𝐍𝐨𝐭 𝐚𝐥𝐥 𝐭𝐡𝐞 𝐀𝐧𝐠𝐞𝐥𝐬 𝐡𝐚𝐯𝐞 𝐰𝐢𝐧𝐠𝐬 /𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋./

𝐂𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫 𝐟𝐨𝐮𝐫

𝐑𝐚𝐲𝐧𝐞 𝐀𝐚𝐝𝐲𝐚 𝐀𝐧𝐜𝐢𝐧𝐢

𝐉𝐮́𝐧𝐢𝐮𝐬 21. Maranello,

- Charles azt hiszi együtt vagyunk. - ültem le Daniel mellé a lakásomban lévő kanapéra.

- Hogy mi? - köpte vissza a teáját, mire csúnyán néztem rá, mert minden hova. Köztük szólva a ruhámra is.

- Amikor ma hívtál, ott ült mellettem a kocsiban és gondolom az jött le neki abból, amit hallott, mert nem hangosítottam ki. - rántottam vállat.

- Ez röhejes. - dünnyögte.

- Mondjuk lehet közre játszott, hogy nem tudja ki hívott.

- Istenem te nő! - nevetett. - Nem is mondtál neki semmit, igaz?

- Nem hát! Semmi köze hozzá. Így is igazi olasz, mindent tudni akar. Had bökje valami a csőrét. - forgattam meg a szemem.

- Mondod ezt te. Te is olasz vagy és ugyan annyira kíváncsi, mint ő! Sőt néha még sokkal rosszabb is vagy!

- Na Daniel! Ez sértő, ne hasonlíts, ahhoz a Mosómedvéhez! - háborodtam fel.

- Bocsánat, bocsánat. - nevetett fel, miközben feltartotta a kezeit. A szemeimet lehunyva dőltem a kanapé háttámlájának.

- Csak nem fáradt vagy? - böködte meg a kezem Daniel.

- El sem hiszed, de nem vagyok.

- Akkor? - nézett rám nagy barna szemeivel.

- Tegnap mondtam. Akkor jobban voltam, de ma rosszabbul leszek. Ez így is lett. - mondtam keserű szájízzel.

- Jajj drágám. - karolt át. - Történt valami, ami miatt baj van?

- Nem, nincs baj csak nincs kedvem semmihez. - motyogtam a vállába.

- Ezt annak mondd, aki beveszi. - horkantott.

- Játszunk Scrabble? - kérdeztem félve, mert nem épp a kedvence Danielnek.

- Ha az segít akkor persze. - nyomott egy puszit a fejem búbjára.

- Köszönöm.

𝐉𝐮́𝐧𝐢𝐮𝐬 29. 𝐀𝐮𝐬𝐳𝐭𝐫𝐢𝐚,

- Leclerc remélem kipihented magad, mert rengeteg dolgod van a héten. - léptem oda a monacói férfihez, mikor reggelizett.