Moonlight

16

Régóta nem ébredtem így.

Egyrészt nem álmodtam, amit azért jó jelnek tartottam, pláne miután visszaidéztem a veszélyes árnyakkal teli utcát, a sejtelmes holdfényt, és a még mindig kísértő félelmet, ami mintha velőstől megrázta volna a testem.

Másrészt az ébresztő előtt keltem, aminek megvolt az a nagyon jó tulajdonsága, hogy mielőtt megszólalt kikapcsolhattam. Egy másodpercig nem fogtam fel, csak békésen néztem a falat, mikor arcon csapott a felismerés, és olyan vehemenciával nyúltam a mobilom után, hogy le is vertem azt. Egy elégedetlen nyögéssel nyúltam utána, idegesen nyitva meg az üzeneteimet, de főleg csalódva, kis részben pedig megkönnyebbülten fordultam vissza. Nem látta.

Ezután folyamatos gyomorgörcsben telt a reggel. Két szelet piritóst tudtam legyűrni, tudva hogy minden energiám és időm innentől kezdve Emma levadászására kell fordítanom. Erről eszembe jutott a lélekvadász (kezdtem nagyon sok nevet adni neki már csak egy éjszaka alatt), és kirázott a hideg. Végig vettem az órarendem, ami alapján kétségtelenül a tesi tűnt a legideálisabbnak. Óra előtt vagy óra után is megfelel. Addig pedig koncentrálhatok az órákra, ami hát...hamar kiderült, hogy kifejezetten kivitelezhetetlen.

Sőt! A tesiig egy érzelmi hullámvasúton mentem keresztül. Többször sikerült majdnem meggyőznöm magam arról, hogy Emma nagylány és nincs szüksége segítsége vagy védelemre pláne egy magamfajta lánytól. Nem tudom mit takar a magamfajta, ebbe semmiképp nem akartam belemenni éppen akkor, mert ez most nem is rólam szól.

Viszont a gondolat, hogy baja essen, pedig tehettem volna valamit, felháborító és elviselhetetlen volt. Néha, hogy meggyőződjek küldetésem fontosságáról visszajátszottam a fejemben az átváltozást. A fekete kéléseket, a szörny ködös tekintetét. A férfi ülő alakját, akit ki tudja pontosan milyen halál ért. Aztán elképzeltem ugyanezt csak Emma képével. Az ő fényes, ragyogó lelkével.
Nem kellett sok, hogy rosszul legyek.

Aztán végre valahára elérkezett a tesi. Lassan öltöztem, figyelve a be és kilépő embereket az öltözőben. Nehogy Emma elkerülje a figyelmem. Majdnem utolsóként léptem ki az öltözőből, de nem jelent meg. Ettől már kezdtem elkeseredni, mikor kiérve a pályára vettem észre, hogy már melegít. Természetesen futással kezdtük az órát, amit ki akartam használni. Emma is észre vett. Megállt a lélegzetem. Hűvös tekintete szinte összezsugorított, és megint kezdtem elbizonytalanodni, míg rám nem mosolygott. Visszatért belém a szín, és a halvány boldog érzés töltött meg. Felzárkóztam hozzá.

- Hi. - köszöntem félszegen. - Láttad az üzenetem?

Tekintete rám siklott, kiolvasashatatlannak tűnt.

- Nem. Mit szerettél volna?

Mély levegő, teljesen normális ilyet kérni.

- Tudnánk óra után beszélni?

Összevonta a szemöldökét, mintha a szememben megtalálná az okát miért, aztán bólintott.

- Oké.

Azzal futni kezdett. Eszem ágában sem volt beérni, bár menő lett volna, de én nem a futásban lelem örömömet, és nem is vagyok rá a legmegfelelőbb jelölt. Ez egy félsiker, már csak az órát kell kibírnom.

Emma többször is felém nézett, ugyanazzal a eltűnődő tekintettel, mintha morfondírozva valamin, és ekkor jöttem rá fogalmam sincs hogyan terveztem elmagyarázni neki, amit láttam. Az óra végére olyan ideges voltam, mint még életemben nem.

Emma tartotta a szavát. Óra után megvárt, intve a barátainak, és ahogy az öltöző felé sétáltunk megkérdezte.

- Szóval mit szerettél volna?

Behunytam a szemem.

- Talán, nem tudom, mások nélkül? - húztam meg a lófarkam, hogy kezdjek valamit a kezemmel. Emma felvonta a szemöldökét és megállt.

- Ha a múlt hét estéről van szó...

- Nem! - kiáltottam, de szerencsére már nem maradt sok ember aki hallhatta az udvaron. - Igen, a múlt hét estéről, de nem. Vagyis de, csak nem úgy...mindegy. Mindjárt elmagyarázom.

Emma ajkán egy mosoly táncolt. Ahha - gondoltam magamban - szóval a szenvedésem az összefüggő mondatokkal szórakoztató. Nem volt épp a legbátorítóbb, de elfogadtam.

- Oké. Most már nincs itt senki, ki vele.

Kifújtam a levegőt. A fal árnyékában hideg volt, egy pillanatra elgondolkodtam, hogy neki dőljek.

- Tegnap... - fogtam bele, de nem jöttek szavak a számra. - Szóval volt egy fura élményem és úgy éreztem ez rád is tartozik. A helyedben nem bíznék abban a férfiben, akinek a szórakozó helyen segítettél.

- Miért?

Olyan sötét volt a tekintete, hogy nem voltam biztos benne, hogy folytatni akarom. Mély levegő.

- Mert...tegnap... ő, láttam őt.

- És? - ennek az egyetlen szónak elé volt. Minden másodperccel mintha egyre inkább én lettem volna a világ közepe, vagy egy tű hegyre tűztek volna, és egyre közelebb hajoltak volna felém.

- Azt hiszem elvitte valakinek a lelkét. - böktem ki.

Emma szeme elkerekedett. Nem nevetett ki, ez jó. Kicsit sokkoltnak tűnik, ami azt jelenti, komolyan vette, amit mondtam. Ugyan ez nagyon gyanúsnak tűnt, de attól még jó jel, hajtogattam. Emma azonban hamar túl jutott a sokkon, és meglendítette a karját. Markába gyűrte a pólóm a nyakamnál, és olyan erőt kifejtve, ami teljesen váratlanul ért, a kőfalba nyomott.

- Ez most egy vicc? - sziszegte.

Megráztam a fejem. Összeszűkült a tekintete. Nem mertem szólni, ő pedig nem mozdult, szorítása nem engedett. Sőt, közelebb hajolt, amitől legszívesebben összementem volna.

- Mit tudsz?

Mindig is hűvös volt a tekintete, de ez most villámlott. Hideg harag, ami éget, és amitől észre se veszed, hogy reszketsz.

- Csak amit láttam. - leheltem, és nagyon nagyon szerettem volna, hogy elengedjen.

- Láttad? - kérdezte a világ minden hitetlenkedésével. - Hogyan?

- Nem tudom, ő sem tudta, hogy láttam. Nem vett észre.

- Nem? - válaszul megráztam a fejem, és ez mintha megnyugtatta volna. Elengedett.

- Oké-oké. - nézett a földre, és ekkor ébredtem rá, hogy magát nyugtatgatja. - Semmi értelme annak, amit mondasz, de egyelőre hiszek neked.

Ekkor felkapta a fejét, és tekintete még mindig villámokat szórt.

- De egyetlen szó erről bárkinek, és...

Gondolkodtam, azt válaszoljam-e, hogy: nyugi, minden oké. Soha nem mondanék el hasonlót, pláne ha külön kéred, hogy nem. Ahelyett, ami végül kiesett a számon.

- És?

Farkasszemet néztünk.

- Inkább ne kerüljön rá sor. Ez a te érdeked.

Mondta, aztán sarkon fordult, otthagyva a suli udvarán.