𝐍𝐨𝐭 𝐚𝐥𝐥 𝐭𝐡𝐞 𝐀𝐧𝐠𝐞𝐥𝐬 𝐡𝐚𝐯𝐞 𝐰𝐢𝐧𝐠𝐬 /𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋./

𝐂𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫 𝐟𝐨𝐮𝐫𝐭𝐞𝐞𝐧

𝐑𝐚𝐲𝐧𝐞 𝐀𝐚𝐝𝐲𝐚 𝐀𝐧𝐜𝐢𝐧𝐢

𝐀𝐮𝐠𝐮𝐬𝐳𝐭𝐮𝐬 2. 𝐒𝐢𝐥𝐯𝐞𝐫𝐭𝐨𝐧𝐞,

- Mesélj, mi a baj? - kérdeztem Maditől, mikor kiértünk a hotel éttermi részéből hátra hagyva a fiúkat.

- Mi lenne? - kérdezett vissza halkan. Válaszként csak egy unott pillantást küldtem felé, ezért egy sóhajt elengedve túrt a hajába.

- Félek.

- Miért? Vagy mitől? - kérdeztem.

- Nem tudom csak annyira jó most minden. Félek, hogy ez csak átmeneti időszak és ezután valami nagyon rossz jön majd. - mondta.

- Miből gondolod, hogy így lenne? - ráncoltam a homlokom.

- Mert idáig mindig így volt. - sóhajtotta. - Vannak idők, amikor minden nagyon szép és jó, de utána minden katasztrófa. És csak félek, hogy Lando meddig lesz képes még ezt elviselni. Előbb-utóbb biztosan megunja majd és akkor lelép.

- Jaj drágám. - karoltam át a vállát. - Lando halálosan szerelmes beléd. Elég csak rá nézni, amikor ott vagy a közelben. Mindent elárul, ahogy rád néz és ahogy beszél veled. Bármit megtenne érted, ebben biztos vagyok. Minden mozdulatodat figyeli és bármi van ő egyből ott van, hogy segítsen neked. Amikor nálatok voltunk akkor is rengeteg olyan dologban segített neked, amit alapból gyűlöl, de ezt te is tudod. Ez miatt nem kell félned, mert Lando még akkor sem hagyna el, ha térden állva könyörögnél neki ezért. - mondtam mosolyogva.

- Tényleg így látod? - kérdezte halkan és kissé meghatódva.

- Igen. És a többiek is mind így látják. Egymásra néztek és látszik, hogy imádjátok a másikat.

- Köszönöm. - mondta már kicsit megkönnyebbülten ezt.

- Ugyan. - legyintettem.

- Veled minden rendben? - kérdezte, mire meglepetten pillantottam rá.

- Tessék?

- Jól vagy? Fura voltál reggeli alatt. Meg mindenki azt mondja, hogy mindig annyit beszélsz és szokatlanul csendes voltál. Csak akkor szólaltál meg szinte, mikor Charles oda jött. Szóval jól vagy? - mondta rám emelve gyönyörű, kék szemeit.

- Persze, minden rendben. Jól vagyok. - bólogattam.

- Tényleg? - kérdezte.

- Mi az, hogy tényleg? - meglepve pillantottam rá.

- Nem épp tűnt úgy, hogy jól vagy, mert sokszor elkalandoztál és a szemeid. A szemeid is máshogy csillogtak, de nem úgy, mintha fáradt lennél. Olyan üresek. - magyarázta.

- Ezt honnan tudod?

- Csak tudom és kész. - mosolygott rám, mikor már a kocsiban ültünk.

- Nehéz reggel. Ennyi az egész. - fordultam ki a parkolóból.

- Ha beszélni szeretnél valakivel én bármikor meghallgatlak.  - mondta kedvesen.

- Észben tartom. - bólintottam.

- Amúgy te és Charles...?

- Mi van azzal a Mosómedvével? - ráncoltam a homlokom. 

- Együtt vagytok már? 

- Mi? Nem, isten ments dehogy! - mondtam felháborodva.

- Pedig nekem úgy jött le. - motyogta.