlódott, majd kitarult az ajtó, és figyelmesen előre engedett.

- Érezd magad otthon. - mondta, csakhogy ezt már akkor tudtam hogy lehetetlen lesz kivitelezni. Folyton útban voltam, nem tudtam mit kezdeni magammal.

Csak vártam, ahogy megágyazott, kihozott nekem egy pizsamát, és magamra hagyott míg átöltöztem.

- Nagy gond, ha egy ágyban alszunk?

Megráztam a fejem, és a válaszom:
- Nem. - suttogásként esett ki a számon.

Azzal Emma lekapcsolta a villanyt, ágybabújtunk, és akármennyire idegen volt ez az érzés, hogy valaki szuszog mellettem, és hallom ahogy forgolódik, érzem ahogy benyomódik alatta az ágy, ettől függetlenül hamar elnyomott az álom.

Sajnos valami belül mégis nagy gondnak vélte, Emma közelségét, történetesen, hogy egy ágyban tartózkodunk. Vagy sokkal inkább ihletet merített belőle.

Azt álmodtam hogy Emma mellettem fekszik, haja kócos hullámokban terült el mellette, ajkai kissé szétnyíltak, a takaró csak derekától lefelé fedi, amitől késztetést éreztem hogy vagy feljebb húzzam, és betakargassam vagy lejjebb húzzam és ott heverjen mellettem a vékony anyagú pizsamájában egy karnyújtásnyira. Nem tudtam melyiknek engedjek, engedjek-e egyáltalán. A halóingjén az egyik gomb meglazult, és gazul kicsúszott a helyéről, betekintést engedve a mellei közé, a szövet húzódott a mellkasán.

Gyönyörű.

Én az ágy másik végén, nem bírom türtőztetni magam, és ujjam lefelé siklik a testemen, a pizsama nadrág alá, és megérintem magam. Felszisszenek. Aztán az ujjaim körkörözve gyakorolnak nyomást a pontra, ahol kell. Becsukom a szemem, és mikor kinyitom Emma arcára esik a pillantásom. Olyan szép, meg akarom érinteni. Végigsimítani az arcán, az ajkain.
Elgondolkozok rajta.

Ha már a halk nyögéseimre nem ébredt fel, akkor az érintésemre, amely olyan lenne, mint egy toll, vagy egy lehelet. Elszóltam magam.

Míg vágyakozás és sóvárgás tölti meg a szívem, addig azt álmodom, hogy Emma szempillái megrebbennek, pislog, mélyen beszívja a levegőt, és kipirult arcomra néz. Ahogy ajkaim a fogamba mélyednek, és ahogy magammal játszok.

Felébredt.