𝐍𝐨𝐭 𝐚𝐥𝐥 𝐭𝐡𝐞 𝐀𝐧𝐠𝐞𝐥𝐬 𝐡𝐚𝐯𝐞 𝐰𝐢𝐧𝐠𝐬 /𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋./

𝐂𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫 𝐟𝐢𝐯𝐞

𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜

𝐉𝐮́𝐥𝐢𝐮𝐬 5. 𝐀𝐮𝐬𝐳𝐭𝐫𝐢𝐚,

- Készen állsz? - kérdezte Rayne mellém lépve, mire összerezzenve szakadtam ki a gondolataimból, amik egy jó ideje emésztettek már.

- Azt hiszem. - bólintottam elengedve egy kis sóhajt. 

- Rendben. Gyere van egy-két adat, amit még jó lenne, ha átnéznél az autón, mielőtt beülsz majd. - intett hátra nekem, mire követni kezdtem.

- Beszéltem Charlotteval. - szólaltam meg a semmiből, mikor már percek óta a papírokat néztük. Képtelen voltam elvonatkoztatni a lánytól és a lefolytatott vitánkról.

- Kibékültetek? - kérdezte és ahogy láttam ezzel nem csak engem ,de magát is meglepte.

- Igen. - biccentettem, de nem túl lelkesen. Ki lenne lelkes, ha épp, hogy csak egy hajszálon múlt egy lassan több, mint egy éves kapcsolat?

- Figyelj Leclerc. Szívhatom a véred egész nap, de annyi emberség még bennem is van, hogy foglalkozok ezzel, holott nem kedvelem a csajod. - mondta, mire csak sóhajtottam egyet. Kék szemeivel fürkészően figyelte az arcom, majd  a papírokat letéve az asztalra fordult felém teljesen. - Jól érzem, hogy van még valami? - kérdezte.

- Nem akarlak ezzel terhelni. - sóhajtottam, mert tényleg elég szarul éreztem magam és kétségek közt őrlődtem. 

- Nem csak, ezért vagyok itt, hogy a pályán minden rendben legyen veled Leclerc, hanem azért is, hogy fejben itt legyél, de látszik, hogy nem vagy, ezért gyere. Meghallgatlak csak nem mindenki előtt, mert gondolom nem az időjárás a baj. - mondta határozottan. 

- Rendben. - feleltem megadva magam, majd követtem a göndör hajú nőt, aki mostanában elég nagy befolyással van a napjaimra. 

- Teát vagy kávét kérsz? - kérdezte, miután beléptünk a számára berendezett kis szobába.

- Semmit. - ingattam meg a fejem. 

- Akkor mesélj, mi a baj. - ült le velem szemben. 

- Nem tudom csak annyival másabb már minden. 

- Kifejted? - kérdezte óvatosan, mikor percekkel később sem folytattam. 

- Charlotte már nem, olyan mint az elején volt és most, hogy összevesztünk elgondolkoztam azon, amit ti mondtok, hogy csak kihasznál és a pénzért van velem. Arthur és Lorenzo is ezt mondja, anyám egészen kedveli, de nagyon sok mindenben nem értenek egyet. Pierre meg nem tudja mit mondjon. Ray a barátaim többsége azt mondja, hogy csak vak vagyok és kihasznál. Ez tényleg így van? - kérdeztem elkeseredve. - Én bízok benne, mert szeretem. Tényleg nagyon szeretem őt és nem akarom, hogy ennek rossz vége legyen és ő is elhagyjon. - ráztam meg hevesen a fejem. A mellkasomban maró fájdalom keletkezett már csak a gondolatra is.

- Külső szemlélőként szerintem igaza van Arthurnak és Lorenzonak is, de szerintem nálam közre játszik, hogy mióta együtt vagy vele nem volt nekem szimpatikus, de nem tudom Charles. Nem én vagyok vele egy kapcsolatban. Nem tudom milyen, amikor csak ketten vagytok vagy hasonlók. - mondta.

- De tegyük fel, hogy a helyemben vagy és te vagy ilyen helyzetben. Ray, te mit tennél? - kérdeztem tanácstalanul.

- Mindenképp őszintén beszélnék erről a másikkal.  Mivel jó ember ismerő vagyok felismerném, hogy mikor hazudik, de amúgy, ha nagyon szeretem az illetőt szerintem nekem sem tűnne fel, de nem tudom Charles. Ismernem kell hozzá a személyt és a pontos körülményeket.