What If I Lie? (Loki ff Hun)

20. fejezet

A szemeim kikerekedtek. Annyi hónap után - franc, milyen hónapok. Már február van. Fél év!

Megszámlálhatatlan érzés kavargott bennem. Harag, meglepetés, bánat, boldogság. Fogalmam sem volt, hogyan kéne éreznem. Azt se tudtam, hol áll a fejem.

Szédülni kezdtem, és még pont elkaptam, hogy Nat a sima sétálásból szinte odarohan az ágyamhoz. Valamilyen gép hangosan csipogni kezdett, a látásom pedig elhomályosult. Mi történik?

-Tony, hívd az orvost! Gyorsan! - kiáltott Natasha a válla felett, majd felém fordult - Mandy, Mandy, ne aludj el. Akármi törénik, ne hunyd le a szemed. Hallasz? Mandy!

Nem tudom, hogy akkor elaludtam, vagy elájultam, de Nat alakja a homályba veszett, és a világ elfeketedett. Megint.

---

-Az állapota nem olyan rossz, mint volt. Valamilyen hirtelen esemény érhette. Nem tudják, mi lehetett az? - most a doktornő hangjára keltem.

-Mennyit voltam kiütve? - nyöszörögtem. Tony, Nat, és az orvos is rám kapták a fejüket. Natasha odaszaladt az ágyamhoz, és megsimította a karom. 

-Most csak két napig. Mandy, mi történt? - és akkor beugrottak az események. Natasha beszélgetései vele, aztán nyílt az ajtó, és megláttam. Megrohamoztak az érzések. A gép megint pittyegni kezdett, és Natasha összevonta a szemöldökét.

-Megy föl a pulzusod. Nem kell elmondanod, ne is gondolj rá, inkább pihenj! 

-De nem tudok nem rá gondolni! - rám tört a pánik, és fogalmam sincs, miért.

-Rá? Ki volt az? - lépett közelebb Tony. Láttam a szemében, hogy már tudja a választ. Mérgesen ráncolta a homlokát.

-Hagyd, Tony, kimeríted - Nat hangjából aggódást véltem kihallani.

-Nem, nem. Jól vagyok - próbáltam felegyenesedni, de a testem máshogy gondolta.

-Azt látom - horkantott fel vörös hajú barátnőm. 

-Megláttad, igaz? - a bátyám még egy lépést tett előre. Kezei ökölbe voltak szorítva.

-Légyszi, Tony, ne csinálj semmit. Kérlek - erre kicsit mintha felengedett volna, de a szemeiben láttam, hogy belül még mindig tombolt.

-Úgy vélem, most tényleg hagynunk kéne Ms. Starkot pihenni - szólalt meg a doktornő - Jöjjenek. Kint remélem nekem is elmagyarázzák, mi zaklatta fel a hölgyet - Tony fintorát látva megmagyarázta. - Ez fontos lehet a gyógyulásához.

-Tényleg pihenj, Mandy - mondta Nat, majd nyomott egy csókot a homlokomra, majd Tony és az orvos kíséretében elhagyta a kórtermet.

Próbáltam kényelmesen elhelyezkedni. És tényleg, aludni is megpróbáltam. 

Fél óra forgolódás után úgy döntöttem, hogy nem ignorálhatom csak úgy a helyzetet, ezért mély levegőt vettem, és nekiláttam elrendezni a gondolataimat.

Fél év után először láttam meg. Szeptemberben váratlanul elment, fogalmam sincs, hova, de ott hagyott. Novemberig teljesen használhatatlan voltam, aztán kezdtem újra feléledni. Majd jött a január, amikor balesetem volt, és itt kötöttem ki. Most pedig, nem csak láttam, hanem hallottam is. Hallottam, hogy Natashával rólam beszélt. Amiket mondott... Újra felidéztem a mondatait.

"De szeretném tudni, hogy jól van. Szeretném látni. Nem szabadott volna elmennem."

"Ne hidd, hogy nekem jobb volt. Minden nap vissza akartam jönni. Minden egyes nap. De úgy gondoltam, hogy így nagyobb biztonságban lesz."