What If I Lie? (Loki ff Hun)

12. fejezet

Egész nap bűntudatot éreztem. 
Sokat gondolkoztam, hogy talán meg kellene keresnem, de mindig arra jutottam, hogy hagyom még. Majd este felé. 
A többiek nagyon megértőek voltak, próbáltak felvidítani, de valahogy nem jött mosoly az arcomra. Gondoltam, megkérdezem, hogy mi volt az a dolog amit elhalgattak, de az arcaikról lefagyott a mosoly, és rögtön elkomorodtak.

-Majd elmondom, ígérem. - nézett ilyenkor a szemembe Bucky - De ez most nem... Nem a megfelelő idő.

-Nem tudtam, hogy ilyen komoly a téma. - néztem végig az arcukon, majd vissza is mélyedtem a gondolataimba.

Most a nappaliban ültem, magam elé meredtem, és a kezeimet tördeltem. Már kezdett esteledni. Ez alatt az idő alatt sokat gondolkodhatott Loki is. Itt az idő? Vagy hagyjam holnapra?

-Hé, Mandy! - simította meg a hátamat Nat - Szerintem még ma kéne menned. - mintha belelátott volna a fejembe - Ne húzzátok el. Sose szabad az ilyeneket elnyújtani. Egyre nagyobb lesz köztetek a feszültség, és a végén már egymásra se ismertek. Még ma este menj el! - mosolyodott el.

-De mi van ha nem akar látni? - néztem a szemébe aggódóan.

-Hidd el, akar. Te is tudod, hogy én.. hát fogalmazzunk úgy, hogy nem ápolok vele olyan szép kapcsolatot, de még én is látom hogy néz rád. - mondta még jobban mosolyogva.

-Mi? - vontam fel a szemöldököm - Miért? Hogy néz rám?

-Szóval még nem beszéltetek róla? Akkor nem én fogom lelőni a poént. - dőlt hátra mostmár vigyorogva.

-Nat, a felét sem értem annak, amit mondasz. - értetlenkedtem.

-Majd megérted. - kacsintott rám szórakozottan, majd felállt, és elsétált. Hát, ez is fura volt.

Pár perccel később elhatároztam magam, és Loki keresésére indultam. Még ki se léptem a nappaliból, amikor Thorba botlottam.

-Őt keresed? - komolyan, ma mindenki tudja hogy mi van a fejemben? Válasznak csak bólintottam. - Az emeleten, az egyik háló teraszán van. Amanda, tudom, hogy meg tudjátok oldani.

-Valami ötlet, hogy mit mondjak? - néztem a szemébe kétségbeesetten. 

-Ha odaérsz, tudni fogod, mit mondj. Higgy nekem. - szorította meg bátorítóan a karomat. Egy bólintás után a lépcső felé vettem az irányt. 

Miután felértem, egy nappalit és egy konyhát láttam. A kanapén Steve és Bucky ült, Sam pedig a konyhapulton támaszkodott. Ahogy felértem, felém kapták a fejüket, és szavak nélkül, bíztatóan mosolyogva balra mutattak. Ezek szerint tudják, hogy Őt keresem. Elindultam amerre mutattak, és egy folyosón találtam magam. Egy fürdőszoba, és egy háló. Hát, nincs sok választásom. Lassan kifújtam a levegőt, majd lenyomtam a kilincset.

Belépve egy egyszerű, de modern berendezésű szobát találtam. Az ajtótól jobbra egy franciaágy, és szekrények voltak, míg jobbra egy tv, és egy festmény volt a falon. Az ajtóval szemben ablakok, valamint egy üvegajtó volt. Huh, menni fog ez. Csak beszélni kell, azt tudok, nem?

Ahogy kiléptem, megcsapott a kellemes esti szél. Az ég már sötétbe borult, és száz meg száz fénylő pont ragyogott rajta. Nem is tudtam hogy már besötétedett!
Körülnéztem, és rögtön megakadt a szemem egy sötét alakon, aki csakis Loki lehetett. A korlátnak döntött fejjel ült, és mintha az eget nézte volna. Odaléptem, majd leültem mellé. 

-Figyelj, Loki... - kezdtem volna, de ő közbevágott.

-Ne! Nem kell. - fordította felém a fejét, és nézett rögtön a szemembe. Még így, a sötétben is ki tudtam venni csillogó íriszeit - Nem is kellett volna jönnöd. Nem kell egy olyan szörnnyel beszélned, mint én, csak azért, hogy enyhüljön a bűntudatod. - sütötte le a szemét aztán, de én megfogtam az állát és felemeltem, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Hé! Figyelj rám. Nem vagy szörnyeteg. Akárkitől is vetted ezt, felejtsd el. És nem azért vagyok itt, hogy enyhüljön a bűntudatom. Igen, bocsánatot is szeretnék kérni, de látni akartalak. - mosolyodtam el - Sose szégyeld, ki, vagy mi vagy. Mert akik szeretnek, azokat nem érdekli, hogy honnan jöttél. Nekik elég, hogy most itt vagy velük. Igen, meglepődtem, mikor mondtad, de csak mert nem említetted előbb. Ha ezt félreértetted, akkor nagyon sajnálom. Tényleg. De tőled, ezt megígérhetem, nem fogok félni. Maximum attól, hogy elveszítelek. - na jó, ez túl sok. Loki felkapta a fejét, és mintha egy kis mosolyt láttam volna a szája sarkában. Igaza volt Thornak, rögtön a számra jöttek a szavak. A szívemből beszéltem. De talán túl sokat is. Ezt az utolsót megtarthattam volna magamnak is... 

-É-én... - kereste a szavakat - Köszönöm Manda. - fújta ki a levegőt. A pillanat tökéletes volt. Kicsit közelebb hajolt. Én is így tettem. Már csak pár centire voltunk egymástól. Hirtelen megcsapott az illata. Fenyő. A szeme végigjárt az arcomon. Megfogtam az arcát, mire előrébb hajolt. És akkor... 
Egy csókot leheltem az arcára.

Még nem. Még túl korai. Nem akarom elrontani a barátságunkat. Nem tudhatom, hogy viszonozza-e a gesztust. Hisz mennyi ideje is ismerjük egymát? Egy hete? De akármit is mondtam magamnak, tudtam, mit éreztem. Csak azt nem tudom hogy Loki is így érez-e.