𝐍𝐨𝐭 𝐚𝐥𝐥 𝐭𝐡𝐞 𝐀𝐧𝐠𝐞𝐥𝐬 𝐡𝐚𝐯𝐞 𝐰𝐢𝐧𝐠𝐬 /𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋./

𝐂𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫 𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲-𝐟𝐢𝐯𝐞

𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜

𝐒𝐳𝐞𝐩𝐭𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫 16. 𝐌𝐚𝐫𝐚𝐧𝐞𝐥𝐥𝐨,

- Cora, te mit keresel itt? - kérdezte Daniel a szőke lánytól, aki a kórterem előtt volt.

- Egyszerre csak egy személy tartózkodhat bent, de előtte minden szaron túl kell essen és most Mich van bent. - forgatta meg a szemét. 

- Te már bent voltál?

- Igen. - bólintott. 

- És hogy van?

- Ingadozó. A nővér szerint délután rosszabb volt  a helyzet, mint most, tekintve ugye, kettőkor fent volt és délig aludt. - hadonászott. 

- Értem. - nyelt egy nagyot.

- Cora. - nyújtott kezet a szőke hajú nő.

- Charles. - ráztam vele kezet.

- Melyikőtök megy Michael után? 

- Menjen Charles én ma már voltam bent nála. -  mondta Daniel.

- Átadnád neki, hogy holnap vissza jövök, de most már hulla fáradt vagyok és hogy állva elalszok?

- Persze. - bólintottam.

- Köszönöm. - mondta hálásan, majd miután elköszönt már úton is volt.

- Biztos nem akarsz bemenni előttem? - kérdeztem Danielt és közben megremegett a hangom.

- Egyszer találkoznod kell vele újra Charles és te akartál jönni pajti. 

- Tudom, de félek és nem tudom mitől.

- Bemész és beszélsz vele. Hidd el nem nagy ördöngösség. - mondta, de erre már nem reagáltam semmit csak a falnak dőltem. Hosszú percek elteltével Mich lépet ki az ajtón megviselt tekintettel. 

- Ha valamelyikőtök beszélni szeretne még vele akkor most menjen mert szerintem nem sokára bealszik. - mondta halkan, mire Dan lökött egyet a vállamon. 

- Bemegyek. - mondta egy reszketeg sóhajt elengedve, majd az ajtóhoz léptem és a kilincsre helyeztem a kezem. Belépve a fehér szobába csak az EKG monoton csipogását lehetett hallani. Tekintetemmel Raynere néztem, akinek a szemei elkerekedtek, mikor meglátott. 

- Szia. - suttogtam,miközben levettem a maszkom.

- Szia. - motyogta lesütve a szemeit. Lassú léptekkel mentem az ágyáig, majd remegő kezekkel támaszkodtam meg  a feje mellett és nyomtam egy puszit a homlokára.

- Hogy vagy? - húztam egy széket az ágya mellé.

- Ne már kérlek. Mindenki ezt kérdezgeti. Legalább te kérdezz valami mást. - mosolyodott el halványan.

- Oké, akkor milyen a kaja? Túlélhető vagy hozzak valamit holnap? - fogtam meg a kezét.  Kérésemre elnevette magát és csillogó szemekkel nézett rám rám.

- Hát, nem olyan, mint egy 5 csillagos szállodai menü, de ha nagyon kell akkor megeszem. 

- Szóval hozzak kaját. Értem én. - bólogattam, de közben éreztem, ahogy a szemembe könnyek szöknek.

- Hé, Mosómedve ne. - nyúlt az arcomhoz, hogy letörölje a kiszökött könnycseppet.

- Miért nem mondtad soha? - hunytam le a szemem egy pillanatra.

- Mert...nem tudom. - ingatta meg a fejét.

- Én nem akarlak téged is elveszíteni. Vesztettem már elég szerettemet Ray. - motyogtam szomorúan. - Téged nem akarlak. - suttogtam.