What If I Lie? (Loki ff Hun)

14. fejezet

Bánat és harag.
Ez a két érzés kavargott bennem. A könnyeim szerencsére már elálltak, de bármelyik pillanatban újra hullani kezdhetnek. Gyanítottam, hogy minimum egy pár napig még így lesz, de nem sok mindent tehettem ellene. 
De a harag... Az sokkal rosszabb volt. Valamin ki kellett töltenem a dühömet. És ez most Tony lesz. 

Ahogy beléptünk, mindenki felkapta a fejét, és köztem és Bucky között járatták a tekintetüket.

-Öhm... Hogy ment? - kérdezte Nat, de éreztem, hogy nem annyira akar megszólalni. 

-Hol van Tony? - ignoráltam a kérdést, és a tekintetemmel a bátyámat kerestem. Ekkor mindenki kicsit arrébb húzódott, és az illetőre mutatott, így őt teljesen láthatóvá téve.

-Mi? Miért én? - vonta fel a szemöldökét. 

-Te komolyan ennyire érzelmi nulla vagy? - hagyta el a sértés a számat akarva-akaratlan - Te kiakadtál Steve-re, mikor megtudtad, hogy nem mondta el, de nekem nincs jogom feldühödni? Tony, már több hónapja volt! Azóta még csak meg se próbáltad elmondani! És mi van, ha Bucky nem mondja el? Hm? Sose tudom meg? Örökre elhallgattad volna előlem? - nem akartam mindenki előtt jelenetet rendezni, de ha elkezdtem, nem tudtam félbehagyni. A szavak önkénytelen a számra jöttek, és éreztem, ahogy megint könnyek gyűltek a szemembe. Csodás. 

-Mandy, én... - kezdte, láthatólag meglepődve a kirohanásomtól. 

-Ne. Nem érdekel a magyarázat.  - néztem el az arcáról, próbálva visszatartani a könnyeimet - Most legalábbis nem. Nat, kijössz velem?  - nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam, de ő nem fogadta el.

-Nem. Mandy, ezt most kell elintéznetek. Mit mondtam a múltkor is? Ne nyújtsátok el. Most pedig bementek abba a szent szobába, és megbeszélitek, mint testvér a testvérrel. Rendben? Rendben. - mondta, meg se várva nemleges válaszomat, konkrétan belökött a legközelebbi szobába, majd utánam tessékelte Tonyt is. Én csak felsóhajtottam, majd beletörődve a bátyám felé fordultam.

-Hallgatlak. - fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt. 

-Szóval... Igazából akkor még a saját haragomon se tettem magam túl. Mandy... Ha nem tudom meg, hogy az asgardi New Yorkban van, valószínűleg nem láttuk volna Steve-éket még egy jó ideig, ugyanis nem hívtam volna őket önszántamból. Tehát ha erre nem voltam képes, akkor hogy lehettem volna arra, hogy a szemedbe nézzek, és elmondjam? - nézett rám szomorúan. Megint gombócot éreztem a torkomban. 

-Én... Igazad van. - öleltem át, és éreztem, ahogy a könnyeim végigfolynak az arcomon - Bocsánat. Csak nagyon.. nem is tudom. Olyan... Azt érzem...

-Tehetetlen haragot, amit valamin ki kell töltened, de közben valahogy szomorú is vagy. - bólintott, befejezve a mondatomat - El fog múlni. Idővel. 

-Köszönöm. - mosolyogtam rá. Jó volt, hogy megértett, és nem lett ő is mérges - És sajnálom...

-Nem. Ne kérj bocsánatot. - mosolyodott el, egy tincset kisimítva a szememből - Na menjünk. Még szétszedik a berendezést. - letöröltem a könnyeimet, már nem tudom hanyadjára ezen a napon, és elindultam az ajtó felé. Ahogy kiléptünk, Tonynak mintha eszébe jutott volna valami - Figyelemelterelés. Az kell neked. 

-Ó, én tudok Mandynek egy kis figyelemelterelést - nézett Nat sunyin maga elé, mire nekem rossz érzésem támadt. Ekkor Loki felé bökött, és elmosolyodott. Tony fenyegetően összevonta a szemöldökét.

-Kösz, Nat. - sziszegtem magam elé elpirulva, majd a szobám felé indultam, mivel láttam, hogy már besötétedett. - Elmegyek tusolni. Egyedül. - nyomtam meg az utolsó szót, majd becsaptam magam után az ajtót. Miért mindig engem hoznak kínos helyzetbe? Ráadásul mindenki előtt!