𝐍𝐨𝐭 𝐚𝐥𝐥 𝐭𝐡𝐞 𝐀𝐧𝐠𝐞𝐥𝐬 𝐡𝐚𝐯𝐞 𝐰𝐢𝐧𝐠𝐬 /𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋./

𝐂𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫 𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲-𝐟𝐨𝐮𝐫

𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜

𝐒𝐳𝐞𝐩𝐭𝐞𝐫𝐦𝐛𝐞𝐫 15. 𝐌𝐨𝐧𝐚𝐜𝐨,

Kicsöng, kicsöng és kicsöng, de semmi csak hangposta. Sóhajtva dobtam az asztalra a telefont, majd a már poros zongorához léptem. Felnyitva a tetejét végig húztam az ujjaim a billentyűn. Kellemes bizsergés fogott el. Egy random kottát beraktam a helyére, majd játszani kezdtem, hogy eltereljem egy kicsit a gondolataim, amik azóta kínoznak, hogy beszéltem Daniellel legutoljára.

" - Jól van?

- Nincs, de jól lesz. "

Jó formán semmit nem tudtam meg ezzel. Nincs jól, de nem tudom miért és ez kikészít. Daniel nem mondott semmit és nem is írt még. Ideges voltam, mert a hónapok alatt, amiket eltöltöttem Raynevel azt hiszem mondhatom, hogy jó barátok lettünk. Július óta rengeteget segített még, ha ő ezt nem is tudja, de már csak azzal is segítettet, hogy ott ült mellettem csendben.

Aggódok érte, mert soha nem mondta, hogy lenne valami baj vagy, hogy rosszul lenne. De az is lehet, hogy ma történt vele valami mondjuk egy baleset vagy ilyenek és ezért van kórházba, de nem tudom.

Egy kicsit erősebben nyomkodtam le a billentyűket, miközben ezen gondolkoztam. Lassan 9 óra. Ez csak annyit jelent, hogy abba kéne hagynom a zongorázást, mert most nem voltak nyaraláson a szomszédok, meg hétköznap van. Még eljátszottam 2 dalt, amikor pittyegett egyet a telefonom, ezért tökéletes alaklom volt, hogy lezárjam a zongorázást.

Kissé csalódottan néztem a telefonomra, ahol Pierretől írt ki értesítést:

Pierre: Nem akarunk csinálni valamit, majd Oroszországban?

Me: Mire gondolsz? Amúgy hol van az még? Több, mint egy hét.

Pierre: Mit tudom én? Csak megkérdeztem hajlandó-e vagy rám szánni valamennyit a drága idődből, de látom most is parasztkodni akarsz. Chhh

Me: Ne már, ne sértődj meg. Csak megkérdeztem, hogy miért. Nem kell leharapni a fejem.

Pierre: De akkor csinálunk, majd valamit?

Me: Hogy a viharba ne? Amúgy ezt úgy kérdezed mintha leráználak, ha akarsz csinálni valamit.

Pierre: Tusé, de csak azért kérdeztem, mert ugye az lesz Rayne utolsó hétvégéje veletek és, hogy nincs-e valami program vagy ilyenek betervezve...

Me: Tudtommal nincs

Pierre: De?

Me: Nem lényeges

Pierre: Charles, ne játszd a hülyét. Van valami baj, hogy ennyire szűk szavú vagy? Máskor fél órás regényeket írsz nekem.

Me: Ray kórházban van, de nem tudom miért és őszintén? Rendesen kiakaszt

Pierre: Biztosnem lesz baj. Lehet csak eltörte a kezét vagy ilyenek. Ne gondolj a legrosszabbra.

Me: Csak?! Ne már Pierre ez nem segít.

Pierre: Igaz, de akkor is. Nem biztos, hog komoly baj van. Te mondod mindig, hogy látnunk kell a pozitív dolgokat, még ha kevés is van belőlük.

Me: Neeee Pierre... Te szoktál rám figyelni?

Pierre: Persze, hogy nem. Általában csak bámulok ki a fejemből, amikor magyarázol valamit és valaki fülesen át súgja, hogy mit is kéne mondanom neked.