Idolok világában rekedve ✔︎

7.

Nagyon jól éreztem magam a fiúkkal, végre nem egyedül ücsörögtem egy lakásban, ahol csak a viszhang válaszol magányos lépteimre... De többet nem mozdultam ki.
Születésnapomat is egyedül töltöttem a szobám sarkában kuporogva. 11-én, anyám halálának 25. évfordulóján elmentem a sírjához, 10 méteres távolságból figyeltem. Van az az érzés, amikor nem mersz belenézni valaki szemébe, mert szégyelled magad. Ez az érzés kerülgetett engem is. Folyton az jár a fejemben a mai napig, hogy vajon anyám mit gondol rólam? Büszke arra, hogy mi lett a lányából, akiért meghalt? Még most is látom magam előtt, ahogy az állapota ellenére a karjaiba kapott és táncolni kezdett velem a kórteremben.
Mire észbe kaptam, már késő délutánra járt az idő, így hazamentem. De ahogy átléptem a lakásom küszöbét, az idő csiga lassúsággal telt, csak úgy vánszorogtak a napok.
18-án még rosszabbul festettem, mint előtte, de már nem bírtam nyugton maradni. Egy hideg zuhany után nagyjából összeszedtem magam és az étteremhez indultam gyalog. Már nagyon késő volt, tudtam, hogy csak kevés vendég maradt, ezért nem aggódtam. Egy jó órás séta után végre beléphettem a jó melegbe.
- Sakura? Mit csinálsz itt? Yeji azt mondta, hogy holnapig szabin vagy.- állított meg Jungkook, mikor mellettük készültem elhaladni.
- Jól vagyok.- feleltem robotszerűen, és folytattam utamat az öltözőbe.

|Jimin szemszöge|

Elvileg csak egy gyors kajálásra akartunk beugrani a jól ismert étterembe. Vagyis a többiek, nincs az az Isten, hogy én 6 óra után egyek. Szóval csak rövid ideig szándékoztunk maradni, de Yeji marasztalt minket. Először nem értettem, hogy miért, Namjoonnal sutyorogtak valamit, de nem mondtak semmit, a többieket nem is érdekelte, így én is elengedtem a témát. De aztán, mikor már elég későre járt, egy sötét alak haladt el mellettünk, Sakura volt az. Kurtán felelt a maknae kérdésére, majd bement az öltözőbe és nem jött ki többet. Kialvatlan volt és szerintem fogyott is. Talán Yeji tudta, hogy el fog jönni, ezért marasztalt minket. Bár nem értem, hogy tudnánk épp mi segíteni neki. De igen, igaz, Eunwoo minket kért meg, hogy nézzünk rá párszor. Amíg én nagyban elmélkedtem, a fiúk megszavazták, hogy lassan mi is induljunk haza, mert így is szinte mindig utolsókként megyünk el.
- Jiminie!
- Tessék?- rezzentem össze V éles hangjára.
- Mit csinálsz? Nem jössz haza?
- Még maradok.- feleltem kis töprengés után. Mindenki összeszedte a cuccait és elmentek. Nem sokkal utánuk a maradék pár ember is távozott. Egy ideig még egyedül borozgattam, de nem sokáig, mert Yeji odajött hozzám. Már fel volt öltözve s nála volt a táskája, gondolom ő is készült hazafelé.
- Na, mi az JimJum? Maradsz? Itt lassan leoltják a villanyt.
- Csak még egy kicsit ülök én is.
- Sakurara vársz?- kérdezte huncutul mosolyogva.
- Amm... nem... Vagyis nem tudom. Lehet...- habogtam össze vissza.
- Oké, oké! Értem én. Ki fog jönni, nem bírja ki tánc nélkül. Legyetek jók! Én mentem.
- Szia!
Kis idő múlva az asztal fölötti lámpákat leoltották, csak a táncparkett fölött égett kettő- három. Ekkor Sakura kijött az öltözőből és telefonjáról kapcsolt egy zenét. Először nagyon halk volt, de felismertem a koreót. A Black Swant táncolta.

Felkeltem az asztaltól és közelebb mentem, hogy jobban lássam.
Nem szóltam közbe, nem zavartam meg úgy, mint régen... Csak néztem, ahogy táncol. Hibátlanul csinált meg minden mozdulatot, de elesett. Lassan ülésbe tornászta magát, egyik térdét felhúzta maga elé és ráhajtva fejét sírt. Óvatosan lépkedtem felé, majd mellé térdeltem. Lassan magamhoz húztam és hagytam, hogy arcát mellkasomba fúrva áztassa el pólómat könnyeivel.
Sokáig öleltem, talán már éjfél lehetett, mikor sikerült teljesen negnyugodnia.
- Menjünk haza.- fogtam kezeim közé arcát s hüvelykujjammal letöröltem a nedvességet róla. Mondatomra csak aprót bólintott, de nem moccant. Telefonját zsebébe csúsztattam, őt pedig felkaptam a karjaimba. Odakinn fogtam egy taxit és épp időben, mert hullani kezdett a hó.
- Hova szeretnének menni?- kérdezte az idős úr a volán mögött. Sakura elmotyogta a lakcímet és a vállamnak dőlve álomba merült. Mosolyogva végigsimítottam a sírástól puffadt arcán, pont olyan volt, mint egy kis cica.
- Hogy lehetsz ilyen cuki?- kuncogtam s arrébb tűrtem egy kósza tincset a szeméből.
Egy jó 15 perces kocsikázás után végre megérkeztünk egy tíz emeletes tömbházhoz.
- Sakura...- bökdöstem óvatosan a lányt.- Megjöttünk, ébredj.
- Jó, jó...- kelt fel álmosan és keresni kezdett valamit a zsebében.
- Mit keresel?
- A tárcámat...- motyogta.
- Már fizettem.- mosolyogtam rá. Először lefagyott, majd ő is kiszállt a kocsiból utánam.
- Még visszafizetem!- fenyegetett meg.
- Majd meglátjuk.- pimaszkodtam egy sort.- Na, gyere! Alig állsz a lábadon.
Liftbe szálltunk, a lány megnyomta a 10-es gombot és már indultunk is. A liftben zene indult, s egyszerre nevettünk fel, mikor megszólalt a Dynamite.
- Látod? Nem könnyű elfelejteni az exedet, ha vele van kitapétázva egész Korea.- mosolygott keserűen.
- Ezt, hogy érted?- ráncoltam homlokomat.
- Mindegy!- rázta meg buksiját.- Ja, és... kérlek, ne mondd el senkinek a ma estét.- szólt komolyan, mire bólintottam.
A lakása egész kicsi volt, legalábbis kissebb, mint amire számítottam. Lerúgtuk cipőinket, a fogasra feldobáltuk a kabátokat és a konyhába mentünk.
- Kérsz valamit? Sajnos nem sok minden van. Nem készültem vendégeket fogadni mostanában.
- Csak egy pohár vizet.- bólintottam.
Sakura két pohár vízzel a nappaliba vezetett és helyet foglaltunk a kanapén. Kapcsoltunk valami filmet, de ahogy láttam, rohadtul nem a filmre figyelt, ahogyan én sem. Lehet, hogy többet nosztalgiázunk mostanában, mint máskor. De semmit sem tehetünk, ilyen hatással vagyunk egymásra.
- Emlékszel a 2015-ös MBC Music fesztiválra?- kérdezte hirtelen.
- Igen, a Perfect man alatt szúrtalak ki a színpadról, a SHINee mellett ültél egy fekete farmerben és egy elegánsabb ingben.- mosolyodtam el az emlékre.
Azt hittem, mondani fog még valamit, de valamiért nem fejezte be a mondanivalóját. Aztán 15 hosszú perc után a combomra hajtotta fejét.
- Jól állt a narancs...- mondta halk, álomittas hangon. Önkénytelenül túrtam barna, kissé hullámos tincsei közzé. S lassan én is elaludtam.

Reggel egy ijedt hangra ébredtem és már csak azt éreztem, hogy csúszok.
- Ahh!!- fogtam derekamat, ugyanis sikeresen bevertem a kanapé oldalába.
- Bocs, bocs, bocs! Jól vagy?- ugrott mellém Sakura.
- Igen, semmi baj. De te meg mit pattogsz itt reggel korán?- kuncogtam végignézve zilált lényén.
- Hát nem korán reggel van...- suttogta maga elé az órára meredve.
- Mi?!- pattantam fel.- Baszki!!- kiáltottam én is.- Egy óra múlva a cégnél kell lennem, de még le kell zuhanyoznom.
- Oké, akkor te zuhanyozz le, a fürdőben vannak a ruháid, amiket múltkor kölcsönvettem, addig én rendbeszedem ezt a kupit és készítek reggelit... vagyis veszek reggelit, mert konkrétan csak fagyi van itthon...
- Nyugi, majd eszünk nálunk, ha hazaviszel zuhany után. Amolyan fizetség, amiért itt aludtam tegnap.
- Oké, akkor nyomás!- csapta össze tenyerét és nekilátott a dolgának, én pedig elmentem mosakodni.

|Sakura szemszöge|

"Istenem, de balfa** voltam! Elküldtem Jimint zuhanyozni, de irtóra ki kell mennem a wc-re. Nem baj, megoldjuk... Csak ne gondoljunk semmi folyékonyra.
Hát persze, hogy most indult el a zuhany... Mondjuk ott az a váza..."
Végül rengeteg huzavona után szó szerint berontottunk a dormba, ezzel a frászt hozva a többiekre.
- Lassabban egyetek! Meg fogtok fulladni.- szólt ránk Jin, aki nyugodtan várta, hogy mi is befejezzük az evést, mert a többiek már rég indulásra készen álltak.
- Bocs a kellemetlenségért! Majd találkozunk! Köszönöm a reggelit Jin. Sziasztok!- léptem a motoromhoz fél lábon ugrálva, míg rendesen felhúztam csizmámat.
"Ilyet. soha. többet!!"- fogadkoztam magamban.

Boldog húsvétot kívánok mindenkinek!❤
Ki bűzlik még a sok parfümtől rajtam kívül?🙃
Imádom az ünnepeket, főleg, hogy reggel 6kor tesóm egy pohár vízzel locsolt meg.😃

Zabáljatok sokat Satangok🤗