What If I Lie? (Loki ff Hun)

18. fejezet

A december egy szempillantás alatt eljött, és mire észbe kaptam, már Karácsony volt.

24-én reggel beültem a Tony által küldött kocsiba, hogy elmenjek a bázishoz, mint minden évben.

Mikor odaértem, Nat rögtön odaszaladt hozzám, és magához szorított. Felnevettem, és én is megöleltem.

-Mandy!

-Szia Nat.

-Gyere, segítek a csomagokkal. Már mindenki itt van. - tolt el magától mosolyogva.

-Steve-ék is eljöttek? - féltem a választól. Még azóta se teljesen felhőtlen a viszonyuk Tonyval, de már határozottan jobb.

-Igen. Bár Tony csak azután hívta meg őket, hogy te megfenyegetted telefonon - nevetett fel. Oh, igen. A Karácsony a gyengém, és ha nem lennénk mind együtt, nem lenne ugyanaz. És nem hagyhattam, hogy egy olyan dolog, amiről Bucky egyáltalán nem is tehet szétrombolja ezt. Csak észhez kellett téríteni egy kicsit a bátyám.

Mintegy végszóra, Tony lépett ki az ajtón.

-Ott akartok halálra fagyni, vagy mi? - kedves invitáció. Mint mindig. Megragadtam a csomagjaim, amiket éppen nem Natasha fogott.

-Neked is boldog karácsonyt! - léptem be a küszöbön. Miután levettem a kabátom és a sapkám, rögtön követtem Natashát a szobám felé. Leraktuk a csomagjaim, majd kimentünk a nappaliba. Mindenki ott volt. Majdnem mindenki.

Meglepetésemre Thor nem volt ott, ahogy ő sem. Bár őszintén nem tudom mire számítottam. Hogy majd felbukkan csak mert karácsony van? Őszintén fogalmam sincs. Azt hiszem, egy kis remény mindig volt, és mindig lesz a belsőmben.

De Thor se jött el? Ő itt szokott lenni. Ugye nem csak miattam nem jött el?

-Thor? - kérdeztem alig hallhatóan Natashától.

-Sok dolga van Új-Asgardban. Nem hagyhatta ott uralkodói tevékenységeit. De azt mondta, szeretetét küldi - suttogta. Bólintottam. Akkor nem én vagyok az oka. Legalábbis hivatalosan nem.

-Amanda! - Bucky vett észre először, és rögtön felállt Steve mellől, hogy megöleljen. Nevetve szorítottam magamhoz.

Ezután mindenkit megölelgettem, én is letelepedtem Steve, Bucky, Clint, és Natasha mellé az egyik kanapéra.

Éppen Sam mesélt valamit egy bevetéséről, amit a többiekkel együtt nevetve hallgattam. De fejben nem voltam ott teljesen. Észre se vettem, hogy már vacsorához hívnak minket.

-Mandy? Jössz? - nézett vissza rám Bucky. Ekkor kizökkentem a bambulásomból, és a férfira vezettem a tekintetem.

-Aha, persze. Bocsi, kicsit elkalandoztam - nem értettem, most meg mi bajom volt. Egész eddig teljesen jól voltam, most meg megint ő jár a fejemben? Nem akartam ezt csinálni karácsonykor.

-Azt látom - nevetett fel - De, Amanda. Ugye tudod, hogy bennem is megbízhatsz? Tudod, bármit elmondhatsz nekem. Csak úgy, mint itt mindenkinek. Csak egy szavadba kerül, és majd megkeresem, ha valaki bármikor bármit tesz veled, és... - nem is volt kérdés, hogy kire gondol, és hogy mit akar csinálni vele.

-Köszönöm, Bucky. Ez nagyon sokat jelent nekem. De azt hiszem, nem lesz erre szükség - nevettem fel.

-Egyelőre - kacsintott rám, mire csak még hangosabban nevettem. Ezután mosolyogva megragadta a karom, és az étkező felé húzott.

Miután befejeztük a vacsorát, mindenki odaadta az ajándékát a másiknak. Én már csak Tonytól nem kaptam, aki azt mondta, hogy majd a végén akarja odaadni.

-Na, Mandy, készen állsz? - nézett rám mosolyogva.

-Mi az hogy! - erre megragadta a karom, és a garázs felé kezdett húzni. Mit akar ott?

-Tudod, mindig mondtad, hogy szeretnél majd egy motort, már a jogosítványod is meg van hozzá, csak gyűjteni szerettél volna rá. Mondtam, hogy veszek neked, de azt mondtad, hogy nem kell több adomány - itt megforgatta a szemét -, tehát ez nem adomány. Ez egy karácsonyi ajándék. Szóval... Boldog Karácsonyt, Hugi!

Ezzel kinyitotta a garázs ajtaját, és félreállt, hogy én is belássak. Egy vadonatúj, feketén csillogó, teljesen modern motor állt kitámasztva a helyiség közepén. A szám is tátva maradt, ahogy próbáltam befogadni a látványt.

-Ez... Ez az enyém? - néztem nagy szemekkel a bátyámra.

-Persze! - ekkor odarohantam hozzá, és megöleltem. Ő felnevetett.

-Köszönöm, Tony - néztem fel rá. Elmosolyodott, én pedig lassan elengedtem. - Szóval, milyen márkájú?

-Eredeti Stark - húzta ki magát.

-Te csináltad?

-Miért, mit vártál? Hogy majd valami másod minőségű járgánnyal fog furikázni a húgom? Na, azt lesheted! - horkantott fel, mire felnevettem.

-Gyönyörű. Kipróbálhatom? - néztem Tonyra félően.

-Most nem kéne. Nem biztonságos. Csúsznak az utak, meg minden. Majd ha nincs fagy. És ezt komolyan mondom Mandy. Minimum februárig várj! - komolyodott el a tekintete. Csalódottan felsóhajtottam.

-Rendben. Akkor várok - nem vártam.

De komolyan. Mit is várt tőlem? Hogy majd hazaviszem, és ott fog állni a mélygarázsban?

Jó, januárig kibírtam, és büszke is voltam magamra. De egy unalmas szombati napon az előszoba szekrényen pihenő slusszkulcs nagyon hívogatott. Egy ideig szemeztem vele.

Aztán nem bírtam. Felpattantam, és felvettem a kabátom, sálam, és kesztyűm, majd felpaktam a szekrény tetejéről a kulcsot is, és lerobogtam a mélygarázsba.

Ahogy megtaláltam a járművet, mélyet sóhajtottam. Ugyanolyan állapotban volt, mint mikor először megláttam. Odaléptem hozzá, és megsimítottam az ülést.

Huh, menni fog ez.

Felvettem a sisakot, és egész a garázs kijáratáig toltam a motort. Ott felültem rá, és lassan belehelyeztem, majd elfordítottam a kulcsot. A motor felbődült, és rögtön megéreztem az erejét. Lassan kihajtottam a főútra, de onnan már engedtem, hogy gyorsuljon. A menetszél csak úgy süvített, de én imádtam az érzést. Nem kellett semmire gondolnom, és teljesen szabadnak éreztem magam, csak úgy, mint a lovaglásnál, de mégis más érzés volt.

Nem tudom, mióta lehettem már az úton, mikor úgy gondoltam, hogy elfordulok a kávézó felé, jobb dolgom híján. Kitettem az indexet, és vártam, hogy a lámpa zöldre váltson. Ekkor csak a semmiből, megpillantottam egy alakot az út másik felén. Hunyorítottam, hátha jobban látom, de a következő pillanatban dudálást hallottam a hátam mögül. Erre felnéztem a lámpára, ami már zölden világított. Még egy gyors pillantás vetettem az út túloldalára, de az alak eltűnt, mintha soha ott se lett volna. Végig néztem a járdán, de sehol se láttam. Megcsóváltam a fejem. Nem értettem az egészet, de indulnom kellett, szóval megint felgyorsítottam, és jobbra húztam a kormányt.

A szemeim nagyra kerekedtek, ugyanis egy pár fényszóróval találtam szembe magam.

Szinte elvakultam, de közvetlenül utána, teljes kontraszttal, elsötétült a világ, és kiabálást hallottam.