" 𝐍𝐨𝐭 𝐚𝐥𝐥 𝐭𝐡𝐞 𝐀𝐧𝐠𝐞𝐥𝐬 𝐡𝐚𝐯𝐞 𝐰𝐢𝐧𝐠𝐬 "
" - Nem minden angyalnak van szárnya. - nézett rám egy szomorú mosollyal Charles, miközben szemei könnyekkel teltek meg.
- Való igaz, de az angyalok is csak addig maradnak amíg szükség van r...
- Nem akarok soha többet semmilyen csoportos foglalkozáson részt venni. Kérlek ne hagyd nekik, hogy elvigyenek. Tudom, hogy ez még csak alig pár alkalom volt, de ne. Soha többet kérlek. - mondtam panaszosan Coranak, amikor vissza értem a szobámba.
- Látod mondtam, hogy kellek oda én is, hogy élvezhető legyen! - mondta Charles. CHARLES? És mellette Pierre ült, ami még nagyobb meglepetést okozott.
- Szia Rayne. - nevette el magát Pierre.
- Hello? Ti nem épp az Orosz Nagydíjra tartó gépen vagytok? - ráncoltam a homlokom.
- Nem, de holnap már azon leszünk szóval jöttünk elköszönni. - mondta Charles.
- Egyelek meg titeket. - mosolyogtam.
- Lesz veled valaki, amíg mi Oroszországban leszünk? - kérdezte Pierre.
- Én vele leszek. - mondta Cora, mire francia férfi csak bólintott.
- Rendben.
- Amúgy hozom Rockyt is és ha minden igaz Milot is haza hozhatom most már.
- Ki az a Rocky és Milo? - kérdezte a homlokát ráncolva Charles.
- Rocky a labradorom és Milo a dobermannom, aki idáig kutya suliban volt. - mondta mosolyogva a görög lány.
- Pierre vegyél nekem is kutyát kérlek. - fordult Charles a legjobb barátja felé nagy szemekkel.
- Nincs az, az isten Leclerc. Van veled elég gond. Nem hiányzik, hogy még egy kutyával is foglalkoznom kelljen, mert te balfasz vagy. -ingatta a fejét a férfi. A nevetésemet visszafojtva néztem Charles sértett arcát.
- Nem akar valaki más jönni velem oroszba? Én nem akarok vele menni. - nézett ránk panaszosan.
- Én nem, hogy oroszba még haza sem mehetek még, szóval élvezheted a francia bagett társaságát.
- Köszi Rayne, ez nagyon jól esett. - drámázott Pierre.
- Mindig ilyenek? - kérdezte Cora a két férfi felé intve.
- Csak tízből nyolcszor.
- Elég idegesítő lehet. - húzta el a száját.
- Néha tényleg az, de hozzá lehet szokni. - bólogattam.
- De úgy látszik csak beszélni kell róluk és nem csipognak tovább. - nevette el magát.
- Csak várj egy pillanatot és folytatják. - legyintettem.
- Mind kettőtökből árad a jó indulat. - forgatta meg a szemét Charles.
- Csak úgy, mint mindig. - mosolygott Cora, majd a szőke hajába túrt.
- Kértek valamit? Csak, mert én éhen halok és kell valami kaja, de valakinek valami?
- Egy szenyót. - vágta rá Charles.
- Lányok?
- Én semmit. - ingatta a fejét Cora.
- Rayne?
- Kávét kérlek.
- Gondoltam. - nevette el magát.
- Múltkor is az a nővér volt, aki a hülye gombáival jött és azt mondta, hogy amíg nem ettem meg azokat nem is ihatok kávét, ezért tegnap és ma sem ittam még. - morogtam, miközben ledobtam magam Cora mellé az ágyra, ami kicseszett kényelmetlen volt.
- Igen. - bólogattam, mire Charles és ő is elnevették magukat.
- Jó, de hagylak titeket beszélgetni, mert Charleson látszik, hogy mondani akar valamit, de nem meri szóval, majd jövök. - állt fel.
- Ő mindig ilyen pörgős? - kérdezte Charles akadozva.
- Ő mindig ilyen. - bólogattam.
- De amúgy igaza van, mert szeretnék valamit mondani. - túrt a hajába.
- Figyelek.
- Igazából egy kicsit félek elmenni, vagyis most így itt hagyni téged. - mondta halkan. - Tudom, hogy nagyon nehéz, de kérlek ígérd meg, hogy itt leszel, amikor vissza jövünk Sochiból. - nézett rám szomorú szemekkel.
- Itt leszek. - mondtam.
- Rendben. - bólintott, majd leült Cora helyére.
- Charles. - fogtam meg a kezét. - Sajnálom. Tényleg nagyon sajnálom, oké? És...
- Ne, Ray ne magyarázkodj. Nekem most csak az számít, hogy itt vagy. - rázta meg a fejét. Kijelentésére elakadt a lélegzetem és csillogó szemekkel néztem rá.
- Oké. - bólintottam és megpróbáltam lenyelni a könnyeim, amik pillanatok alatt szöktek szemembe. - Köszönöm, hogy itt vagytok Charles. - dőltem a vállára.
- Nem kell köszönnöd. - mondta és egy puszit nyomott a fejemre.
- Nehéz. - suttogtam.
- Elhiszem. - válaszolta. - De pontosan mi? - simította a kezét a vállamra.
- Minden. - motyogtam.
- Itt vagyunk Ray, bármikor beszélhetsz.
- Tudom, de nem megy. Nem tudom mit mondjak, mert egyszerűen csak nem megy. És ez idegesít, mert kiakarok kerülni ebből a kicseszett körből, de nem megy. Valami mindig visszaránt! - mondtam ingerülten. - Annyiszor elakartam mondani és segítséget kerni, de mindig az volt az eszembe, hogy ez senkit nem érdekel.
- Ez nem igaz. Bármikor számíthatsz ránk. Halálosan komolyan mondom ezt. - nyomott egy újabb puszit a fejemre.
- Sajnálom. - mondtam alig halhatóan.
- Megígérsz nekem valamit? - tolt el egy picit, hogy a szemembe nézhessen.
- Mármint még valamit? - húzódott egy halvány mosolyra az arcom.
- Igen. - nevette el magát a monacói.
- Mi lenne az?
- Ha vissza jöttünk Sochiból gyere el velem vacsorázni. - mondta egy kis hatásszünettel. A pulzusom az egekbe ugrott és örültem, hogy most nem vagyok rákacsolva az EKG-ra, mert kínos lett volna, ha Charlesnak is feltűnik.
- Elmegyek. - bólintottam.
- A szavadon foglak. - mosolygott kisfiúsan, ami miatt csak még hevesebben kezdett verni a szívem.
- Rendben. - bólintottam, majd vissza hajtottam a fejemet a vállára.
- Fáradt vagy? - kérdezte halkan, miközben a kezét a vállamra simította.
- Csak egy kicsit. - dünnyögtem.
- Hagyjalak pihenni?
- Ne. - fúrtam a fejem a jobban a vállába és egy mély levegőt véve lélegeztem be a kellemes és a már megszokott illatát. - Annyit viszont te is ígérj meg, hogy a vezetésre fogsz koncentrálni és mint mindig most megpróbálod kihozni a legjobbat az egészből.
- Úgy lesz.
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
