What If I Lie? (Loki ff Hun)

2. Fejezet

Ekkor kicsit alrébb lépkedtünk, hogy Loki hallótávolságon kívül legyen

-Na szóval... Ahova mentek, ott tároljuk azokat a fegyvereket, amik veszélyt jelentenek az univerzumra, és hát Loki... Lehet, hogy nekünk segít, de kísértésbe esne, hogy elvigye a tesseractot.. - mondta Thor, de én közbevágtam

-Azt, amivel fél New Yorkot lerombolta? - kérdeztem, mire bólintott és folytatta

-És mást is. Tehát kérlek, figyelj rá. - nézett mélyen a szemembe, mire én megszorítottam a kezét és rámosolyogtam

-Bízd csak rám! El bírok vele... Remélem. Hisz ismersz - kacsintottam rá

-Köszönöm Amanda - mosolygott rám- Na induljunk, Loki még szétzúz valamit idegességében!
Ekkor értünk Loki elé.

* Loki szemszöge *

Olyan rossz volt látni. Ahogy rámosolyognak egymásra. Ahogy fogják egymás kezét. Ahogy ölelkeznek

Nem tudom, mi ütött belém. Én vagyok Asgard hercege, Jottunheim jogos örököse.

Nem, nem vagyok féltékeny. Nem lehetek féltékeny! Ezt a lányt alig ismerem 15 perce.

Na de koncentráljunk a feladatra! Ott lesz egy csomó szuperfegyver, amit csak az öltönyömbe kell dugnom, hogy ne vegyék észre, és máris az enyém. Bármelyiket megkaphatom. Csak Amanda lesz ott. Ő pedig nem ismeri a szándékaimat. Ha csak... Thor nem mondta el neki.

Gondolkodásomból az zökkentett ki, hogy felém igyekeztek. Nem szabad kimutatnom semmit. Elkezdtem fintorogni, bár az arcom néha meg-megrándult, mert egy ideig egymás kezét fogták, de hirtelen elengedték

-Na sikerült megbeszélni a dolgaitokat? - kérdeztem gúnnyal a hangomban, az utolsó szót hangsúlyozva.

-Jaj Loki ne csináld már ezt! Különben is, most a feladatunkra kéne koncentrálnunk! Nem igaz Thor? - bökte oldalba a bátyámat Amanda, de Thor valószínűleg totál máshol járt, mert épp a fülét piszkálja, majd hirtelen feleszmélt

-Jaja! - nyögött ki egy full értelmetlen mondatot. Ez most tényleg ennyire hülye, vagy csak tetteti? És én mellette nőttem fel...

-Na tehát. Indulhatunk? - nézett inkább felém Amanda, mire közelebb léptem hozzá, úgy, hogy a testünk majdnem összeérjen. Erre megszeppenten pislogott fel rám

-Na mi az, itt maradsz? Igen, érintkeznünk kell, ha te is velem tartasz, még mielőtt kérdeznéd. Remélem nem fogsz belehalni - néztem rá szarkasztikusan

-Jól van na, ne harapd le a fejemet! Nem tudtam. És amúgy is, nekem nem baj, ha érintkezünk - húzta ki magát

-Óh, tényleg? Hát ez király. Akkor indulhatunk is! - mondtam, mire átölelte a derekamat. Egy öntelt vigyor volt a képemen, amikor a fegyverteremre koncentráltam.

-Tádá! Már meg is érkeztünk! - mondtam neki, de ő még mindig nem engedett el, és a szemeit szorosan lehunyta

-Kényelmetlen a páncélod - mondta szinte suttogva, mire felkuncogtam

-Hát az lehet... Ha levenném az jobb lenne? - incselkedtem vele egy kicsit

-Mi? Jaaaa! - ekkor esett le neki, hogy mire gondoltam, és felnézett rám - Te retardált! Nem azért mondtam! Ne legyél perverz... - húzta össze a szemét és megütögette a mellkasomat. Vagyis inkább a páncélomat - Maradhat rajtad.

-Köszönöm őméltósága! Megtisztelő - hajoltam meg előtte, mire mindketten elnevettük magunkat

-Bolond vagy! - csóválta a fejét - Na de térjünk vissza a feladathoz! Hol van az a retkes szarv? - fejezte ki magát nem túl szépen, de ekkor megláttam. Ott volt a tesseract.