𝐍𝐨𝐭 𝐚𝐥𝐥 𝐭𝐡𝐞 𝐀𝐧𝐠𝐞𝐥𝐬 𝐡𝐚𝐯𝐞 𝐰𝐢𝐧𝐠𝐬 /𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋./

𝐂𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫 𝐭𝐡𝐢𝐫𝐭𝐲-𝐟𝐨𝐮𝐫

𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜

𝐎𝐤𝐭𝐨́𝐛𝐞𝐫 13. 𝐌𝐨𝐧𝐚𝐜𝐨,

- Pierre?

- Igen?

- Csodás volt az egész nap. - mondtam lehunyva a szemeimet és lazábban fogva a telefont a kezemben.

- Mesélj, mi volt? - kérdezte a vonal túlsó feléről.

- Jó reggelt! - mosolyogtam Raynere, mikor kilépett a lépcsőház ajtón.

- Jó reggelt! - mondta viszonozva a mosolyom, majd a karjait a derekam köré fonta és a fejét a mellkasomba fúrta.

- Minden rendben? - kérdeztem.

- Persze, csak tudtam volna még aludni, amikor megszólalt az ébresztő. - dünnyögte.

- Mikor aludtál el?

- Nem tudom, szerintem egy felé, mert nem tudtam abba hagyni a sorozatot. - mondta, mire elnevettem magam.

- Borzasztó. - ingattam meg a fejem. - De biztos minden rendben? - néztem a szemébe, miután eltoltam magamtól.

- Yep. - mondta bólintva. - Viszont lehetne, hogy megállunk valami valami kávézónál, hogy vegyek kávét, mert elfogyott és nem tudtam most csinálni.

- Persze. - a mosolyom csak szélesebb lett, miután egy puszit nyomott az arcomra. - Indulhatunk?

- Igen. - mondta beleegyezően. - Te hogy vagy?

- Jól, amíg bent leszel addig találkozok Andreassal és utána, mint ígértem ebédelünk és mutatok majd valamit, ha benne vagy. - mondta beindítva az autót.

- Jól hangzik.

- Illetve  - köszörültem meg a torkom. - Mikor Arthurékkal voltak a napokban meséltem nekik rólad és szeretnének megismerni, ha neked oké és készen állsz rá. - motyogtam.

- Hű, wow. - nevette el magát idegesen. - Mármint nem rosszból csak... - mondta és látszott rajta, hogy keresi a megfelelő szavakat.

- Ray, nem rohanunk. - fogtam meg a kezét. - Semmit sem kell elsietnünk, oké? Ahogy megbeszéltünk, szép lassan minden lépést. - mondtam az úton tartva a szemem, holott nagy késztetést éreztek arra, hogy a szemeim elvándoroljanak a mellettem ülő olasz nőre.